Mahmúd Ahmadinezsád iráni államfő pénteken komoly választ intézett Izrael ellen, kijelentve, hogy Izraelt egy nap "letörlik a térképről". Korábban az iráni fegyveres erők vezérkari főnöke is a zsidó állam megsemmisítéséről beszélt.
Ramadán szent hónap utolsó péntekjén, Jeruzsálem napján a Teheráni Egyetemen mondott beszédében az elnök azt mondta, hogy "a cionista rendszer létezése sértés az emberiség számára".
Izraelt "rákos daganatnak" nevezve szókimondóan Ahmadinezsád úgy fogalmazott, hogy az Izraellel való szembenállás "az emberi méltóság védelméért" tett erőfeszítés.
Az államfő élesen támadta a nyugati országokat is, mondván, hogy "a cionista rezsim életben tartása közös törekvése a legtöbb arrogáns nyugati kormánynak". Ahmadinezsád kitért a holokausztra is, és "mítosznak" nevezte 6 millió zsidó második világháború alatti meggyilkolását.
Az iráni vezérkari főnök is megsemmisítené Izraelt
Irán elkötelezte magát Izrael teljes megsemmisítése mellett – nyilatkozta az iráni fegyveres erők vezérkari főnöke, Hasszán Firuzabadi vezérőrnagy még májusban Teheránban. A főtiszt azzal fenyegetőzött, hogy „az iráni nép véghezviszi célját, amely Izrael teljes megsemmisítése”. A főtiszt ezt aznap mondta, amikor a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség igazgatója, Jukija Amano Teheránba utazott, hogy az iráni atomprogrammal kapcsolatos aggályokról folytasson tárgyalásokat.
A vezérkari főnök fenyegetését követően azonban Josh Block, az amerikai Progresszív Politikai Intézet közel-kelet szakértője, a Clinton-adminisztráció egykori tanácsadója az amerikai The Daily Caller hírportálnak azt mondta: nem lenne bölcs, ha nem vennék komolyan az iráni katonai vezető fenyegetését. „Amikor kimondják, ők azt úgy is gondolják. Ezt a történelem folyamán már megtanultuk” – vélekedett a szakértő, aki hozzátette: az Egyesült Államoknak aggódnia kellene amiatt, hogy „Irán esetleg nukleáris technológiát adhat át terrorista szövetségeseinek, beleértve az al-Kaidát és a Hezbollahot is.”
A Hezbollah izraeliek tízezreinek a halálával fenyeget
A libanoni síiták radikális fegyveres mozgalmának, a Hezbollahnak a vezetője pénteken megfenyegette Izraelt, hogy egy esetleges Irán elleni támadás esetén "pokollá teszik" izraeli százezrek életét.
"A megszállt Palesztinában (Izraelben) vannak célpontok, amelyeket néhány precíziós rakétával célba lehet venni. Nekünk vannak ilyen rakétáink, és nem fogunk habozni, hogy használjuk őket a népünk és országunk védelmében. Ez a cionisták százezreinek az életét igazi pokollá fogja tenni, és tízezrek halála is szóba jöhet" - jelentette ki Haszan Naszrallah, a Hezbollah vezetője egy rendezvényen al-Kudsz (Jeruzsálem) napja alkalmából.
A fenyegetés azzal a vitával áll kapcsolatban, amely Izraelben folyik egy Irán elleni megelőző támadásról, az iráni atomkapacitás kiiktatása céljából. Naszrallah szerint Irán ellencsapása "villámgyors és hatalmas" lesz. A Hezbollah 2006-ban mintegy négyezer rakétát lőtt ki Izraelre egy hónap alatt.
(MTI, ATV)









Comments
Goku -nicko miért nem mégy már a tieidhez osztani az észt-hiába regisztráltál újra ,remélem kitiltanak innen is végleg-hülyegyerek

nincs szükség az óhéber cion-dumádra
Apolonak igaza van. Ez egy unatkozó provokátor mert még egy nagyon elfogult zsidó se hordana össze ennyi hazugságot.
Nem érdemes időt pocsékolni rá.
apolo az a jó magyarországban hogy az ilyen emberek mint ön dontik el mások indentitását szándékát.
"Leginkább a „izrael sosem fenyegetett senkit” beköpésen akadtam fel, különösen egy olyan rovatban ami azt tárgyalja, hogy Izrael meg akarja támadni Iránt."
Irán hányszor fenyegette meg izrael hogy eltörli a föld felszínéről? Nocsak az önvédelem a zsidóknak nem jár???
"Irán soha se támadott meg senkit de Izrael nem is egyszer megtámadta a szomszédait. "
Irán csak terrorista szervezeteket támogat ami támad méghozzá főleg civileket. Izrael pedig megelőző csapást mért a szomszédaira ne magyarországból indulj ki aki általában a vesztes oldalon van.
"Az Afganisztán és Irak elleni háborúkba is a zsidók húzták be Amerikát. Mehetnék tovább és a két világháború kitöréséért felelős cionistákról is beszélhetnék de az ilyeneket a tények soha se érdekelték."
akkor bizonyára az egész világ téved:)
"Pontosan azért kell nekik a hollópropaganda és azért kell meghurcolni közel 100 éves magyar hazafiakat mert a hollómítosz nélkül hamar meglátnánk az igazi arcukat."
Mi abban a hazafiasság hogy saját honfitársaikat küldték a halálba????
Minden esetre érdemes megfontolni ezeknek az elfogultságát. Nevetséges hazugságokat ír ide és amikor megcáfolják a hazugságait akkor elkezd bohóckodni mert érve nincs, csak hazugságok. Leginkább a „izrael sosem fenyegetett senkit” beköpésen akadtam fel, különösen egy olyan rovatban ami azt tárgyalja, hogy Izrael meg akarja támadni Iránt.
Irán soha se támadott meg senkit de Izrael nem is egyszer megtámadta a szomszédait. Az Afganisztán és Irak elleni háborúkba is a zsidók húzták be Amerikát. Mehetnék tovább és a két világháború kitöréséért felelős cionistákról is beszélhetnék de az ilyeneket a tények soha se érdekelték.
Pontosan azért kell nekik a hollópropaganda és azért kell meghurcolni közel 100 éves magyar hazafiakat mert a hollómítosz nélkül hamar meglátnánk az igazi arcukat.
Több esetben említettem már,eljön az idő amikor dönteni kell...ki melyik oldalon áll.Olyan nem lesz,hogy sehol... "De mivel langyos vagy, se hideg, se meleg, kivetlek a számból.."
Szerintem ez az idő nincs túl messze..egyszerűsítve Kelet avagy Nyugat.
Én amondó vagyok vesszen a Nyugat..ideje van már régen..és semmi sem tart örökké ezt a történelem ékesen bizonyítja.Most ők következnek...
Csűrés-csavarásban,mellébeszélésben elsőrangú.A Kitörés zenekar egy sorával búcsúznék:"Ők most itt a kiválasztott,sírnak majd ha kiválasztjuk".Pontosan tudja ön is,hogy amit ír az nem igaz,jó esetben torzitás,ez a szándékos jópofizás és bárgyúság a bosszantó.Mondataiban tapintható a manipulációs és félkomoly szándék.Ön nem zsidó,csak unatkozó provokátor,némi történelmi-kulturális ismerettel.Mivel ön szándékosan bosszantani próbálja az olvasókat,így részemről a vita befejezve.
"Goku, minden amit izraelről írtál, hazugság"
Jó akkor hazugság mind.
"Állandóan háborúkat robbantanak ki."
Igen minden mögött a zsidók állnak:)
"Minden elnökük tömeggyilkos és terrorista volt."
Sőt még hungarofób is:)
"a perzsáknak meg az araboknak,azok nem kíváncsiak rá,rájukrobbantják az arcukat"
Igen a terrorizmusban megvan a rutinjuk.
"de sok hasznot hozó történelmi esemény,nevezetesen a holokauszt kritizálóinak büntetőjogi szankciókkal való fenyegetésére?"
Nem értek egyet a büntetéssel sem a holokauszt jóvátétellel. Szerintem mindkettő az antiszemitizmus erősődésért felelős.
"Van még a világtörténelemben olyan esemény melynek kritizálóit büntetik?" a kommunizmus bűneit ugyanugy büntetik mo-on.
"leszarnám a zsidókat ha nem napi ötször hallanám a tévéből a holokauszt szót"
Nem nézek TV de szerintem ez költöi túlzás.
"Abban tévednék hogy az Ótestamentum a zsidók más népekkel való összetűzéseiről és családon belüli,törzsi konfliktusairól szól javarészt,hol volt akkor még a középkori európa."
Szóval egy több ezer évvel ezelötti iromány alapján itéled el a mai zsidóságot?
Goku, minden amit izraelről írtál, hazugság de a legnagyobb hazugság, hogy izrael sose fenyegetett senkit. Izrael egy terrorista, rasszista, náci állam. Állandóan háborúkat robbantanak ki. Minden elnökük tömeggyilkos és terrorista volt.
Ha neked annyira tetszik akkor menj oda és éljél boldogan, de ne a magyaroktól lopott pénzen.