Irán Amerikával rendezné az atomvitát

Az Egyesült Államokkal való kétoldalú tárgyalások keretében rendezné az atomvitát Mahmúd Ahmadinezsád. Az iráni elnök kedden New Yorkban, diákok előtt beszélt meglepő javaslatáról, amelyet azután a politikus saját honlapja ismertetett.

"Az atomvita elsősorban egy Irán és az Egyesült Államok közötti politikai ügy. Ha az Egyesült Államok visszavonul (ebben a kérdésben), senki másnak nem lesz kifogása az iráni nukleáris program ellen" - idézte az internetes oldal az iráni államfőt. Ahmadinezsád szerint éppen ezért kellene az ügyet a jelenlegitől eltérő keretek között rendezni.

"Irán készen áll arra, hogy átgondolja az Egyesült Államokhoz való negatív hozzáállását és javítsa a vele való kapcsolatot" - hangoztatta az iráni államfő, majd hozzátette, ennek feltétele azonban az, hogy az amerikai kormány több megértést tanúsítson az iráni magatartás iránt.

Az iráni atomprogramról tíz éve folytat - eddig eredménytelen - eszmecserét Teherán és az 5+1-es csoport, amely az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagjából (Egyesült Államok, Franciaország, Kína, Nagy-Britannia, Oroszország) és Németországból áll.

Ahmadinezsád az ENSZ Közgyűlésének 67. ülésszaka alkalmából tartózkodik New Yorkban. Az iráni elnök szerdán szólal fel az általános vitában.

(MTI)

Comments

#1

Ez a gyengeség jele. A sok szankció megtette hatását.

a saját érdekemben is elolvastam és elfogadtam a a weboldal felhasználási feltételeit

Vekeri Fesztivál 2012!

On Air

Sin City

20:00–21:00
A műsor a megszokott hírelemző és vitaműsorok típusára épül fel: a szerkesztő híreket dob fel, amiket a műsorvezetők saját kényük-kedvük, vérmérsékletük és stílusuk szerint szétcincálnak.
(Vitaműsor)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

<<<Zene>>>

21:00–0:00

Éjfél

0:00–0:15

Hozzászólások

User login

Poll

Ön szerint komoly szervezet a Terrorelhárítási Központ?
Igen, vérprofik
10%
Nem, dilettánsok
73%
Nem tudom
17%
Total votes: 166

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!