Egy Afganisztánban szolgáló amerikai katona sisakkamerájával rögzítette, amikor tűzharcba keveredett a helyi ellenállókkal. A felvételen látszanak a körülötte záporozó sorozatok, majd pedig az is, ahogy a földön fekve próbál segítséget kérni a társaitól. Négyszer is eltalálták, de a golyóálló ruházat megvédte a testét.
Egy amerikai katona privát videója került fel két napja a youtube-ra, azóta több mint egymillióan megnézték, hogyan menekül az afgán hegyekben a rázúduló lövedékek elől.
A katona egységét őrjáratozás során érte támadás Kunar tartományban. Amíg a többiek leértek a géppuskatűz alá vett hegyoldalon, ő fedezte a csapatot. Fejkameráját akkor kapcsolta be, amikor elindult utánuk.
A felvételen jól látszik, hogy a meredek, nehéz terepen csak néhány métert tud ereszkedni, a golyózápor visszafordulásra kényszeríti.
A videóhoz fűzött szöveg szerint az alatt az egyetlen perc alatt, amíg menedéket talált egy sziklatömb mögött négyszer találták el, egy sorozat pedig kiszakította kezéből a fegyverét. A gránátlövő használhatatlanná vált.
A legdrámaibb rész mégis az, amikor a katona testét ért többszörös találat után, a sziklatömb mögött fekve kiabálva próbálja felhívni társai figyelmét magára, de nem jelentkezik senki.
A youtube-ra feltöltött szöveg szerint a katona végül maradandó sérülés nélkül úszta meg az esetet, a védőruházat felfogta mind a négy lövést.
(Index)









Comments
Bocsánat! Ezt se ide szántam. Kopik a szürke állomány
Tarlós István önéletrajzából:
"A rendszerváltozás előtt politikai tevékenységet nem folytattam. Az MSZMP-nek soha nem voltam tagja, nem voltam sem munkásőr, sem ügynök."
Ezt sajnos kevés politikus tudja elmondani magáról.
Nem várom ,hogy egy zsidó bocsánatot kérjen,nem várom hogy megértsen ,együtt érezzen a magyarsággal(soha nem is törekedtek erre).
De ez a föld magyarhon.Nem hazátok ,nem othonotok. Mit kerestek itt? Nem vagytok magyarok.
a zsidók bejöttek a Magyarok meg szétlopták a vagyonukat...na ez szép volt
Jézus pedig nem véletlenül született zsidónak!
És Júdás is Jézus kérésére tette azt amit tett.
Ez mind együtt fontos jel volt a zsidók számára amit nem bírnak azóta sem felfogni... mint te.
majd a szenvedéseikkel akkor foglalkozok, ha bocsánatot fognak kérni amiért terroristák voltak, és kártérítést fizetnek mindenért. mert a Magyarok szenvedéseit mindig kinevetik ,mintha nem is lett volna..átugorják mint te.
Azt szeretném tudni, hogy mit keres egy nemzeti listán egy magyar gyűlölő, magyarokat mocskoló zsidó. Miért nem megy az ilyen egy olyan bolsevik/zsidó listára mint az amerikai népszava szennylap ahol állandóan mocskolják a magyarokat és ahol egyetlen ezeknek a csótányoknak nem tetsző vélemény se jelenhet mg mert előzetes cenzúrát alkalmaznak.
Ha már itt tartunk, miért nem mennek a pöcegödör, rasszista, népirtó cionáci hazájukba? Nekik is jobb lenne és nekünk is mert senkinek se hiányoznának ezek akik annyi nyomorúságot okoztak a magyaroknak.
Mellesleg, az amerikaiak is utálják ezeket. Ha valakit átver valaki, arra azt mondják, hogy „got jewed”. Van aki nem tudja mit jelent?
"de ami meg kimaradt, Magyarországnak kötelező volt befogadni a zsidókat ????
olyanokat akik Jézus gyűlölők ,a keresztény hit szerint csak Jézuson keresztül lehet a Teremtőhöz jutni,aranyközépút nem lévén azok akik nem hisznek Jézusban...."
Nem volt kötelező de jött legalább egy kis innováció. Mellesleg a befodás az itteni hozzászolásokat tekintve máig sem történt meg:)
Jézus is zsidó volt:)
"szamuely nem egyenlő?? és a több ezer aktív társa?? és a több százezer csendes társa?? mert nem volt olyan aki közülük leállította volna valamelyik akasztást,vagy figyelmeztette volna a Magyarokat, hogy ne tanulják el a demokráciát, mert vége a Magyar hagyományoknak.
egy zsidó sem tett az ellen, hogy a zsidók megöljék a Magyarokat.
nem tettek semmit honfitársaik védelmére...hagyták és élvezték az eredményét... az egyik ilyen 2 rejtett numerus clausus a Magyarok kárára ."
Reméelm a zsidó üldöztetéseket is ilyen élesen általánosítva birálod. Gondolom ahhoz tapsoltal amikor a magyarok szetloptak a zsidok vagyonat.
"Hazudozásaid magyarázata:
"
Boldogok a lelki szegények:)
Ausztriában az volt kiirva hogy ne lopj magyar. Akkor a magyarok egy lopos nép????
a 2 - es az egy " a " betű.
de ami meg kimaradt, Magyarországnak kötelező volt befogadni a zsidókat ????
olyanokat akik Jézus gyűlölők ,a keresztény hit szerint csak Jézuson keresztül lehet a Teremtőhöz jutni,aranyközépút nem lévén azok akik nem hisznek Jézusban....
szamuely nem egyenlő?? és a több ezer aktív társa?? és a több százezer csendes társa?? mert nem volt olyan aki közülük leállította volna valamelyik akasztást,vagy figyelmeztette volna a Magyarokat, hogy ne tanulják el a demokráciát, mert vége a Magyar hagyományoknak.
egy zsidó sem tett az ellen, hogy a zsidók megöljék a Magyarokat.
nem tettek semmit honfitársaik védelmére...hagyták és élvezték az eredményét... az egyik ilyen 2 rejtett numerus clausus a Magyarok kárára .