Irán orvosi célra használta uránja harmadát

Orvosi célokat szolgáló porrá zúzta magasan dúsított uránkészletének harmadát Irán, jelentette a BBC az ENSZ szakértőire hivatkozva. A porrá zúzott urán a szakértők szerint "gyakorlatilag alkalmatlan" atomfegyver előállítására.

"Irán ezzel jóakaratát akarja demonstrálni, és azt, hogy kész felújítani a tárgyalásokat nukleáris programjáról a nemzetközi közösséggel" - mondták az ENSZ-szakértők.

Egy befolyásos iráni parlamenti képviselő, Hoszein Nagavi is azt mondta, hogy Irán "a bizalom légkörét akarta megteremteni azzal, hogy uránkészletének harmadát U3O8-as uránoxidporrá dolgozta fel". A feldolgozás tényét a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség ellenőrei is megerősítették.

A NAÜ jelentése szerint a 190 kilós dúsítotturán-készletéből Irán 71 kilogrammot dolgozott fel U3O8-as porrá.

Irán célja az engedménnyel a szankciók feloldásának elérése lehet. A szigorú gazdasági szankciók kezdik megfojtani az ország gazdaságát. Az olajexport a korábbi töredékére esett vissza, a pénzügyi szankciók miatt pedig kifogytak az ország valutatartalékai. Emiatt az iráni valuta, a riál árfolyama meredeken zuhan, egy hét alatt negyven százalékot vesztett értékéből.

(Index, MTI)

Vekeri Fesztivál 2012!

On Air

<<<Zene>>>

18:30–0:00
Zene a tiszta magyar hangon.
(Zene)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

Éjfél

0:00–0:15

<<<Zene>>>

0:15–2:00

Hozzászólások

User login

Poll

Ön szerint komoly szervezet a Terrorelhárítási Központ?
Igen, vérprofik
10%
Nem, dilettánsok
73%
Nem tudom
17%
Total votes: 166

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!