Le a kalappal az ujgur testvéreink kitartása és ereje előtt, hiszen annak ellenére nem adják fel, hogy naponta zaklatják őket. Most baltával támadtak az őket elnyomó rendőrökre.
Október 19-én három ujgur férfi baltákkal támadta meg a Kínai Népköztársaság fegyveres rendőri testületének tagjait az ujgur területen lévő Korla város egyik rendőrállomásán. Nem hivatalos beszámolók szerint a támadók levágták egy rendőrtiszt karját, a támadás egy másik rendőr áldozatát pedig jelenleg is kórházban, életveszélyes sérülésekkel ápolják. A rendőrök az egyik támadót lelőtték, egy másikat megsebesítettek, a harmadik pedig elmenekült a helyszínről. A támadást követően a kínai rendőrség városszerte ellenőrző pontokat állított fel, a helyi médiának pedig megtiltották, hogy beszámoljon a történtekről.
A támadásra azután került sor, hogy az elmúlt héten kínai rendőri erők éjszakai razziákba kezdtek az ujgurok Korla és Kashgar városaiban, egy "anti-terroristának" nevezett akciósorozat keretében. Mivel a házkutatások során számos helyen a Kínai Népköztársaság ellen tiltakozó röplapokat találtak, a területen elrendelték a helyi lakosság szúrópróba-szerű átvizsgálását. Ezt követően, a múlt pénteki napon feldühödött tüntetők gyűltek össze egy korlai rendőrörsnél, a város Tuanjie nevű útján. A baltás támadásra ekkor került sor.
Az ujgur területeken jelenleg fokozott biztonsági készültséggel várják a muszlimok pénteki Áldozati (Eid al-Adha) Ünnepét, valamint a kínai kommunista párt november 8-ai kongresszusát, amelyen a párt vezetésében jelentős személyi változások várhatók. A kínai hatóságok a mecseteket szoros megfigyelés alatt tartják, a nyilvános gyülekezést pedig az egész ujgur tartományban megtiltották.
(rfa.org)









Hozzászólások
1 óra 52 min ago
2 hours 6 min ago
2 hours 31 min ago
3 hours 23 min ago
7 hours 54 min ago
7 hours 59 min ago
10 hours 47 min ago
10 hours 55 min ago
11 hours 10 min ago
11 hours 22 min ago