Ellenzéket alapított volna, demokráciát követelt Kínában

Nyolc év börtönre ítéltek egy 27 éves kínai férfit, aki meg akarta alapítani a Kínai Köztársaság Pártot, és e célból "felforgató tevékenységet" folytatott az interneten - derült ki csütörtöki hongkongi online médiajelentésekből.

Cao Haj-pót a délnyugat-kínai Kunming városában állították bíróság elé az "államhatalom elleni felforgatásra" tett kísérlet vádjával - nyilatkozta a férfi ügyvédje, Ma Hsziao-peng. Mint mondta, védence az interneten a kormányzó kommunista pártot bíráló bejegyzéseket tett közzé, demokráciát követelt, és egy ellenzéki párt alapítását helyezte kilátásba.

Cao Haj-po nem ért a politikához - hangoztatta az ügyvéd, s úgy vélte, inkább csak egy "éretlen gyerek", aki nem gondolta, hogy a hatóságok ennyire komolyan veszik üzeneteit. Hozzátette, az internetkávézót üzemeltető Cao nem "profi" másként gondolkodó, toborzó üzeneteit egy népszerű internetes programon keresztül küldte el a barátainak, s pártja mindössze egy napig élt a világhálón.

Az ügyvéd szerint a férfi ellen nem lett volna indokolt bűncselekmény miatt eljárást indítani, s ezt az augusztusi - zárt - tárgyaláson a bírósággal is közölte. Mint mondta, az ítéletről telefonon értesítették, ami állítása szerint törvénytelen.

Az ügy első fokon történő lezárására egy politikailag és biztonsági szempontból is kényes időszakban, alig több mint egy héttel a Kínai Kommunista Párt 18. kongresszusának kezdete előtt került sor.

(MTI)

Vekeri Fesztivál 2012!

On Air

Éjfél

0:00–0:15
A Himnusz, az Ősi Himnusz, a Székely Himnusz, a Hiszekegy és a Szózat hallható, amikor éjfélt üt az óra.
(Éjféli blokk)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

<<<Zene>>>

0:15–2:00

Sin City (ismétlés)

2:00–3:00

Hozzászólások

User login

Poll

Ön szerint komoly szervezet a Terrorelhárítási Központ?
Igen, vérprofik
10%
Nem, dilettánsok
73%
Nem tudom
17%
Total votes: 166

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!