Bobály Attila szobrászművész alkotását a Jászkisériek Baráti Egyesülete és a település önkormányzata állíttatta a 159 évvel ezelőtt kivégzett vértanúk emlékére.
Az ünnepségen az egyik mártírhalált halt tábornok, Dessewffy Arisztid leszármazottja, Dessewffy Sándor és a Magyar Koalíció Pártjának elnöke is jelen volt. A gránitlapba foglalt bronzplaketten a magyar címer körül a 13 aradi vértanú arcmása látható.
Emlékezve tanuljunk a múltból, példát állítsunk magunk elé, aminek révén jobb világot építhetünk magunknak, a gyermekeinknek, utódainknak – közölte Dessewfy Sándor. A Magyar Koalíció Pártjának pozsonyi elnöke szerint október hatodika csak részben nemzeti gyásznap, hiszen az ilyen ünnepek összetartják a világ magyarságát.
A tábornok urak, Batthyány Lajos miniszterelnök úr, és mindenki más, aki üldözött, és meghurcolt volt, áldozatából erőt merítsünk, mert ettől vagyunk magyarok, erre kell büszkének lennünk, és erre alapozva kell a jövőbe tekintenünk – közölte Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke. Az ünnepség végén tárogatószó kíséretében koszorúzták meg a vértanúk emlékművét.
(dunatv.hu)





Hozzászólások
1 óra 56 perc
2 óra 42 perc
2 óra 53 perc
2 óra 54 perc
3 óra 9 perc
3 óra 24 perc
3 óra 30 perc
3 óra 37 perc
3 óra 38 perc
3 óra 40 perc