Elfogadták a pálinkatörvényt

Hungarikum a pálinka.

Megszavazta az Országgyűlés hétfőn a pálinkáról, a törkölypálinkáról és a Pálinka Nemzeti Tanácsról szóló önálló törvényt. Ötpárti támogatással született meg a jogszabály.

Az új törvényben nem csak azt szabályozzák részletesen, pontosan milyen nedűt nevezhetnek pálinkának vagy törkölypálinkának, milyen segédanyagok használhatóak fel a készítésükhöz, hanem az is benne van, hogy ezeket az italokat ízesíteni, színesíteni, édesíteni sem lehet. Ha az előírások közül akárcsak egyet is nem teljesítenek, akkor az adott innivalót már csak párlatnak hívhatják, pálinkának nem. A törvényben pontosan leírják, mi a kisüsti pálinka, az érlelt pálinka, az ópálinka és az ágyas pálinka.

A Pálinka Nemzeti Tanácsnak az általános megfogalmazás szerint az lesz a feladata, hogy segítse az ital előállításának, származásának, minőségének és eredetvédelmének egységes szabályozásához fűződő közös magyar érdek előmozdítását. A testület tagjai közül két embert az agrárminiszter, egyet az adópolitikáért felelős miniszter, 10-et pedig a szakmai szervezetek jelölnek. Az agrárminiszter kéri fel őket, és 3 évre szól a megbízatásuk. A tanács tagjai maguk közül választják meg az elnököt.

(FH)

Hozzászólások

#1

Tisztelt Tanács!

Szeretnék szót emelni a söntésekben, talponállókban, vegyesboltokban lelki örömöket kereső emberek nevében!

Amivel ez a rendszer ellátja őket az EGYenlő a méreggel. EGYre több rázkódó arcú emberrel találkozom ilyen helyeken. ez pedig EGyértelműen kimutatható, hogy az általa elérhető narkotikum tablettás tartalmának köszönhető!

Tehát; a tablettás bor, a "2dekás" és a "vegyigyümi" is drog! Szintetikus aromával ízesített szesz, vagy párlat! nem pedig gyümölcstartalmú alkohol!

Követelem a házipálinka és a -bor legalizálását, az előállító teljes jogi felelősségének tudatában!

Továbbá követelem annak minden jogdíj és adó nélkül történő forgalmazhatóságát!
úgy gondolom ezen már eleget kerestek a harácsolók a népem egészsége kárára!

Nem beszélve az ez irányú elfoglaltság környezetre gyakorolt káros következményeiről, mint pl; a kis üvegek az árokpartokon, amelyek 99,99 %-ban a kommunális hulladékba kerülnek.

Ezen nemzeti italaink, HACCP engedéllyel rendelkező vendéglősök általi kimérését kérem, alább leírt formában!

Híven! Becsülettel! Vitézül!

#2

Tisztelt Tanács!

Kérem értesítsenek, ha minőségügyi ellenőrt keresnek, bár szakirányú végzettségemről nem tudok dokumentumokat bemutatni, de sok éves gyakorlatomat szívesen kamatoztatnám.

Köszönöm!
Eye-wink

Viccet félre téve, ha Erdélyben jártok bátran kóstóljátok meg a köménymagos pálinkát, nagggyon finom!!!!!
(Zetelaka és Torda környékén biztosan főzik)

#3

ilyen hülyeséget: Pálinka Nemzeti Tanács XD

miért kell ilyen marhaságokat is csinálni? a kenyérnek, esetleg a kalácsnak, vagy netán a szódának nincsen pártja? Laughing out loud

#4

Hol lehet Pálinka Nemzeti Tanácstagnak jelentkezni? Laughing out loud

#5

Hjajjjjj! Smiling

Támogassa Ön is a tiszta magyar hangot!

Magyar Sziget 2008 - Letöltések, blogok

Jelenleg a rádióban

Kívánságműsor (HeMK)

19:00–21:00
Itt kérhetsz dalt: KATT!
(Kívánságműsor)
Most hallható:
Szent Korona Rádió - Napvágás lemezbemutató interjú MV: HeMK

Következik Mai műsorok | Heti műsorújság

<<<Zene>>>

21:00–0:00

Éjfél

0:00–0:15

Belépés

Szavazás

Skype

My status

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!