Magyar Jelen: Orbán Viktor parasztvakító magánhadserege

A két hetente megjelenő újság ezúttal is számos érdekes, hiánypótló cikkel jelentkezik. Keresse az újságárusoknál a nemzeti ellenállás lapját! Ára mindössze 299 Ft.

Címlapon:

A TEK gyakorlatilag bárkit megfigyelhet, bármit megtehet. A nemzetbiztonsági törvény alapján a TEK-nek semmiféle engedélyre nincs szüksége akkor, ha csapdát állít, fedőokmányt használ, fedőintézményt hoz létre, ahhoz em kell engedély, hogy szemmel tartsanak egy objektumot, valakit az utcán megfigyeljenek, lefényképezzenek, vagy rögzítsenek egy élőszóban (tehát nem telefonon vagy magánlakásban) elhangzott beszélgetést – ehhez azonban a rendőröknek sincs szüksége külön engedélyre. A

Budaházy György: Az ügyészség még mindig a bolsevik szörnyemlékművet védi

De 2012-ben Orbán Magyarországán nem az ilyen ügyekben van közkegyelem, hanem Gyurcsányéknak, hogy még véletlenül se kelljen végigcsinálniuk semmiféle olyan herce-hurcát, amikből nekünk tucatszámszor kijutott és kijut. Ez van ma. Vajon mikor mondják ki a Fideszre szavazó tömegek végre, hogy „édes Istenem, nem ilyen lovat akartunk”?

Egy harcos gondolatai: Néhány észrevétel a tradicionális
szellem és a katolicizmus kapcsolatáról

A gond azon megszállottakkal van, akik úgy hisznek egy vallás bizonyos tanításában, hogy a másik vallás tanítását nemcsak tévesnek tartják, hanem azt sem fogadják el, hogy más ebben hisz – ilyen személyekből lesz a téves messianisztikus tudattal rendelkező szektás.

Siklósi András: G. Grass írása magyarul, kommentárra

Mindent összevetve, föltétlenül Grass becsületére válik, hogy viszonylag nyíltan és igazságosan (bár az irániakat kissé leminősítve „tapsnépnek”, míg vezetőit „szájhősöknek” nevezi!) szólt egy olyan témáról, amit bolygónk „szalonképes” művészei és politikusai, merő gyávaságból, rendre a szőnyeg alá söpörnek.

Veszélyben a nehezen felépített nemzeti intézményrendszer

Interjú a Viking Bolt vezetőjével.

Döglött Aknák II. rész - MAHART-MALÉV-MÁV-BKV

A MAHART már régen nincs. Se magyar tenger hajózás, se dunai folyami teherhajózás. A székháza kaszinó. Nagyszerű tengerészeink, matrózaink szétszóródtak. Nincs Ganz hajó és Darugyár sem, helyén izraeli Autóker holding lakóparkja és az izraeli katonai elhárítótisztek, az Ofer testvérek Duna plázája. A MÁV a csőd szélén tántorog, áruszállítási üzletágát, a MÁV Cargot eladták Gulya anyuka Bt-jének lobbizása eredményeként a konkurens osztrák államnak. Nincs Ganz-Mávag, csarnokaiban kínai zsibvásár. Nincs Rába Vagon és Gépgyár, a 40 hektár izraeli tulajdonú lakópark telek lett volna, ma üres. A BKV a csőd közelében vegetál már évtizedek óta. A MALÉV-et most kergették csődbe.

Ustawka

A férfias küzdelem ősi, véres formája a mai korban.

... még számos érdekes és hiánypótló cikket olvashat a legújabb számban. Ha nem látja az újságárusnál a lapot, kérje!

(Magyar Jelen)

Comments

#1

2012.02.22-én fizettem elő rá, azóta egy számot sem kaptam meg. A facebook-on olvastam, hogy márciusban is jelent meg száma, én azt sem kaptam meg. Sad Azt hittem, hogy megint szünet van, ezért nem szóltam eddig.

#2

Sziasztok!
Én 1 évre előfizettem az újságot, de ebből az áprilisi számból nem kaptam. Sad
Mi lehet az oka?
Segítségeteket előre is köszönöm.
Áldás!

#3

Üdv Bajtársak!

Ami a TEK-et illeti hányadék az egész!
A TEK Magyarság és emberiség ellenes egy tetves zsoldos alakulat! A zsidók kiképezték őket, mert kosher az Orbán....Orsós kormány nekik.
Ami viszont a legjobban felháborít az a TEK emblémája keressétek ki neten.....Egy sas íjjal a karmai között a Magyar címerrel a mellkasán.....Na látjátok ez bosszantó egy ilyen alakulat mi jogon használja ezeket a szimbólumokat??????????
Szárnyaljon a Turul Madár!
Bajtársi Üdvözlettel:
Éji Vadász

a saját érdekemben is elolvastam és elfogadtam a a weboldal felhasználási feltételeit

Vekeri Fesztivál 2012!

On Air

Napvágás

17:00–18:30
A műsor vezetője dr. Varga Tibor, aki a műsorvezető segítségével érthetően és érdekesen tálal fontos tudnivalókat a kultúra, a történelem, a vallás és szakralitás tárgyköreiből. Kéthetente frissülő műsor! "Ragyogj, ragyogj Szent Koronánk, csillag lánggal mutass irányt!"
(Történelmi)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

Madártávlatból

18:30–18:45

<<<Zene>>>

18:45–0:00

Hozzászólások

User login

Poll

Ön szerint komoly szervezet a Terrorelhárítási Központ?
Igen, vérprofik
10%
Nem, dilettánsok
73%
Nem tudom
17%
Total votes: 166

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!