Minden látogatónkhoz: támogasson minket Ön is havi pár száz forinttal!

A Szent Korona Rádió 5 éves pályafutása során folyamatosan fejlődött, azonban az elmúlt félévben stagnál az állapotunk. Történt ez főként a Médiatörvény által ránk rótt többletfeladatok és biztonsági intézkedések súlya miatt.

Szeptemberi felhívásunk nyomán több mint 140-en érezték úgy, hogy támogatnák rádiónkat, de sajnos sokan közülük nem tudnak havi rendszerességgel támogatást nyújtani, így a havi támogatók száma átlagban nehezen éri el az 50 főt. Gyakorlatilag ők tartják életben a rádiónak. Ezért kérjük Ön is olvassa el az alábbi felhívást, és ha teheti, támogassa havi pár száz forinttal a Szent Korona Rádiót:

Míg a nagy rádióknál, hírportáloknál egyszerre több tucatnyian dolgoznak komoly fizetésekért, addig a mi szerkesztőségünk továbbra is ingyen, társadalmi munkában végzi a feladatát. A Rádió üzemeltetése és a jelenlegi színvonalon tartásához elég még maroknyi szerkesztőségünk önkéntes szolgálata, de a továbblépéshez, az olvasók számára egy kezelhetőbb, fejlettebb és élvezhetőbb portál létrehozásához, a kívánt fejlesztések elvégzéséhez már nem. A profi hírportálhoz, rádióhoz fizetett emberekre lenne szükségünk (ami jelenleg, 2012 májusában, jelképes tisztelet díjakban merül ki - ha van rá lehetőségünk.).

Szeretnénk olyan támogatókat, akik anyagilag hozzá tudnának járulni a Rádió fejlesztéséhez. Egy korszerűbb, gyorsabb hírportálhoz, a szerverbéléshez, technikai felszereléseink korszerűsítéséhez. Komoly összeget emészt fel egy ilyen vállalkozás, amit nekünk, pártok segítsége nélkül, óriási politikai ellenszélben lehetetlen kitermelnünk, főleg úgy, hogy nonprofit rádió vagyunk már a kezdetek óta.

Mindig is ügyeltünk a legfontosabbra, a biztonságra. Szem előtt tartottuk az olvasók adataink biztonságát. Lehetőséget biztosítottunk és ezentúl is fogunk a teljesen anonim hozzászólásokra. A biztonságos rendszeren rengeteget dolgoznak programozóink, de az ördög nem alszik (legutóbb sikerrel álltuk az Anonymus hackercsoport támadását), fejleszteni szeretnénk ezt a készségünket is. Terveink közt szerepel az emigrációs és a kárpát-medencei magyarság közötti kapcsolatok felpezsdítése műsorokkal, kulturális hírekkel. Javítani szeretnénk műsoraink minőségén, és még hosszan sorolhatnánk. Egyszerűen járni szeretnénk a Szent Korona Rádió évek óta tartó pártfüggetlen útját, és tenni mindezt azon a színvonalon, amit olvasóink megérdemelnek. De ehhez szükségünk van az Önök segítségére is!

Aki támogatna minket, annak külön szolgáltatásokat kínálunk: reklámozhat nálunk, konzultálhat a szerkesztőséggel, és elszámolunk a támogatással. Elcsépelt, de a több mint 20.000 regisztrált felhasználónkból, ha csak 1000 támogatna minket havi 500 Ft-tal, akkor már lenyomnánk az Indexet is...

Ha csak 1000 olyan lelkes támogatónk lenne, aki a megadott formában tudna minket támogatni havonta egy kisebb összeggel, akkor hamar egy nagyon komoly birodalmat tudnánk felépíteni. Például 1000 támogató havi 500 Ft-ja az havi 500.000 Ft, ami megoldaná minden gondunkat.

Mit kínálunk cserébe a támogatóknak?

-Konzultációs lehetőséget a szerkesztőséggel: ha bármi kérdés, óhaj, sóhaj van, azt azonnal intézzük, reagálunk, próbálunk eleget tenni a kéréseknek.
-Havi elszámolást küldünk: aki pénzt ad havonta, annak tartozunk azzal, hogy el is számolunk. Minden hónap elején kimutatást küldünk az előző havi kiadásainkról.
Reklámot biztosítunk:
-Aki legalább 3 hónapon keresztül segít minket, annak reklámfelületet biztosítunk egy egyszer, a legfrissebb hírek dobozban megjelenő cikk formájában: legyen szó apróhirdetésről, vagy saját szolgáltatás/reklám hirdetéséről.
-Aki legalább fél éven keresztül (6 hónap) támogat minket, annak egy hónapra biztosítunk bannerhelyet, illetőleg reklámcikket a főoldalon 1 napon keresztül.

Hogyan?

Havonta legalább 500 Ft forintot kérünk, amit vagy paypalon, vagy Budapesten személyesen, illetve a megadott bankszámlaszámon lehetne hozzánk eljuttatni. Amennyiben támogatna minket, kérjük írjon a [email protected] címre, és munkatársunk fel fogja venni Önnel a kapcsolatot mielőbb. Vezetni fogjuk, hogy havonta ki, mennyivel járult hozzá az oldalhoz, hogy mi is viszonozni tudjuk a segítséget, illetve, hogy pontos elszámolást tudjunk készíteni. (Az adatokat zártkörű rendszerben, titkosított partíciót tárolva kezeljük, illetve a kommunikáció történhet álnéven is.)

Csak egy sör ára

Ha csak minden regisztrált tagunk 500 Ft-ot adna, akkor biztosra vehető, hogy a Szent Korona Rádió a világ magyarsága által leginkább látogatott és legkedveltebb oldal lenne, de ezzel szemben a valóság az, hogy mindenki úgy gondolkozik, hogy lesznek majd elegen a 20.000 regisztrált felhasználóból, akik majd segítenek, és különben sem ér semmit az a havi pár száz forint. De higgyék el: ha Ön nem mozdul, akkor a többiek sem fognak, sok kicsi vsizont sokra menne...

Mi csak egy sör, egy doboz cigi árát kérjük a harcunkhoz, hogy továbbra is a Szent Koronát szolgálva fel tudjuk mutatni az elfeledett hagyományt, az értékeinket, le tudjuk leplezni az illegitim köztársaságot, a kizsigerelő pártokráciát, be tudjuk mutatni a cigánybűnözést és a zsidó gyarmatosítást, és továbbra is szeretnék mélyebb filozófiai-ideológiai kérdésekkel is foglalkozni.

Köszönjük előre is bizalmukat, támogatásukat, amivel minket megtisztelnek.

(Szent Korona Rádió főhadiszállás)

Vekeri Fesztivál 2012!

On Air

<<<Zene>>>

13:00–16:00
Zene a tiszta magyar hangon.
(Zene)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

Trón és oltár

16:00–17:00

<<<Zene>>>

17:00–17:30

Hozzászólások

User login

Poll

Ön szerint komoly szervezet a Terrorelhárítási Központ?
Igen, vérprofik
10%
Nem, dilettánsok
73%
Nem tudom
17%
Total votes: 166

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!