A rendezvény helyszíne:
Mosonmagyaróvár,
Fehér Ló művelődési ház
Szent István király út 140.
Érdeklődni: Tompa Judit: 30/723-13-69
Mik azok a „Revíziós Napok”?
2010 novemberében került felvetésre, mi lenne, ha megszervezésre kerülne egy rendezvénysorozat, amely Magyarország XX. századi történelméből nemcsak a keserűséget és a kudarcot idézné, hanem rámutatna arra a tényre, hogy egy erős, bátor és hűséges nemzet voltunk! Bizonyítja, hogy kiálltunk az igazunk mellett, nem hagytuk, hogy a nagyhatalmak erkölcstelen, megalázó játékot játszanak velünk!
Úgy véltük, hogy ezen tényeket legjobban revíziós sikereink bizonyítják. A Jobbik Magyarországért Mozgalom Soproni Ifjúsági Tagozatának köszönhetően az első felvonás nagyon sikeres volt.
Hogy terveztük a rendezvénysorozat kivitelezését?
Négy „felvonásban” szeretnénk ismertetni revíziós sikereinket az emberekkel:
Az első felvonás Sopronban 2010-ben volt. Ezen a napon Délvidék visszatéréséről és az itt végbemenő 1944-45-ös magyar irtásokról emlékeztünk. Emellett e nap volt ünnepélyes megnyitónk is.
A második felvonás Mosonmagyaróváron, a harmadik Szarvason, a negyedik felvonás pedig Miskolcon kerül majd megrendezésre.
Előadóink ezen témakörben:
- Popély Gyula - történész professzor - a felvidék revíziója, majd a II. világháború utáni felvidéki magyarság sorsa
- Gubík László - a kettős állampolgárság kihatása a felvidéki magyarságra
- Farkas Gergely - a Jobbik Ifjusági Tagozatának tevékenységei és tervei
További programok:
- Hungarica lírikus dalok
- Egész napos gyereksarok ( 13.00-tól)
- Néptáncbemutató
-Beszélgetés a Jobbik országgyűlési képviselőivel.:
- Magyar Zoltán
- Mirkóczki Ádám
- Vágó Sebestyén
- Jámbor Nándor
- Lenhardt Balázs
- Endrésik Zsolt
Vendégeink még:
- Pál Gábor, a Jobbik sajtófőnöke
- Samu Tamás Gergő volt országgyűlési képviselő
A rendezvény után RPG és Fejbőr koncert!
Szeretettel várunk mindenkit!

(jobbik.hu)









Hozzászólások
31 min 50 sec ago
38 min 11 sec ago
12 hours 21 min ago
13 hours 2 min ago
14 hours 59 min ago
16 hours 7 min ago
16 hours 46 min ago
19 hours 35 min ago
1 nap 50 min ago
1 nap 2 hours ago