- Azt mondják egyesek, hogy a grúz-orosz olimpiai háború már véget is ért. Pedig valószínűleg csak egy csata ért véget, nem annyira egy háború.
Ebben a csatában a grúzok oldalán álltunk természetesen és hagyományosan. A Magyar Királyságnak - és reményeink szerint a Magyar Köztársaságnak is - soha nem volt komolyabb érdeke, hogy egy erős Oroszország legyen a keleti szomszédja. E mellett elvből elutasítunk minden kommunista (1945, 1968, 1956, 1979) intervenciót is, amelyekből nagyon sokat volt szerencsénk többet is elszenvedni. és amelyeknek a folytatását látjuk ebben a poszt-kommunista vezetők által kezdeményezett agresszióban. Grúzia (ahogyan a grúzok jobban szeretik, Georgia, vagy még inkább Szakartvelo.) támogatása nem annyira a mostani nyugatias, amerikai ízekkel édesített köztársasági elnöknek Miheil Szaakasvilinek és rendszerének szól (meglehet a hagyományos keresztény gyökerekkel bíró grúz patriotizmusnak ő adott nagyobb teret a nagyon rossz emlékű kommunista Sevarnadze után), hanem a grúzok háromezer éves kultúrájának, ősi királyi családuknak, és az autokephal keresztény egyházuk szellemiségétől a mai napig mélyen átitatott kombattáns lelkiségük és helytállásuknak. Grúzia, ahogyana Georgia elnevezés is mutatja Szent György országa a helyi hagyomány szerint, uralkodóik pedig a bibliai Dávidig vezetik vissza magukat, ezért is tagjaik a XX. században is a legnagyobb európai uralkodó családokkal egyenrangúaknak bizonyultak dinasztiukus kérdésekben. Grúzia részleges autonómiáját a cári Oroszország megnyugtatóan kezelte, a tiszteletet, rangot az uralkodói családnak és az országnak megadta, a Szovjetúnió azonban az 1918-ban függetlenné vált országot 1922-ben bekebelezte, annak ellenére, hogy előtte egy évvel elismerte a függetlenségét.
-Amiért azonban legfőképpen a grúzok mellett vagyunk, az a mi kis önös érdekünk, a Szent Korona Országa és a Szentkorona-tan érvénye, bármennyire is furcsán hangzik. Szent István utódai és annak országában nem volt soha rendező elv az etnikai. Szent Korona Országában a "hungarus tudat" és a "Szent Korona-tagság dívik, amelyben egység és boldogulás van mindenkinek, aki elfogadja a Magyar Királyság törvényeit és annak felkent, törvényes királyát. Nincsen függetlenség, nincsen elszakadás csak azért mert egy bizonyos területen többen vannak egy bizonyos etnikumból, a területi integritás ugyanúgy a magyar állam jogfolytonosságának része, mint a történeti alkotmányunk. Az egyetlen megoldás az autonómia, amellyel ősi, önálló törvénykezéssel, állami múlttal, kultúrával rendelkező részek rendelkeztek is (Hortvátország). Ma, amikor mindenki az etnikum-szerinti felosztás mellett van, nem árt ezt az elvet megismételni magyar monarchistaként, amelyben békében tudtak élni népek királyságunkban több száz éven keresztül és különböző etnikumok magyar (hungarus) államférfiakat tudtak adni királyságunknak (Zrínyiek, Hunyadiak, stb.), akik soha nem is vallották másnak magukat csak magyarnak. Másrészt, hogyha a modern világ annyira ragaszkodik a etnikum-szerinti függetlenséghez, akkor viszont joggal kérdezzük, hogy mi a helyzet a határon túli magyarjainkkal, elsősorban a székelyeinkkel? Ők is igényt tarthatnak egy ilyen függetlenségre? Persze ebbe most nem megyünk bele jobban, de azért a kérdés ül. Ez azonban már a trianoni nonszensz igazgságtalanság része azt is tudjuk jól, amelyről a II. Magyar Köztársaság vezetői nem vesznek tudomást szívesen.
(monarchista.blogspot.com)





Hozzászólások
-krampus-Nem minden muszka egyforma ! Gondolod az ottani vezetők azt csinálják amit a nép akar?
Ezért nehéz az álltalánosítás,mert melyik oroszról is beszélünk ?
A politikában nehéz megőrizni a karaktert,az nem divat.
Szerintem a boldogsághoz vezető út az lett volna,ha a középeurópai országok megalakították volna a középeurópai föderációt' Egy KGST Oroszország nélkül talán vihette volna valamire,főleg ha az akkori Jugoszlávia is beszállt volna! Nem véletlenül lett az sem szétszaggatva!
Az európai népek azért vannak összeuszítva,mert különben itt lehetne a földi paradicsom!Se a nyugat,se a kelet nem támogatta ezt a gondolatot,ami egyébként megfordult akkoriban sokak fejében,amikor ésszeomlott a Szovjetunió.
Kossuth és Szálasy is hasonlóan gondolkodott arról,hogyan is lehetne a középeurópai országok gazdasági egységét megteremteni.
-krampus-Nem minden muszka egyforma ! Gondolod az ottani vezetők azt csinálják amit a nép akar?
Ezért nehéz az álltalánosítás,mert melyik oroszról is beszélünk ?
A politikában nehéz megőrizni a karaktert,az nem divat.
Szerintem a boldogsághoz vezető út az lett volna,ha a középeurópai országok megalakították volna a középeurópai föderációt' Egy KGST Oroszország nélkül talán vihette volna valamire,főleg ha az akkori Jugoszlávia is beszállt volna! Nem véletlenül lett az sem szétszaggatva!
Az európai népek azért vannak összeuszítva,mert különben itt lehetne a földi paradicsom!Se a nyugat,se a kelet nem támogatta ezt a gondolatot,ami egyébként megfordult akkoriban sokak fejében,amikor ésszeomlott a Szovjetunió.
Kossuth és Szálasy is hasonlóan gondolkodott arról,hogyan is lehetne a középeurópai országok gazdasági egységét megteremteni.
Mi a bajotok az oroszokkal? Nekem semmi. Nagyhatalom, es ugy is gondolkoznak, viszont alapjaban bekes emberek. Jol odavagtak Gruzianak, peldat mutatva a vilagnak hogy veluk ne szorakozzon senki. Amerika, Kina nem ezt csinalja? Ha nem, akkor elindul a szethullas utjara. Ez jelenti hogy: nagyhatalom! Es irto patriota mindenki Oroszorszagban, mondhatnam radikalisok! peldat vehetnenk roluk. Felesegem (aki orosz) azt mondta: a magyarokbol kihalt az alaposzton hogy megvedjek magukat es ervenyesitsek akaratukat. Ha igy folytatjuk, felmorzsolnak minket...remelem nem volt igaza!
szek-er! Egy oroszellenes ország veszélyes Oroszország mellett, még ha kicsi is. Oszd meg és uralkodj:
http://href.hu/x/6sik
http://href.hu/x/6sij
Ismereteim szerint Hunyadi magyar volt.
Nem értek egyet azzal ,hogy a grúzokat kellene pártolni ebben az esetben .
Jelenleg úgy néz ki Oroszország is egyre inkább libsi bibsi világrend ellen fordul.Érdekes lehetőségeket nyithat ez, egy függetlenségéért küzdő nemzet számára.
Megértem az oroszok iránti ellenérzést,bennem is van.
Viszont jelenleg a globalizmus irányítói fenyegetik a nemzetünket.
A horváth nép azonos a vend néppel! A vend nép ugyanúgy magyari nép, mint a matyó, a palóc, a jász, a kun, stb. Az, hogy nyelvük időközben megmerevedett, elvesztette a magyar nyelv rugalmasságát és ezért "leszakadt" nem egyedül álló. A szlovákok is így jártak. (lásd Varga Csaba munkáit) Ettől még magyari népek, amit jól mutat a magyar esküvőknél éjfélkor szokásos Bene Vend tánc is. Miért hagyjuk, hogy testvér népeinket leszakítsák rólunk ilyen-olyan nemzetiségi, politikai, gazdasági, stb. érdekek ürügyén? Ezzel mindannyian csak veszítünk, hiszen a megosztás egyik eszköze ez is, és pont ezért a mindannyiunkon hatalmaskodni akarók érdekét szolgálja. Ha a kárpáti Magyar Haza népei végre újra felismernék összetartozásuk és az ebben rejlő erejük az egész EU-t símán megfektetnénk. Úgy tűnik nem akarjuk ezt még érteni.
Adjon az Isten szebb jóvőt!
A hir hallatán felmerül a kérdés,az oroszoknak miért ennyire fontos Abházia és Déloszétia függetlensége? Ők miért nem adnak függetlenséget a Csecseneknek.Igazi kettős mérce.Erről miért nem beszélnek a politikusok?