- Szász Péter Domonkos írása a monarchista.blogspot.com-ról.
Nagy örömömre szolgált, hogy szlovák nyelvű monarchista (és hagyományhű katolikus) oldal is nyílt a világhálón. A XIII. Leó Szlovák Kör (Slovenský Kruh Leva XIII.) által üzemeltetett blog magát nyíltan hagyományhű katolikusnak, és monarchistának vallja. Az örömömbe egy kis üröm is vegyült, mikor Boldog IV. Károly királyunk képmása alatt ezt a feliratot találtam: „Jeho cisárska výsosť Bl. Karol I. Rakúsky (Ő császári felsége, Boldog Ausztriai I. Károly).”.
-
„Tót atyafiaink” számára teljes mértékben történelmietlen (anakronisztikus) és következetlen (inkonzekvens) módon „császárként” jelenik meg az a személy, aki alá a szlovák nép mint a Szent Korona alattvalója tartozott, s ebben a minőségében az Uralkodó helyes megnevezése „apostoli király”. Ezt fejezi ki az is, hogy a „Szent Korona Országainak” középcímere helyett a ciszlajtán területeket jelképező osztrák kétfejű császári sasos címert közlik oldaluk fejlécében. Véleményem szerint ennek oka a jó szándékú szlovák monarchistáinkban is alanyilag továbbélő – az iskola, a mai szlovák társadalmi közeg által beléjük plántált – látens sovinizmus, amely a több évtizedes, cseh szabadkőművesek és pánszlávisták kezdeményezte magyarellenes, sovén gyűlöletkampány eredménye. Ez ugyanúgy elutasítandó, mint a magyar sovinizmus. Mind a magyar mind a szlovák sovinizmus összeegyeztethetetlen mind a katolikus keresztény hittel és erkölccsel, mind a monarchizmussal.
-
Bárkinek, aki a szerves és hagyományhű katolikusságban, valamint a szerves és jogfolytonos monarchizmusban gondolkodik, csakis a Szent Korona Országainak restaurációja jöhet számításba. Ez nem jelent „elmagyarosítást”, hisz a „Szent Korona Országai” (Uhorsko) és „Magyarország” (Maďarsko) két különböző, ám komplementer fogalom. Az első esetben azon „hungarusok” értendők alatta, akik függetlenül a népiségi (etnikai) öntudatuktól, hazájuknak azt a földet tekintik, melybe beleszervesülvén a Szent Korona tagjai lettek. „Egy a nemzet!” Egy, ahogy az Isten is egy Három Létalanyban. Ez az a „hungarus” nemzet, melyet Szent István Koronája tart egyben, és kapcsolja össze békében a nemzetalkotó népeket. A Szent Háromság létalanyait egymás ellen kijátszva istentagadók leszünk, míg a Szent Korona népeit egymás ellen kijátszva saját sírunkat ássuk meg. A Szent Koronának a Szent Háromság igazságát kell analóg módon tükröztetnie a világban, az államiságban. Az önazonosság (identitás) egyik összetevője valóban a népi közösséghez való tartozás, amely azonban a „hely szellemétől” elválaszthatatlan. Ráadásul népeink eggyé szervesültek, a magyarság Európába a testvérnépek által gyökeresedett bele, a szlovákság is önálló arcot a közös ezer év alatt nyert, különben nyugati fele cseh lenne, míg keleti fele lengyel. Mindannyian Nagyasszonyunk, a Boldogságos Szűz Mária gyermekei vagyunk! Mind a népelnyomás, mind pedig a Szent Korona szabadkőműves szétverése elfogadhatatlan számunkra. Trianon a népek csapdája.
A Magyar Szent Korona országai / Krajiny uhorskej svätoštefánskej koruny
A tragikusan elhunyt katolikus gondolkodó, Somogyi József gondolata megvilágítja számunkra a széthúzó (divergens) sovinizmusok tarthatatlanságát: „A közös múlt, a közös származás, az ősi összetartozás emlékei sokszor csak alaptalan mondák, mítoszok. Sőt a múlt valódi emlékei sokszor egészen ellenkező kapcsolatokat mutatnak, mint a későbbi nemzetiségi törekvések. Mert vajon nem sokkal több, erősebb és tartósabb közös emlék fűzi-e pl. a szlovákokat és a horvátokat a magyarsághoz, mint a csehekhez, illetve a szerbekhez? Az erdélyi szászoknak 700 éves közös és gazdag történeti emlékük van a magyarokkal, de vajon mennyi a közös történeti emlékük a bajorokkal vagy a poroszokkal? Mennyivel hosszabb történeti közösség fűzi az erdélyi románokat Magyarországhoz, mint az egy évszázaddal ezelőtt még csak nem is létező Romániához! Mennyi közös történeti emlék szétszakítása árán és milyen mondvacsinált, minden történeti múltat nélkülöző kapcsolatok alapján akarnak régi országokat szétdarabolni és a darabokból újakat összeenyvezni az elvakult nemzetiségi törekvések! E törekvések nem a népek ősi, természetes hajlamaiból, hanem csak az utolsó évszázad óta jórészt mesterségesen szított eszmékből fakadnak. A nemzetiségek sokszor inkább csak azt tudják, hogy mit nem akarnak, hogy ki és mi ellen harcolnak, de a végső pozitív célokat rendszerint sűrű homály fedi, méginkább azt, hogy e célok valóban tartósan megvalósíthatók-e, vagy sem.”
„El vele, feszítsd meg!” A Fej és a Test – a törvényes és apostoli király és a nemzet sorsa egy. A Szent Korona boltozata által összefogott Hungarus Nemzet (Corpus Nationis Hungaricæ) a szabadkőműves guillotine által fejétől elválasztatott. Az utolsó apostoli király és az öt sebből vérző Haza keresztre feszítését követnie kell a föltámadásnak. Restauráció nélküli revízió, és revízió nélküli restauráció se magyarok, se szlovákok számára sincs! Eggyé vált a Király és a Nemzet a halálban, föltámadásuk is csak egységükben válhat valósággá!
Úgy legyen!
(monarchista.blogspot.com)
Hozzászólások
Pár gondolat…
A Szent Korona Országai kifejezést 1868. után közjogilag két országra értették:
• Hungária – Magyarország
• Horvát-Szlavón-Dalmát Háromegy-Királyság
Ez a két tagállama volt, amelyet másképp „Magyar Birodalom”-nak is hívtak.
A probléma abból adódott, hogy az alsóbb „nemtelen” rétegek polgárosodása, iskolázása nemzetiségi keretek (anyanyelv) mellett történt.
Az ún. „jobbágyfelszabadítás” azt jelentette, hogy a nemességbe emelték be az ország minden lakosát, s a nemesi kiváltságok pár pontra szűkültek le (cím, hitbizomány, főnemességnek van személyes megjelenési joga a felsőházban stb.) 1848. után, ami így névleges lett, Angliához hasonlóan.
Régen, ha nemesítettek akár egy szlovákot (volt erre példa), vagy ruszint, vagy bárki mást, az magyarnak, „hungarus”-nak vallotta magát, mert közjogilag egy rendi nemesi nemzet volt e hazában. Ez alól 1848-ig Erdély volt kivétel, a „három nemzet hazája”.
Erdélyben nem „maradiságból” nem akartak jobbágyfelszabadítást a nemesek, hanem azért, mert román többség volt a XVIII. századtól egyértelműen, s a XIX. században a budai várban, a pesti egyetemen tanuló románok találták ki a román őstörténetet, ahogy Jan Kollár (Petőfi hittanára) a pesti evangélikus gimnáziumban azt, hogy a szlávok őshazája a Tátra, amit ma egyes csapágyas szlovákok vallanak. Hasonló eszme volt az „illírizmus”, miszerint a szlávok eredetileg mind horvátok voltak… A horvátok pánszlávizmusa (a lengyelekéhez hasonlóan) alábbhagyott később (érthető okokból).
Így egy romantikus sovinizmusból túlfűtött XIX. században ért minket a nemzetbe való beemelés.
Mi pedig a kollektív nemzetiségi jogokat nem ismertük el, egy nemzet volt Magyarországon, plusz a horvát Horvátországban. A jobbágyfelszabadítással a magyarságba is akartuk beemelni a (jórészt német) polgárságot, és a jobbágyságot is.
A zsidókkal együtt volt a Horvátország nélküli Magyarországon 50% fölött (54% 1910-ben) a magyarság létszáma nyelvi-etnikai bevallás alapján.
Hozzátenném, hogy a legjobb asszimiláns népesség a németség volt, méghozzá az, amelyet a magyar sovinizmus által gyűlölt Habsburgok telepítettek be.
A nemzetiségekkel hasonlóképpen kellett volna eljárni, mint a nem-katolikus vallásokkal. Emancipálni a kollektív jogaikat. Ui. nyelvi alapon (szentistváni, az őshazába visszanyúló fölfogás) soha senkit nem ért büntetés Magyarországon. Az 1867 utáni sérelmei a szlovákságnak, románságnak töredéke annak, amit elkövettek ellenünk. Sohasem volt román, szlovák genocídium. Viszont volt magyar genocídium (Horia és Kloska) a magyar uralom alatt! Ugyanez elmondható a szerbségről, akiket menekültként fogadtunk be.
Sajnos a XIX. századra a szeparatista sovinizmus emelkedett fölül a „magyarhoniság” hungarus-tudata fölé. Bár volt ellenpélda is, főképp a nemzeti szempontból kevésbé öntudatosult népek körében. Pl. szlovák dédapámék hazaértek a frontról, és az „istentelen csehek” ellen mint magyar katonák fogtak fegyvert a falujukban. Erről persze nem tanítanak a szlovák történelemben. Az egész magyarellenességet 1918 után a cseh szabadkőművesek szították föl, korábbi sérelmek fölnagyításával. Példa erre a csernovai eset. Arról nem tanítanak a szlovák középiskolákban hogyan folyt le az esemény. A sok paraszt követelte, hogy a börtönben lévő Hlinka szentelje föl a templomot. Először is, pap nem szentelhet templomot, csak püspök. Másodszor Árva megyében az összes „magyar” csendőr tiszta szlovák volt, még a helyi püspök is. Aki szlovákul beszélt az ott összegyűltekhez. El kezdte kövekkel dobálni a fölszított és bekocsmázott tömeg magyarellenes jelszavak kíséretében a kiérkező püspököt (milyen jó katolikusok), mire a csendőrök tüzet nyitottak. Hogy jelent meg ez a csehek által pénzelt nyugati szlovák sajtóban? Magyarországon irtják a nemzetiségeket…
1938-ban még Tisoék is fölajánlották, hogy csatlakoznak, ha tartományi önállóságot kapnak, saját parlamenttel stb. az 1868-as magyar-horvát modell szerint.
Egyébként valahol azt kaptuk vissza (mi kölykeink a fölnevelt nemzetiségek), ait mi folytattunk fölkent királyaink ellen. Sérelmi politikát folytattunk, „zigaunerkodtunk”, „cigánykodtunk” Bécsnél. Az osztrákok, csehek, meg lemagyarozták Ferenc Józsefet…
Ez olyan, mint a csehek németgyűlölete (ahol mondjuk már régebbi a nemzetiségi ellentét, és csehirtás – Fehérhegy, meg utána németirtás valóban volt!), miközben az egész kultúrájuk (étkezés, ital, stb.) erősen németes jelleggel bír.
Ide vezet az ész nélküli, szeparatív sovinizmus. Az igazi nacionalizmus (nemzettudatosság) tiszteli a másik nacionalizmusát annyiban, hogy átérzi, amit ő érez. A nacionalizmus jogot véd, a sovinizmus jogot sért.
A szeparatív sovinizmus összeegyeztethetetlen a Szent Korona tanával.
Azt a keveset, amit Értetek tehetünk innen, megtesszük.
orsonkaOrson! erről még ne álmodozzál,mert még Csonkahonba kell rendszert váltani gyökerestől. Uttánna biztos, hogy titeket sem hagyunk árván, mert ti hozzánk tartoztok. De ahoz nekünk itt győzni kell, mert ha veszítünk, hát bele gondolni is szörnyű!
Bodrogi Tamás: Magyar külpolitika, vadrácok, vadolájok, vadtótok, cigányok és zsidók ide vagy oda, mi megvívjuk saját harcunkat. Aki akar, velünk lehet, aki nem akar, nincs velünk, aki ellenünk akar dolgozni, azzal szemben mi is ellenségesek vagyunk. Jól jönne Csonkahonból 1 kis erkölcsi támogatás a gyengébbek számára(például kettős állampolgárság, felelős magyar külpolitika, a koholmány országok belügyeit a valóság szerint bemutató sajtó), de nekem nem kell támogatás, akkor is maradok az, ami vagyok, ha utolsó leszek.
Ataizisz,
Eklatáns példáját adtad a modernista sovinizmusnak, az őstörténeti bóvli bemutatásával.
Ne haragudj, de tükörképe vagy bármely sovinizmusnak, amely a normális, egészséges nacionalizmus torzulása.
Nem bántásból írom e sorokat, de az őstörténeti bóvli tipikus kompenzáció, bármely nemzetnél is jelenik meg.
Nincs "magyar", "német" stb. kereszténység, hanem egy kereszténység van, egy Egyház, melyet Krisztus alapított.
Részletekért, és legalább tudd, miről beszélsz:
www.katolikus-traditio.hu
A Szent Háromságról mondott badarság (amely ha jól tudom forrás nélküli kreálmánya a magyar Raszputyinnak, Kovács Táltos Andrásnak) ennek tipikus megnyilvánulása.
Fontos a valós őstörténet föltárása, de term. az elfojtás ellenhatásaként megjelenik az őrültmagyarkodó agyszülemények sokasága, amire nemzetünk ezer sebből való vérzése közepette sajnos vevő sok jó szándékú magyar ember is.
...
Szia Tamás!
Írtam magánüzenetet!
Kérlek olvasd el, fontos!
Péter
A kutatások szerint a Korona nagyjából kr. u. 300-350 között készülhetett, vagy korábban. Egyes Atilla jelenések szerint ő volt az első király. Tehát nem szent István Koronája, hanem a magyarok Koronája, de ha annak a névéhez akarjuk kötni, aki előszőr lett vele megkoronázva, akkor Atilla Korona.
"Szent Háromság létalanyait egymás ellen kijátszva istentagadók leszünk" szöveg a katolikus (judeo-christianizmus) tanok szerint Atya, Fiú, szent Lélek. Az ősi magyar kereszténység szerint viszont ez szent hármasság, azaz ATYA, ANYA, GYERMEK, ahol a gyermek nem más, mint az ember. Hiszen teremté őt, saját képére és hasonlatosságára. Tehát egyet az ember, és nem kétszer a sajátképére. Az egyik (nyelvünk szerkezetéből adódóan a képére) az alaki hasonlóságot jelenti, míg a másik a minőségi hasonlóságot. A minőségi hasonlóság pedig nyílvánvalóan a teremtő képességre vonatkozik. (Gondoljunk a rontásokra, átkokra, áldásokra, szemmel verésekre, stb., amelyeket mind ember végez!) Tehát a két ősteremtő (ATYA és ANYA) teremtőt teremt, az Embert. Az Embertől elvárt legkisebb feladat tehát a teremtés működtetése. Tetszik vagy nem tetszik az ember a szent hármasság harmadik tagja.
A szent háromság tehát egy tudatosan elrontott szent hármasság. Az ANYA teremtő erőt meg sem említik, mert a férfi uralmú társadalom nézeteibe nem fér bele egy az atyai teremtő erővel azonos értékű és azt kiegészítő női teremtő erő, a gyermeket pedig meg ölik. A gyermek megölésének egyik célja az, hogy az emberek ne tudják magukról, hogy teremtők, mert akkor nem lehet uralkodni rajtuk és marha módjára agyon dolgoztatni őket. A másik ok, hogy ne legeyen az Atyának vetélytársa, fel se merüljön az, hogy az Úr, azaz a soron lévő hatalmaskodó helyére más - akár annak gyermeke - is kerülhet.
Mindezek elhitetése tökéletesen sikerült. Ennek eredménye az, hogy ma már semmit sem érzünk kötelezőnek, még azt sem amit az un. törvényeinkben leírtunk, már a saját szabályainkat sem tartjuk be, nem még az Istenét. Sőt az az "ügyes", aki ki tud bármit játszani. Ezt jól tükrözi mind a cikk, mind a hozzászólások. Különösen örültem a történelmi és fogalom magyarázó szövegeknek, mert azokban jól nyomon követhető, hogyan züllik a világ erkölcse egyre mélyebbre. Ma már bármit le merünk tagadni.
Drága Blogmester!
Szeretném magát egy kellemetlen tévedésből, vagy jobban kifejezve, rózsaszín álomból kivezetni. Arról van szó, hogy számolnak-e még Szlovákok valamiben Magyarokkal. Nem, senki és semmiben – se politikai körök, sem a „kis”, átlagos emberek. Kis gyermekkortól kezdve azzal táplálnak az iskoláikban, óvodáikban a szerencsétlen gyerekeket, hogy milyen gonoszak és buták a Magyarok, a Trianon előtti 100-150 évről csak a rosszat lehet hallani, olvasni – szerintük egy államról van szó, amely majdnem népirtást elkövetett a nem-magyar nemzetekkel szemben, a legsötétebb színekben ki van festve az úgynevezett „Magyarosodás”, vagy a nemesség kormányozása régi idők alatt...
Mai Szlovákia képe nagyon elszomorító. Egy hidegvérű hungarofóbia, amelynek tótok igen nagy száma alávet magát. Mondjátok nekem, mi ez, ha a határ melletti Pozsonyban óvatosnak kel lennem, hogy ne kapjak pofon csak azért, hogy magyarul beszélek a buszban, viszont németül, angolul, vagy oroszul beszélőknek nem kel tartaniuk semmitől.
Én ezeket a XIII. Leó Szlovák Körhöz tartozó embereket kicsit ismerek. A többségük nem annyira magyarellenes, mint a tót átlag, de bizonyosan nem lehet szó valamilyen magyarok iránti rokonszenvről és a trianoni határok (legalább részbeni) restaurálására nyolc sör után is hiába gondolatunkat veszni.
Az, hogy a „Szent Korona Országainak” középcímere helyett az osztrák területeket jelképező kétfejű császári sasos címert közlik oldaluk fejlécében ugyanúgy, ahogy az is, hogy a Boldog Károly - felirat címe „Ő császári felsége” és nem „Apostoli királyunk” se nem véletlenségnek, se nem tudatlanságnak mondható, hanem annak az érzékelésnek, hogy „Magyarokkal soha többé!”. Úgy, ahogy a lengyel konzervatív és katolikus körökben szinte természetes, hogy németellenesek, ez szlovák katolikus körökben a magyarellenességre vonatkozható.
Még egy nagyon, de nagyon fontos dologról minden Magyarnak tudni kéne – a Tótok azt mondanak, és azt tanulnak az iskoláikban, hogy Magyarországnak 88-éves történelme van. Szerbek, Horvátok, Szlovének, Szlovákok és Csehek szerint Trianonban nem zúztak szét semmilyen Magyarországot, mert az még nem is létezett! Csak valamilyen „Uhorszko” volt, amely saját magától „felbomlott”. És létre jött egy vadonatúj (sic!) állam – mai Magyarország, amely „Uhorszkónak” ugyanolyan utódállama, mint például Csehszlovákia, Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, vagy Erdéllyel egyesített Románia. A kérdésemre, hogy ennek az „Uhorszkónak” miért Magyar volt az államnyelve 1840-es évek óta azt a választ kapok mindig, hogy ezek a vérszomjas görbelábú Mongolok (ránk gondolva) leigázták az összes többi galamblelkű nemzetiségeket, nemzeteket.
Szlovákok nem is gondolnak arra, hogy a Szent Korona oltalma alatt sikerült kifejlődniük, mint a mai modern Európa nemzetei egyikének. Sőt, Magyaroknak az a vétkük, hogy mint barbár hódítók a Nagymorva Birodalom (amelyet egyaránt Szlovákok = Közép Európai Szlávok első államának tekintik) felbomlásával azt a vonalat szakították szét, amely Szlovákok, mint Közép-Európai térség hatalommá fellendülése felé irányult.
Tök mindegy, hogy maguk a Szent Korona országai alatt, vagy Nagy-(=Történelmi) Magyarország alatt mit értenek. Hogy az elsőnek egy részét nyolc Horvát-Szlavón vármegye területe is képezett, a másiknak a területét „csak” az a bizonyos 64 vármegye. Szerbeknek, Szlovákoknak, Cseheknek pld. Udvarhely, Liptó, Bihar, Bács-Bodrog egész területe már „Uhorszko” és nem csak ugyanaz + Pozsega, Szerém, vagy Modrus-Fiume.
A szlovák politikusokkal, történészekkel fő problémánk nem az, hogy valamilyen harmadik országnak, például Nagy-Britannia államjogi fejlődéséről folyna a vita, de az, hogy a Szlovák, Szerb, Cseh, Román közélet Magyarokat iskolázza, hogyan kell Magyaroknak saját (sic!) államjogi történelmüket értékelni, minősíteni, ismerni.
Magyarokat a mai Szlovákok csak eltűrni készek, nem elismerni, pláne szeretni. Pánszláv propaganda az ördög magjait már sikeresen elvette, azt már kiirtani nem lehetséges.
Szükséges lenne saját magunkat minden naiv területi „Restitutio in integrum”-féle konstrukciókról elszabadítani. Az utolsó, saját magukra hagyott felvidéki, délvidéki, erdélyi, kárpátaljai Magyarok, illetve Székelyföldiek iránt érdeklődni kéne minden csonka-ország jobboldali politikusnak. Választóknak pedig végre egy igazi magyar erőkre szavazni kéne, egy igazi magyar kormányt kellene választani, amely magyar állampolgárságot és evvel járó választójogot adna nekünk, külhoni Magyaroknak. Magyarok akarunk maradni ötven év múlva is azon a területen, amelyen születtünk, és amely Szent István királyságának része.
Gondolataimat tradicionalista katolikusként fogalmaztam, aki nagyon jól tudja, milyen egy „határon túli” Magyarnak lenni.
A honfoglalás idején minden szláv tót volt, utána csak a szlovákokat hívták így, mert ők különültek el legkésőbb. Szlavónia magyarul azt jelenti Tótország.
Kis fogalomtisztázás.
Uralkodói státusz:
1. Perszonálunió = pl. Magyarország és lengyelország Nagy I. Lajos idején. Gyakorlatban is két külön ország.
2. Reálunió = az egyes külön jogállású területek belső autonómiája minimális, részint névleges azaz valódi egység jött létre. 1707-es Angol-Skót reálunió.
Szövetségi státusz:
1. Konföderáció = bizonyos ügyekben (elsősorban belügyi kérdésekben) autonómia, egyéb ügyekben közös tárgyalás.
2. Föderáció = van belső autonómia, de kevesebb, sokszor névleges.
a) Egy idő után nem voltak horvát koronázások már a középkorban sem;
b) a török hódítással Horvátország minimálisra zsugorodott, így a fölszabadítás után gyakorlatilag tartománya volt Magyarországnak, míg Erdélyt leválasztották, és közvetlenül tartozott Bécs alá vele egyidőben;
c) 1868. után egy konföderatív reálunió volt, valahol a perszonális- és a reálunió közötti átmenetként. Ugyanez mondható el Ausztria és Magyarország viszonyáról. Ui. nem volt szimpla perszonálunió, de reálunió sem volt.
Köszönöm részletes válaszod, Parsifal!
No igen, emlékszem, Erdélynek nem is tetszett annyira az "unió" Magyarországgal, mivel így elvesztette hosszú részleges különállását.
Utánaolvasva találtam azt, hogy hivatalosan nem perszonálunióban (ahol leginkább csak az uralkodó személye egyesít), hanem reálunióban (itt állami feladatok is egybeolvadnak, mint külügy és hadügy) állt egymással Magyarország és Horvátország. Legalábbis így hívják most a történészek.
1102-ben a két ország tehát reálunióba lépett egymással. Az 1868-as magyar-horvát kiegyezés után is ez állt fenn Trianonig. A kérdés már csak az, hogy 1102 után ez mikor szűnt volna meg hivatalosan, és Horvátország mikor tagozódott volna be hivatalosan is egy magyar tartománynak (Szlavónia az volt valammikor, de most az attól Délre eső "ős" Horvátországról beszélek). Az Oszmán és a Habsburg Birodalom persze bekavart, az osztrákok volt, hogy leválasztották közigazgatáuk szerint a magyar koronáról, tovább darabolták (pl katonai határőrvidék).
De továbbra sem találok utalást arra, hogy az 1102-ben létrejött reáluniót hivatalosan és jog szerint egyszer csak leredukálták volna "tartományi szintű autonómiává" egyik tagország rovására és a másik előnyére. (Ha ez is volt a gyakorlat a kiegyezés előtt, akkor szerintem csak törvénytelenül volt így, ha jog szerint nem bontotta fel a két ország a reáluniót.)
Persze tudom, hogy nem ez volt a cikk lényege, azzal nem is vitatkoztam, az tényleg nyelvi-kulturális és nem közigazgatási választóvonal volt.
Rövid fogalomtisztázás (1868. utáni állapot):
1. "Magyar Szent Korona Országai" vagy "Magyar Birodalom" =
+ "Magyarország" vagy "Hungária" (Fiuméval együtt, ahol az olasz, horvát és magyar is hivatalos nyelv volt).
+ "Háromegykirályság" vagy "Horvát-Szlavón-Dalmát Királyság".
Ezek konföderatív egységben vannak, amely több puszta perszonáluniónál, de kevesebb az 1868. előtti állapotnál, mikor is Horvátország és Szalvónia tartományi szintű autonómiát élvezett.
2. "Hungária" = Háromegy Királyság nélküli terület. Egyetlen hivatalos nyelv a magyar.
Ezen belül néprajzilag-etinikailag, és nem közjogi-tartományi értelemben van egy magyarlakta 'Magyarhon' vagy 'Magyarföld', és van 'Tótföld' vagy 'Tóthon', hozzávehetjük még 'Ruszinföldet' is. Ezek, akárcsak Erdély történelmi tartománya, sőt országa nem bírt közjogi önállósággal, a magyar vármegyerendszerbe illeszkedtek bele.
Kedves "falatbontok",
Mivel a cikket én "követtem el", engedd meg, hogy nyilvánosan válaszoljak aggályaidra.
A 'komplementaritás' nem azonosságot jelent, hanem kiegészülést. Ezért különböztettem meg a fogalmat.
Annyiban igazad van, hogy a "Hungaria" (magyarul erre csak a Magyarország kifejezést használták) kifejezést 1868. után a Háromegy Királyság nélküli területre értették. Addig (1868.) azonban Horvátország (pontosabban Horvátország, Szalvónia külön!) tartományi szintű autonómiát élvezett, nem pedig perszonáluniós, vagy konföderatív szintű autonómiát. 1868-ig Horvátország közjogilag nem ország, hanem tartomány volt csupán.
Ám a cikk nem erről szólt, hanem arról, hogy eme területen belül a szlovák nyelv megkülönböztetett etnikai-néprajzi, és nem közjogi alapon egy szlovákok lalkta területet (Slovensko) és magyarok lakta területet (Mad'arsko). Term. ez a 'Slovensko' kb. a I. bécsi döntés fölött lévő, valóban szlovák többségű területeket jelentette. Ennyiben állítottam, hogy 'Hungária' (Uhorsko) és 'Magyarhon', 'Magyarföld' (Mad'arsko) kiegészítő, komplementer és nem azonos fogalom.
A horvátokkal való kérdést az 1868-as (1868. november 23.) ún. "horvát-magyar kiegyezés" rendezte (1868. évi XXX. törvényczikk a Magyarország s Horvát-, Szlavón- és Dalmátországok közt fennforgott közjogi kérdések kiegyenlítése iránt létrejött egyezmény beczikkelyezéséről).
A horvátok többsége a kor liberális nacionalizmusának hatására független országot akart, s csupán perszonálunió s nem konföderáció lett volna a Magyar Királyság és a Horvát 'Háromegy'-Királyság között.
A józanabb, 'magyarón' horvátok a kiegyezést akarták, és hűek voltak a Szent Koronához.
Így jött létre a centralizált föderáció és a formális egység (perszonálunió) között lévő konföderatív szerződés, amit a horvát - azon az ülésen tartományiból országgyűléssé változó - gyűlés (sabor) is becikkelyezett (1868. évi I. tc.).
Kimondta a szerződés:
1. Kifelé egy és ugyanazon állami közösséget képez a két ország. Ezt fejezte ki a "Magyar Szent Korona Országai" kifejezés, mely nem a címerben foglalt történeti tartományokból állt közjogilag, hanem két tagja volt - Magyarország (Hungaria) és a Horvát-Szlavón-Dalmát Királyság. ("Csupán" területileg állt a hajdani, címerekkel reprezentált tartományokból.) A "Magyar Szent Korona Országai" helyett rövidítésként használatos volt még a "Magyar Birodalom" kifejezés.
2. Az államközösségen belül Horvátország külön territóriummal bíró politikai-közjogi nemzet, amely belügyeire nézve saját törvényhozással (sabor) és kormányzattal bír.
3. Megállapítja az egyezmény, hogy a két ország között vannak közös ügyek, amelyekre nézve a kormányzat és a törvényhozás is közös.
4. Horvátország önkormányzata a belügyi igazgatásra, az igazságügyre, a vallás- és közoktatásügyre terjedt ki.
5. A közös ügyekben a budapesti törvényhozást illette a döntés. Ebbe a horvat sabor 40 képviselőt küldött. A közös delegációkban és a közös országgyűlésen joguk volt horvátul fölszólalni, beterjesztéseket tenni. A közös kormányban egy tárca nélküli horvát-szlavón-dalmát miniszter foglalt helyet, a közös (budapesti) minisztériumokban a horvát ügyek intézésére, a fordításokra külön horvát osztályokat állítottak fel.
6. A Háromegy Királyságban a hivatalos nyelv a horvát.
Ennek megfelelően a két tagállamból (Magyarország, Horvátország) álló "Magyar Szent Korona Országai" számára heraldikailag is megfelelő a történelmi középcímer használata, amely az 1867-es területeken fekvő történelmi tartományok címereit tartalmazza.
Ha már itt tartunk. Hoztam utalást, és idézetet magunkról!
http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_t%C3%B6rt%C3%A9nelmi_alkotm%C3%A1ny
A Szentkorona-tan hét alapelve
6. Jogfolytonosság elve: A Szent Korona Országaiban a hatalom gyakorlása akkor legitim és törvényes, hogyha biztosított a magyar állam azon évszázados intézményeinek és elvek szerinti működése, amelyek együttesen garantálják a magyar állam függetlenségét, törvényességét, a szabadságot, a jogok és kötelezettségek egyensúlyát, vagyis mindazt, ami a magyar alkotmányosság évszázados lényege. (Deák Ferenc – Adalékok a Magyar közjoghoz)
Na már most, manapság:
az 1949 évi legfelsőbb törvényt többszöri módosításokkal az idegen hatalmi érdekek, és a multinacionális tőke kiszolgáló eszközévé tették, amelynek következtében a szabadságától, azaz a Történelmi Alkotmányától megfosztott magyar nemzet 2007-re gyakorlatilag gyarmati sorba süllyedt.
Horvátokról jut eszembe: A cikkben szerintem az tévedés - de legalább is pontatlanság -, hogy "a „Szent Korona Országai” (Uhorsko) és „Magyarország” (Maďarsko) két különböző, ám komplementer fogalom." Nem komplementer fogalom tehát Magyarország és a Szent Korona Országai, hiszen ez utóbbiba Horvátország is beletartozott Magyarországon kívül kb a Trianon előtti nyolc évszázadban. Perszonáliunió állt fenn, egyik ország sem volt része a másiknak, de mindkettő a korona alá tartozott. Felvarrókon, zászlókon, matricákon nem is nagyon látok történelmi (vagy, ha úgy tetszik Nagy-) Magyarországot ábrázoló körvonalat, hanem csak Horvátországgal együttit, a Szent Korona Országait. Ez nem baj, csak tudni kell, hogy mit jelent, s nem azt hinni, hogy az Nagy-Magyarország.
Lesz még Bukarest magyar falu.
A horvátok már egységesültek, ilyen szempontból az angyalos címer idéző jelben "elavult".