„Az ellátmányt feléltük, az utolsó töltény a csőben. A kapituláció vagy a védőrség harc nélküli lemészárlása között lehet választani. Ezért az utolsó harcképes német részekkel, honvédekkel és nyilaskeresztesekkel támadni fogok.”
Ez volt az utolsó üzenet, mely elhagyta Budapest Erődöt 67 évvel ezelőtt. Érdemes elgondolkozni az üzenet jelentőségén. Nem arról adtak hírt, hogy menekülnek, vagy meghátrálnak, hanem arról, hogy támadnak. Mindezt annak a ténynek a tudatában, hogy minden irányból körbe van véve a Vár, és elképesztő a katonai túlerő. Ezzel az üzenettel olyan bátorságról tettek tanúbizonyságot a germán, és turáni harcos géneket magukban hordozó katonák, mely napjainkban csak nagyon ritkán figyelhető meg.

Ez köszönhető annak, hogy olyan szellemben nevelkedtek, váltak férfivá, ahol érték volt a heroizmus, és az önfeláldozás. Szilárd ideológiai alappal rendelkeztek, mely mögött, olyan rendíthetetlen világnézet volt, amit napjaink elnőiesített „férfiúi” soha nem érthetnek meg. A szó nemes értelmében voltak harcosok, ellentétben azokkal a sötét erőkkel, amik aznap éjjel ellepték a Budai várat. A tradícióiktól megfosztott oroszokat, akiket a hon, és fajtaszerelem helyett a vodka fűtött minden emberi tulajdonságtól sikerült megfosztania azoknak az erőknek, akik felelősek a cári család megölőséért, és egy több milliós nemzet elsötétítéséért. Állítsuk mérlegre a sebesültekkel tömött Sziklakórház felgyújtását, a nővérek megerőszakolását, azzal a hősies cselekedettel, amit Európa fiai hajtottak végre 1945 február 11-én.

Nem vagyunk egyszerű helyzetben, hiszen többségünk már nem kaphatta meg azokat az erkölcsi minimumokat a társadalomtól, melyekkel fel voltak vértezve a várból kitörő katonák. Mi már erősen fertőzöttek vagyunk a liberális métellyel – még akkor is, ha az átlagból kiemelkedünk – így sokkal nagyobb munka áll előttünk, mint elődeink előtt. Nekünk kell ismét erkölcsi minimummá tenni azokat az értékeket, amiket ők magukban hordoztak. Ezt mind az egyén szintjén, mind közösségi szinten meg kell tennünk, hiszen ha a fejekben nincs rend, és mégis támadásra készülünk, akkor éppen úgy vereségre vagyunk kárhoztatva, mintha lőfegyverek nélkül akarnánk szabadságunk kivívni.

Mindenekelőtt el kell jutnunk ahhoz a felismeréshez, hogy mi magunk is romlottak vagyunk. Romlottak vagyunk, hiszen megfertőzött minket a liberalizmus, hiszen a mindennapjainkat egy olyan rendszerben kell leélnünk, ami mentes a hagyományoktól, az értékektől. A média tudatmódosító hatása révén az elménkbe sulykolták, hogy mindenki mindenkivel egyenlő, nincsenek különbségek, hogy ha megtámadnak minket, nem kell védekeznünk, nemhogy egy fegyveres rabló ellen, de a becsületünk védelmében sem. Hely szűkében csak a jéghegy csúcsát lehet súrolni, annak ellenére, hogy az egész életünket, a legapróbb reflexekig átjárják korunk szellemi betegségei.

Ha eljutottunk a felismerésig, akkor megkezdhetünk egy megtisztulási folyamatot, melyet nevezzünk nagy szent háborúnak, mely során saját magunkért harcolunk, önnön magunkkal. Csak a nagy szent háború sikere után terjeszthetjük ki a külvilágba is a harcokat, és akkor kezdetét veheti a kis szent háború fajtánk, és életterünk védelmében.

Isten útjai kifürkészhetetlenek. Véget vetett sok száz, a várból kitörő hős életének, és engedte, hogy a vörös hordák sebesülteket, és ártatlanokat mészároljanak le. Ha megvívtuk magunkban a harcot, és megértettük, hogy mit jelent „a halálunk előtt meghalni”, akkor nem fog minket elriasztani a földi pályafutás vége. Akkor válhatunk olyan harcosokká, akik elődeikhez méltón emelt fővel kiálthatják csata előtt, hogy Fel a Győzelemre!

Incze Béla
HVIM vezetőségi tag

(Szent Korona Rádió)