Hihetetlen hogy már egy éve nincs közöttünk. A mindig jó kedélyű Flóri bácsi mindennapjait a Fradi határozta meg, kedvenc játékostársaival, az örök cimborákkal töltötték a napokat az Üllői úti székházban. Bár a véleményüket ritkán kérték ki, de jelenlétük így is fontos volt a zöld-fehérek számára.

Az Aranycsapat utáni korszak még bővelkedett hatalmas játékos egyéniségekban, az ötvenes, hatvanas évek válogatottja továbbra is ott volt a világ legjobbjai között. A chilei és az angliai világbajnokságon az esélyesek között számoltak velük, de mint mindig, akkor is közbe jött valami. Chilében a Latisev nevezetű bíró, aki nem adtam meg Tichy szabályos gólját, Angliában meg a szovjetek elleni 0:1, éppen Rákosi kihagyott hatalmas ziccerével.

Talán éppen a 66-os világbajnokság volt Albert pályafutásának csúcspontja, a brazilok elleni 3:1-et sosem feledjük. Nem véletlen, hogy a következő évben ő lett az Aranylabdás, a brazilok pedig meghívták, hogy tanuljanak tőle. Sok mendemonda járta, de ezekenek nem volt sok valóság alapja. Abban a korban celebnek számított, közüggyé vált az élete. Beszéltek gyönyörű feleségéről, autóiról, de igazából kevesen ismerték az érzéseit. Vele aratta a Ferencváros a legnagyobb diadalait, a bajnokságokat és a Torinóban megnyert Vásárvárosok Kupáját. Legendás cselei és fejjátéka mellett játékintelligenciája is kiemelkedő volt, ezért tisztelhettük benne a kor egyik legjelentősebb játékosát.

Védjegye a csípőre tett kéz volt, de ez nem akadályozta abban, hogy mindig odaérjen a támadások befejezéséhez. Labdával, vagy labda nélkül. Talán leglátványosabb gólja a Népstadionban született, amikor átkígyózott a német védelmen és úgy lőtt a hálóba.

Tavaly októberben váratlanul távozott egy rutin műtét után. Sok ezren búcsúztak tőle a róla elnevezett stadionban. Flórit a magyar labdarúgás, a Ferencváros és klubszimpátia nélkül az összes szurkoló megőrzi emlékezetében.

(Fradimedia, mixonline.hu)