Itt a Kárpátia első videóklipje

Augusztusban jön az új lemezAugusztusban jön az új lemez

Egy szökött hadifogoly éneke - ezzel a címmel jelent meg a Kárpátia új lemezéről az első bemutatkozó dal, amelyhez videóklip is készült. Nem véletlenül mára időzítették a megjelenést.

Az új lemezről több számot is hallhattok majd az idei Magyar Szigeten, Július 4-én. Látogassatok el a rendezvény facebook oldalára, hogy tisztában legyetek a legaktuálisabb információkkal!

1945. május 9-én a második világháborút az európai hadszíntéren befejeződöttnek tekintették. Törvényt ültek a győztes hatalmak a felelős politikai vezetők felett, Nürnbergben, Budapesten, de a hadifoglyok szabad prédává váltak. Az elhurcolt százezrekre még ma is úgy tekintenek, mint kollektív bűnösökre, akikről még beszélni sem illik. A hadifoglyok nem számíthattak csak sorstársaikra, illetve önnön magukra, mert az új hatalom a BÉKE nevében lemondott róluk. A hazánkat megszálló szovjet hadsereg a magyar katonákon kívül elhurcolt nőket, papokat, tanárokat, földműveseket, magyarországi svábokat, és válogatás nélkül terelték Sztálin lába elé bizonyítékként, az elhúzódó harcok miatt. A magyarországi hadszíntéren ugyanis a szovjet vezető elvárásaival szemben többszörösére elnyúltak a harcok, és a vörös-hadsereg tábornokai sokkal nagyobb létszámú szemben álló haderőt jelentettek Sztálinnak, mint a valóság, így a hadifoglyok számát fel kellett nekik tölteni civilek tízezreivel, akiket tömeges transzportokban indítottak Szibéria felé. A borzalmas megpróbáltatások ellenére többeknek sikerült hazaszökni, és elmesélni a fogságban látott gaztetteket. Hírt hoztak a még élőkről, katonaköpenybe rejtve hozták a nyírfakéregre jegyzett névsort, a halottak neveivel, és megpróbáltak tovább élni azzal a gondolattal, hogy mennyien maradtak még kint. Az elhoztuk nektek a békét jelmondata alatt többszázezer magyar katonát és civilt gyilkoltak le, tettek nyomorékká ama bizonyos május 9. után. Kérünk titeket, olvassatok utána annak a sok-sok beszámolónak, amit már fel lehet lelni az interneten a hadifoglyokkal kapcsolatban, és legyetek büszkék azokra, akik magyarságuk miatt lettek mártírrá! - olvasható a zenekar megújult honlapján.

Egy szökött hadifogoly éneke
( Petrás J.- Back Z.- Szijártó Zs.)

Havas fenyvesek mellett lépkedek,
Lábam elfagyott, mindenem remeg,
Ruhám rongyai tetvek otthona,
Szőrös arcomon háborúk nyoma.

Előttem folyók, mögöttem hegyek,
Nyomomban veszett kutyák lihegnek,
Sár levét iszom, fák kérgét eszem,
A hideg holdsugár terít meg nekem.

A magasban elszáll egy madár,
Ő talán tudja, merre jár,
De én, akit üldöz a keleti szél,
Csak lába viszi, míg haza nem ér.

Láttam őrjöngő, csonttörő halált,
Vitt magával nőt és katonát,
Bomló testüket jégvirág lepi,
Kezük görcsösen egymást öleli.

A domb túloldalán géppisztoly kaszál,
Hangja szaggatott, gyilkos táncot jár,
Földhöz lapulok, lassan kúszom,
Egy kőhajításnyira már csak az otthon.

(Szent Korona Rádió)

Régi-új akusztikus dal a Nemzeti Fronttól itt először

Zúgjatok harangok, zengjetek, bongjatok,
Harangozzátok be a szép magyar holnapot,
Zúgjatok harangok, zúgjatok, zúgjatok,
Hirdessétek meg az új Magyarországot!

Idén nagyon sok zenekar ünnepel kerek évfordulót, ki húszat, ki harmincat. A Nemzeti Front a második X-et tölti be ebben az esztendőben. Ezzel kapcsolatosan egy interjút készítettünk a zenekarral, amely ide kattintva olvasható el.

A zenekar a Szent Korona Rádió olvasóinak és hallgatóinak mutatja be most először egy régebbi daluk akusztikus verzióját:

(Szent Korona Rádió)

Mindörökké Magyarország - a legújabb RomEr lemez kritikája

Tudja mindenki, hogy a nemzeti zenekarok túlnyomó többsége nem a zenélésből él, hogy az ő tevékenységüket nem támogatják multicégek, zenei csatornák, így minden egyes kiadványuk saját pénzből jelenik meg, a főállású munkahelyek melletti szabadidő ráfordításával. Ezt csak azért tartom fontos dolognak leírni, mert ezen tények tudatában nehéz lemezkritikát írni.

Nehéz egy olyan zenekar lemezét megvizsgálni, meglelni benne a jót és a rosszat, akiknél tudjuk, hogy azt fáradtságos munkával, nem kevés szabadidő ráfordításával, és sokszor kemény gazdasági küzdelemmel jelentetik meg. A Romantikus Erőszak mára a nemzeti oldal egyik legelismertebb, „legprofibb amatőr” együttesévé nőtte ki magát, akik, ha nem a nemzet tragédiáiról, hőseiről, csatáiról énekelnének, hanem mindenféle tartalom nélküli szövegekkel, dalokkal állnának elő, valószínűleg több százezres támogatottsággal bírnának, folyamatos szereplői lennének a kereskedelmi televíziók és rádiók műsorainak. Ők azonban sok másik hasonló felfogású zenekarhoz hasonlatosan a becsületes, tiszta utat választották, és így gyártották le legújabb sorlemezüket, ami a Mindörökké Magyarország címet kapta.

Ennek a kiadványnak próbálom most elkészíteni a lemezkritikáját, kiemelni a jót, rámutatni az esetleges hiányosságra, a kevésbé jóra. Mindezt úgy, hogy nem egyszerűen egy rajongott zenekar lemezét veszem górcső alá, hanem barátaim munkáját, akiknek koncertjein jómagam is rendszeresen megfordulok az első sorokban.
A nemzeti rockért rajongó bázis már hónapok óta izgatottan várta az új lemez megjelenését, ami nem is csoda, mert Sziva Balázsék az elmúlt időszakban nagyszerűen promotálták a készülő hanganyag munkálatait. Apránként csepegtették az újabb és újabb információkat, közzétettek stúdióbeli munkálatokat, fényképeket, megnézhettük az albumborítót, egyszóval profikat megszégyenítő módon tudatosították bennünk, hogy a készülő album nagy durranás lesz. Az album borítója ezúttal nem egy népi motívumokat felvonultató grafikusi ábrázolás lett, hanem inkább egy tisztaságot, őszinte hazaszeretet tükröző nemzeti színű szárnyaló szívecske. Úgy gondolom ez jó húzás, nem szabad leragadni egy témánál, képi megvalósításnál, a folyamatos megújulás, az állandóság elvetése csak pozitívumként hathat egy bandára.

A lemezen az Archívum zenekarral legutóbb közösen elkészült EP-lemezhez hasonlóan egy prológussal nyit, benne gitárokkal, dobpergésekkel, és a kihagyhatatlan dudaszóval. Ez a prológus az utóbbihoz képest most sokkal rövidebbre sikerült, de a kevesebb néha több igazságot szem előtt tartva talán nem is baj, éppen kellően felkészíti a hallgatót a várható dallamokra, hangzásra.

A Prológus után viszont beindul a henger, sorra hallgathatjuk a dalokat, a RomErtől megszokott módon nagyszerűen variált dallamokkal, szövegekkel, üzenetekkel. Az első két helyen rögtön meghallgathatjuk azt a két számot, melyek az elkövetkezendő időkben bizonyára visszatérő vendégei lesznek a koncerteknek, melyek hamarosan felsorakozhatnak slágerként az olyan dalok mellé, mint a 100% magyar, a Fegyverbe, vagy a Minden vészen át című. A két számban közös tulajdonság, hogy mindent bevetettek a zenészek, amit csak be lehet vetni, kezdve az alaphangszerektől a magyar dudán át a kórusig, és nem utolsó sorban teljesen saját készítésű szöveget hallhatunk. A Mindörökké Magyarország a lemeznek a címadó dala, a refrén sugárzik az erőtől, amely szintén elmondható a Visszatér című számról. Utóbbit hallhatta először a nagyközönség, erre a dalra ugyanis készült egy hivatalos videoklip is, nagyszerűen össze lett rakva az elcsatolt területek visszatéréséről szóló dal. Míg az elején egyedül Sziva Balázs énekel, utána szép fokozatosan kapcsolódnak be a zenészek, míg a végén már a hideg futkos az ember hátán, amikor egyszerre megszólal minden.

Ezután következik egy már ismert dal, a dicsőséges Aranycsapatról, a Magyarország 6 Anglia 3, amely az Édes hazánkkal egyetemben a fentebb már említett közös lemezen már szerepelt. Az évszázad mérkőzésének tartott összecsapásról szóló dal szinte teljesen új formában jelent meg, a kórustagok többet énekelnek (avagy kiabálnak), miközben egy nagy nevet is sikerült megszerezni a közös munkára, a szintén focikedvelő Szaszát, a Zorall frontemberét. Ennek a dalnak az újbóli szereplése a megújulásnak köszönhetően maximálisan helyes és kívánatos, viszont a történelmi Magyarország vármegyéit felsoroló dalnak az ismétlése – amelyen Szebeni Szilvinek és egy gyönyörű népdalnak köszönhetően szintén van egy kis változtatás -, úgy érzem, hogy talán elhagyható lett volna.
Szerepet kapott a lemezen két olyan különlegesség, amilyet eddig nem hallhatunk a romantikusan erőszakos srácoktól. Az egyik egy 1942-es magyar katonainduló, a Talpra magyar!, melyben teljes egészében a zenekar tagjai szerepelnek, közösen énekelték fel a dalt, ahogyan egy másik számnál is hallhatjuk énekelni a bandatagokat. Számomra azért volt furcsa, hogy egy ilyen nóta felkerült a korongra, mert hasonlóval még nem próbálkoztak Sziva Balázsék, de, mint utólag kiderült, a lejjebb elemezendő Honvágy című dallal egy blokkot alkotnak, ezzel is tisztelegve a 90-es évek eleji Beatricének, akik szintén operáltak ilyen blokkal. A másik szokatlan dal pedig a Ne bántsd a magyart, amely a Betyársereg által ismét a köztudatba emelt szlogennel üzen az ellenünk áskálódóknak. Ami itt a furcsaságot adja, az, hogy itt kevésbé hallhatóak a rock stílusjegyei, sőt az ellenségek felsorolásakor egy kicsit a rap műfajra gondolhatunk. A refrén azonban teljesen el lett találva, főleg a végén, amikor egyre erősebben szól az üzenet.

A lemez felénél ismét ismerős dallamokat hallgathatunk, és nem csak azért, mert az előbb említett Honvágy című dalt a lemez megjelenése előtt egy stúdiófelvételnek köszönhetően már meghallgathattunk, hanem mert egy mindenki által ismert, 1956-os dalnak a feldolgozása készült el. Nagyszerűen sikerült feldolgozás ez, a Talpra magyar katonainduló feldolgozása után pillanatnyi szünet nélkül beindul a zene. A sokat megélt, idősebb korosztály által jobban ismert dalban szintén duplán szerepelnek a zenekar tagjai, meghallhattuk (és megnézhettük), hogyan énekel Kacsa, Ricsi és Koppány. Az eredményből pedig kitűnik, hogy a hangjukkal is legalább olyan jól bánnak, mint a hangszereikkel.

Ezek után pedig a csodálatos hangú énekesnő, Szebeni Szilvi pillanatai következnek. Először a Hamis a legényben, egy népzenei elemeket felvonultató dalban közreműködik, ami a Kísérj el szép rózsám után a másik kedvence lehet a párjukat szerető rajongóknak. Egy igazi vidám, szerelmes, felelgetős nóta ez, ahol Balázs hangja is megszelídül. Reméljük koncerteken is felcsendül majd a nóta, a honleányok egészen biztosan örülni fognak neki. Szilvi ismét kapott egy saját dalt, ilyen nélkül már nem is lehet elképzelni egy RomEr albumot sem. A Somogy megyei betyárról, Patkó Bandiról szóló dal visszavarázsol minket a betyárok világába, a számot hallgatva olyan érzésünk lehet, mintha mi is ott ülnénk a csárdában, Patkó Bandit nézve egy távolabbi asztaltól. A betyárvilág kultusza tehát ezen a lemezen is erősen visszaköszön, köztudatban tartva a tudatlanabbak, vagy a megélhetési gyalázkodók szerint köztörvényes bűnözőknek vélt, azonban ízig-vérig hazafiaknak az életét, történeteit.

A lemez végén ismét egy szokványos dal csendül fel, nem elfeledkezve a futballszurkolókról. Különböző stílusjegyek keverednek ebben a dalban, egy komplett fúvós szekció közreműködésnek köszönhetően a ska stílust kedvelők is örülhetnek, amikor a Nemzeti tizenegy című számot hallgatják, de kedvence lehet a magyar válogatott mérkőzésire szurkolóként kijáró hazafiaknak is. A soron következő világbajnoki-selejtező mérkőzés előtt, amikor is a finoman szólva sem pacsipajtás románokat fogadjuk, ráadásul sorsdöntő összecsapáson, talán már erre a számra fogunk hangolódni.

A szemfülesebbek talán észrevették, hogy az egyik szám elemzése kimaradt a cikkből. Ez természetesen nem véletlenül történt, ugyanis a Kun Páterről szóló, Rózsafüzér és revolver című szám a cikk írójának egyik kedvence az új albumról. A zenekar neve és a dal címe között asszociálhatunk is egy kicsit, ha a romantikust a rózsafüzérrel párosítjuk, míg velük szemben pedig az erőszak és a revolver párosul. Felemelő, teljes egészében Balázsék által összerakott dal egy nagyszerű hősről, aki szerettei ölelése közben ölte az ellenséget.
Összegzés: nem hiába vártuk az új lemezt, azt kaptuk, amire vártunk, amire számítani lehetett a Romantikus Erőszaktól. Egy nagyszerűen összerakott, minden igényt kielégítő zenei kiadványt. Talán a hosszú lemezkritika helyett elég lett volna egy mondattal lezárni a történetet: a Mindörökké Magyarország lemez a médiagépezet által futtatott sztárocskákat megelőzve a MAHASZ lista második helyén nyitott. És ez a legjobb kritika a zenekar számára.

T.Cs.
(Nemzetirock.hu)

Hungarica: magyar - lengyel szövetség

2013. február 16-án, a Hungarica lemezbemutató koncertjén Nyerges Attila (Ismerős Arcok), Andrzej Nowak (TSA, ZŁE PSY) és a legendás Scorpions basszusgitárosa, Paweł Mąciwoda is ott lesz.

„A lengyel nép szeretetét a magyarok iránt nem csak a történelmi múlt, hanem a jelenkorunk eseményei is igazolják. Ez a kölcsönös szeretet és tisztelet, amit személyesen is tapasztalunk a zenekar eddigi pályafutása során eredményezte azt, hogy az új lemezük egyik kiemelt fontosságú dala a két nemzet történelmének kapcsolatáról és barátságáról szóljon és ez a „lélekből kötött szövetség” zenén keresztül is kifejezésre kerüljön."

A dalt egy lengyel legendás zenésszel Andrzej Nowakkal közösen készítettük el - íjra Mentes Norbert.

Andrzej az 1979-ben alakult TSA zenekar alapítója és vezetője a másik együttese ZŁE PSY (Rossz Kutyák). A lengyel rockvilág legszínesebb egyénisége, aki nem csak a legjobb lengyel-, hanem számos külföldi rockzenésszel dolgozott együtt.

A ZŁE PSY zenekarát az USA-ban megismert barátjával Paweł Mąciwodaval alapította, aki a világhírű SCORPIONS basszusgitárosa is egyben.

"Nagyon örülünk annak, hogy a december 3-án debütáló új albumunk Lengyelországban az RDS Music gondozásában is meg fog jelenni. Bízunk benne, hogy minél több lengyel hazafihoz is eljutnak a dalaink.”- mondta Mentes Norbert gitáros

Bár a nyolcvanas évek végéig a nevesebb magyar előadók albumai kaphatóak voltak Lengyelországban, a "módszerváltás" után a Hungarica lemeze lesz az első, ami komoly kiadói háttérrel ismét bekerül az ottani üzletek polcaira.

Lengyel, Magyar- Polak, Węgier dal:

A december 3-án Test és Vér címmel megjelenő új album limitált első szériájában egy ajándék koncertjegy is található!

Ha most előjegyzed ezen a linken garantáltan hozzá is jutsz.

2013. február 16-án tartja lemezbemutató koncertjét a Hungarica zenekar, és a Club 202-ben megrendezésre kerülő bulin Nyerges Attila (Ismerős Arcok), Andrzej Nowak (TSA, ZŁE PSY) és a legendás Scorpions basszusgitárosa, Paweł Mąciwoda is ott lesz.

A Test és Vér című albumhoz már egy új klip is elkészült, méghozzá az Ismerős Arcok frontemberével, Nyerges Attilával:

https://www.facebook.com/hungarica
http://www.hungaricazenekar.hu/

(Szent Korona Rádió)

A RomEr bevette a MAHASZ listáját

A Romantikus Erőszak legújabb albuma, a Mindörökké Magyarország MAHSZ listáján a második helyre került! Az új CD hamarosan kapható lesz z újságárusoknál is.

Október 19-én jött ki a Romantikus Erőszak új CD-je, a Mindörökké Magyarország, ami a megjelenés hetében - Ákos és a Green Day friss albumai köze ékelődve - másodikként nyitott a MAHASZ (Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége) Top 40 lemezeladási listáján.
„Örülünk és nagyon köszönjük az utóbbi napokban hozzánk érkezett sok visszajelzést, amelyekből az derül ki, hogy a hazafiak és a honleányok tetszését elnyerte az új album” – közölte a nemzeti rock csapat.

„ A külön kartontokba is csomagolt CD már kapható vidéken az ismert nemzeti könyvesboltokban, Budapesten pedig a Turániában, a Viking boltokban, a Harcos Budapestben és Budaházy Gyuri Szkíta kézművesboltjában. Ha tehetitek nemzeti érzelmű boltokban vásároljatok, ezzel is támogatva őket! Mi is tisztában vagyunk vele, hogy sok városban nincs ilyen üzlet, sőt már sima zenebolt is alig, így október 26-tól két hónapon át a Mindörökké Magyarország az ország 350 nagyobb újságárusánál is kapható lesz Hammerworld CD Specialként, egyedi ajándékokkal. Ha nem látjátok kitéve, kérjétek az újságostól!” – adta hírül a RomEr.

A bandáról minden friss hír a nemrégiben megújult és az új lemez külsejéhez igazított honlapjukon található: www.romantikuseroszak.hu

http://zene.slagerlistak.hu/top-40-album-dvd-es-valogataslemez-lista

(Szent Korona Rádió)

Romantikus Erőszak - Itt az első videóklip az új lemezhez

Romantikus ErőszakRomantikus Erőszak

Hivatalos videóval mutatja be október 19-én érkező vadonatúj albuma, a Mindörökké Magyarország első dalát a hazafiak és honleányok egyik kedvenc bandája a Romantikus Erőszak.

A Visszatér című számhoz készített kisfilm bemutatásának mostani időzítése nem véletlen. „Pontosan 72 évvel ezelőtt, Székelyudvarhely visszavételével fejeződött be a honvédség bevonulása Észak-Erdélybe és a Székelyföldre, miután a II. bécsi döntés értelmében Magyarország visszakapta ezeket az elszakított területeket” – nyilatkozta Sziva Balázs, a csapat frontembere.

Ide kapcsolódó hír, hogy a napokban a magyar-szerb gúnyhatáron végre felavatják a Magyar Mártíromság Emlékművet, amely a Délvidéken lemészárolt negyvenezer magyar áldozatnak állít emléket. A Hatvannégy Vármegye Alapítvány megelégelve, hogy Magyarországon, amikor népirtásról beszélünk, csak a Holokauszt Múzeum tárja ki kapuját előttünk, úgy döntött, hogy a Kárpát-medence leginkább vérzivataros területén elkövetett magyarellenes genocídiumoknak állít emléket. Az avatón Waszlavik László és Vesztergám Miklós tárogatóművész mellett Sziva Balázs is eljátszik majd néhány akusztikus dalt.

A Mindörökké Magyarország című új RomEr lemez, már előrendelhető a zenekar weboldalán! Az előrendeléssel biztosan a korlátozott példányszámú első kiadáshoz lehet hozzájutni, ajándék óriásposzterrel és matricával, egyedi papírtokban és a kedvezményes pólós csomag is választható!

A CD megjelenéséhez kapcsolódó koncert október 19-én a Club 202-ben (Budapest XI. kerület, Fehérvári út 202.) lesz, ahol dedikáltatni is lesz lehetőség.

(Romantikus Erőszak; Deres.tv)

Sajtótájékoztatón jártunk: 40 éves a Lord zenekar (+videóinterjú)

Negyven év bizony sok idő egy ember életében is, de különösen nagy eredmény ez egy rockzenekar történetében, amely az 1972-es évben indult útra a hatalom ellenszelében, és képes még ma is változatlan energiával színpadra állni hétről hétre.

Hétfőn tartotta sajtótájékoztatóját a Lord zenekar, mely idén ünnepli 40 éves fennállásának évfordulóját. Bár hétről hétre fellépnek az ország számos pontján, és 50-60 koncertet tudhatnak maguk mögött egy év alatt, úgy gondolták egy születésnapi bulit azért mindenképp megérdemelnek.

Szombaton együtt idézik fel a közönséggel a legnépszerűbb Lord nótákat, melyekből előfordult már, hogy idéztek esküvői meghívóra, de ugyanúgy vésték már sírkőre is.

A belépőjegy mellé mindenki ajándékba kap egy remaszterizált CD-t, rajta a Big City Lights felvételeivel.

Hogy mi a zenekar titka, és hogyan élték meg ezt a 40 évet, arról beszél Pohl Mihály énekes, a legendás Gidófalvy Attila, a dobokat megszólaltató Gyurik Lajos, és a fiatalos lendületet adó Apró Karcsi:


A sajtótájékoztató után Gidót kérdeztük múltról, jelenről:


Találkozunk a szombati jubileumi nagykoncerten!

(Szent Korona Rádió)

Napvágás Klub július 17-én, vendég: Historica

Ézsiás Péter és Hegyi Károly, a zenekar tagjaival beszélgetünk a Korona Kávé- és Teaházban július 17-én, 18 órakor.

NAPVÁGÁS KLUB
Vendégek: Ézsiás Péter és Hegyi Károly a HISTORICA zenekartól

SZENT KORONA RÁDIÓ NYILVÁNOS FELVÉTELE

Helyszín: KORONA KÁVÉ - ÉS TEAHÁZ és VITÉZ RUHÁZAT - HONLAP: http://vitez.co.hu/
(nemzeti érzelmű hely ingyenes wifi-vel) -
Érdeklődni lehet: Csikós László 06-30-70-386-2840
BUDAPEST - VI. ker. Andrássy út 54. (a bejárat Eötvös utca felől)

(Szent Korona Rádió)

Székely himnusz Hollywoodban

 1956-os emlékmű Los Angeles belvárosában a Mindszenty téren 1956-os emlékmű Los Angeles belvárosában a Mindszenty téren

"Sose gondoltam volna, hogy ennyire messze, otthon tudom magam érezni." - írja Ézsiás Péter, a Historica zenekar énekese a kinti élmények kapcsán. Hogyan került ki a Historica zenekar Ámerikába, és hogyan érezték magukat? Kiderül a képes, videós beszámolóból.

Székely himnusz Hollywoodban

Jövünk hazafelé. Az óriási repülő motorjai monotonon duruzsolnak. Szinte mindenki alszik, késő este szálltunk fel Los Angelesben, próbálunk kinyújtózni a szűkre szabott ülésekben. Előttem a monitoron nézem, hogy még csak Grönland felett járunk, alig hagytuk el Kanadát, még hosszú órák vannak hátra a Müncheni leszállásig. Ólomlábakon jár az idő.

Nagy utat tettünk meg, lassan két hete, hogy elindultunk Erdélybe ünnepelni, találkozni székely barátainkkal. Első utunkra elkísért a zenekar baráti köre egy külön busszal. Óriási élmény volt! Szívet melengető érzés látni, hogy jönnek velünk együtt ünnepelni, emlékezni és mulatni, ha éppen arra van idő. Öt napos székelyföldi utazásunk igen zsúfoltra sikeredett, rengeteg meghívásnak igyekeztünk eleget tenni. A megérkezésünk estéjén egy szolid pálinkázás után eltettük magunkat másnapra. Március 15-ét Kézdivásárhelyen példásan ünneplik meg hosszú évek óta. A Gábor Áron téren felvonulnak a különböző szervezetek, a környék falvai, városai, aki él és mozog ott tolong a szobor körül, mindenki részese akar lenni az eseményeknek. A zenekar és a Historica Baráti Kör a Kézdivásárhelyi HVIM-mel vonult fel, akik idén egy óriási 10mX8m-es zászlóval lepték meg az érdeklődőket. A magyar és a székely zászlók beborították az eget, bár hajnalban még hóvihar volt, nem fázott senki sem.

Mi estére egy zártkörű kötetlen koncerttel készültünk, ez a nap a zenekar indulásának 10 éves évfordulója is volt. A koncert egy kis meglepetéssel kezdődött, baráti körünk megóvva az út viszontagságaitól, otthonról hozott egy születésnapi meglepetés tortát, amit egy kis ünnepség keretében adtak át. Dobre Feri barátunk mondott köszöntőt, és Lilla ezúttal kivételesen nekünk szavalt. Hajnalig szólt a zene, pedig a következő nap volt csak igazán sűrű!

Reggel 10 órakor már Bélafalván voltunk ahol a helyi iskolásokkal és a Bélafalvi Tuzson János Hagyományőrző csapattal együtt megkoszorúztuk Tuzson János domborművét, majd a Nyerges-tetőn folytatódott a megemlékezés a Vármegyésekkel. Boldizsár Béla barátunknál csak úgy köröm közül magunkhoz vettünk néhány falatot, majd rohantunk vissza Kézdire. Részt vettünk a Kézdivásárhelyi HVIM által szervezett rajzpályázat eredményhirdetésén majd rohanás a Petőfi Moziba, ahol velünk indított az esti rockfesztivál.

Másnap elbúcsúztunk a Szikla Panziótól, ahol már évek óta lakunk háromszéki fellépéseinkkor. Ki tudja, mikor jövünk újra? Este Székelyudvarhelyen a Thunder Rock Klubban léptünk fel óriási sikerrel. Szeptemberben is elég sokan voltak, de idényre még többen lettek. A sikerhez persze nagyban hozzájárul az is, hogy az itteni klubokkal ellentétben Zotyó, a klub tulajdonosa rendszeresen hirdeti is a koncerteket, a város tele van a plakátjaival.

Néhány nappal később már a Liszt Ferenc repülőtéren vártuk a felszállást, hogy elinduljunk az Új Világ felé, életünk eddigi leghosszabb utazására. Münchenben gördülékenyen ment az átszállás és hamarosan már az Északi-tenger felé repültünk Németország felett. Csokival kibéreltük a mosdókhoz lefelé vezető lépcsőt és megpróbáltuk a repülő sör készletét kiinni. Nem sikerült.

Los Angelesben a vendéglátónk Jakabffy Zsolt várt a repülőtéren, és egy gyors autóbérlés után a szállásunkra, a Los Angelesi Egyesült Magyar Házba mentünk. Rántott csirkéből valami orbitális zabálást rendeztünk, aztán 36 óra fentlét után lefeküdtünk aludni, hogy három óra múlva talpon legyünk. Egyikünk se tudott pihenni a másik időzónában. Itthon akkor már délelőtt volt, hiába voltunk fáradtak a biológiai óránk még másképp járt. Kicsit kódorogtunk a környéken, és tartottunk egy próbát a San Fernando Völgyi Magyar Református Templomban.

Péntek este a Magyar Házban a „Kő marad!” című zenés irodalmi műsorunkat mutattuk be, Lilla helyett ezúttal Janó és én szavaltunk, meghívott vendégünk pedig Jakabffy Zsolt református lelkipásztor volt.

A rendezvényen képviseltette magát a helyi magyar közélet, még Bokor Balázs, Magyarország amerikai nagykövete, a los angelesi főkonzul is rész vett, némi késéssel. Megismerkedtünk egy nagyon kedves erdélyi házaspárral, akik a másnapi koncertünkre is eljöttek, vasárnap pedig náluk töltöttük a délutánt.

A szombati nap volt az amerikai utazásunk csúcspontja! Már délelőtt ott voltunk a San Fernando völgyben, napközben ugyanis történelmi játszóház volt a magyar iskolás gyerekeknek, a mi dalaink alapján! Ilyen csodát még nem láttam! Ezek a gyerekek mindent tudtak a dalaink történelmi hátteréről. A tanítóik igazán kiváló munkát végeztek! Nagyon példamutató, hogy minden vasárnap tanítják a gyerekeknek a magyar táncokat, a történelmet, irodalmat, zenét és mindent, amit - értelemszerűen - az amerikai iskolákban nem tanulhatnak meg arról az országról, ahonnan származnak. Hiába voltunk 11 ezer kilométerre otthonról, semmi nem emlékeztetett arra, hogy Amerikában vagyunk. A falakon magyar jelképek, magyar hagyományőrző vitézek képei (Csepin Péter és a Bakonyi Poroszkálók), mindenki tisztán - akcentus nélkül - beszél magyarul, a büfében még borszéki vizet is lehet kapni, európai sört iszunk, na jó, a kintre gyártott unicum szinte ihatatlan. Egyedül az autók voltak kicsit nagyobbak, mint itthon. Sose gondoltam volna, hogy ennyire messze, otthon tudom magam érezni. Az esti koncert telt ház mellett zajlott, volt olyan ember aki Reno-ból nyolc órát autózott, hogy elhozza a fiait a koncertre, mert a Szent Korona Rádióban hallotta Varga Tibi barátom műsorát, amiben legutóbb vendég voltam.

Vasárnap a Hollywoodi Magyar Református Gyülekezet vendégei voltunk, az istentisztelet után egy kicsit halkabb műsort adtunk, tekintettel a gyülekezet korára. Itt is nagyon szerettek bennünket, komoly részt vállaltak az utazásunk terheiből is, de a legnagyobb csoda az volt, amikor a szertartás végén Nagy Bálint nagytiszteletű lelkipásztor a zászló felé fordult és felszólította a gyülekezetet, hogy énekeljük el a himnuszainkat! Azt gondoltam, hogy jó hazafiak között vagyunk, de azt, hogy Hollywoodban minden vasárnap azt imádkozza a gyülekezet, hogy „ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk”, nem gondoltam volna! Egy hete Erdélyben naponta többször is énekeltük az ünnepségeken és most itt a világ másik felén… Csak nyeltem a könnyeim. Református emberként, csak ezért megyek fel minden évben Csíksomlyón Babba Máriához, „ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk”.

Sajnos ebben a gyülekezetben elég kevés fiatallal találkoztunk, pedig itt is volna kitől tanulni! Csendes, szerény emberek. Volt, aki valamikor Pongrátz Gergely mellett harcolt a Corvin közben, aztán menekülni kellett. Kijárták, hogy Los Angelesben is legyen az októberi hősöknek emlékműve, ott is áll büszkén a turulmadaras obeliszk a belvárosban a Mindszenty József bíboros téren, örök időkre emléket állítva egy kis ország nagy harcosainak Közép-Európából.

Még néhány napig élveztük a kényeztetést, voltunk a sivatagban, a hírességek utcájában Hollywoodban, Beverly Hillsben, Malibun megcsodáltuk a delfineket és a fókákat és indultunk haza.

Most itt ülünk az óriási gépen, nemsokára feltűnnek a vén Európa partjai. Otthon már várnak. Itt élünk, itt vannak a gyerekeink, asszonyaink, barátaink, ez a hazánk. Itt van dolgunk! Itt kell élnünk, halnunk, dolgoznunk, hogy hirdessük a világban ennek a nemzetnek a küzdelmeit, jelenét és múltját. A repülőgépet visszacseréljük a zenekari buszra és újult erővel nyakunkba vesszük az országot a Kárpátoktól az Adriáig. Még hátra van a 10 éves jubileumi turnét lezáró budapesti nagykoncert, remélem sokan jönnek velünk ünnepelni. Idén márciusban több utat tettünk meg, mint máskor egész évben. Még rengeteg helyen várnak, és rengeteg helyen nem tudnak rólunk. Menni kell tovább, tenni a dolgunk, hittel, szeretettel. De ha visszagondolok a Crenshaw bulvard sarkán álló kicsike templomra és a vasárnapi istentiszteletek záró soraira, új erőre kapok! A világban mindenhol ezért könyörögnek!

Ne hagy elveszni Erdélyt Istenünk!
- A Kapitány -
Ézsiás Péter

Külön köszönet az turné megvalósításához nyújtott segítségért:
nt. Jakabffy Zsolt Attila ref. lelkipásztor és a San Fernando Völgyi Magyar Református Gyülekezet, dr. Varga Tibor és a Szent Korona Országáért Alapítvány, Szikla Panzió Kézdivásárhely, Finna Gábor és családja, nt. Nagy Bálint ref. lelkipásztor és a Hollywoodi Magyar Református Gyülekezet, Los Angelesi Egysült Magyar Ház, Szőcs Zoltán és a Kézdivásárhelyi HVIM, Hungaro-line Busz, Historica Baráti Kör, Szent Korona Rádió

Az eseményről készült képeket a zenekar FB oldalán és a Nemzeti Fotó honlapján is megtalálja, egy kedves felhasználónak köszönhetően.

(Szent Korona Rádió)

Kihagyhatatlan nemzeti rock buli Sopronban 17-én

Idén második alkalommalr endezik meg a hűség városában, Sopronban az Őseink földjén Nemzeti Rock Estet. Ezúttal négy fellépő fogja szórakoztatni a közönséget:a Romantikus Erőszak, a Titkolt Ellenállás, az RPG és a Turán.

Idén is megrendezi az RPG Baráti Kör az Őseink földjén Nemzeti Rock Estet. A tavalyihoz hasonlóan idén is egy fergeteges bulira lehet számítani, ráadásul ezúttal más fellépőket hoznak el a hűség városába. Az 1848-as forradalom emléknapja után két nappal, március 17-én érdemes lesz tehát ellátogatni Sopronba!

Fellépők: Turán, Romantikus Erőszak, Titkolt Ellenállás, RPG
Helyszín: Hangár Music Garden
Időpont: 2012.03.17. (kapunyitás: 19 óra)
Belépő: 2200 Ft
Jegyfoglalás: [email protected]
További információ a www.rpgzenekar.hu weboldalon.

A képen látható CD-k most a vadonatúj RPG pólóval együtt akciósan is megrendelhetőek!

3CD együtt: 3000Ft (500Ft megtakarítás)
3CD+póló: 5000Ft (1000Ft megtakarítás)
A póló önmagában: 2500 Ft.
Rendelés az [email protected] címen keresztül.

Ízelítő az RPG produkciójából:

(Szent Korona Rádió)

Syndicate content

User login

Poll

Ön szerint komoly szervezet a Terrorelhárítási Központ?
Igen, vérprofik
10%
Nem, dilettánsok
73%
Nem tudom
17%
Total votes: 166

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!