Ünnepi hangulat a rádiónkban (Szentestétől elsejéig)

Az alábbiakban bemutatjuk, milyen meglepetéseket, különlegességeket tartogatunk az év utolsó napjaira.

Ünnepi műsorokkal, meglepetésekkel, kellemes dalokkal, üzenetekkel, archív felvételekkel járulunk hozzá a karácsonyi hangulathoz, utána Wass Albert Hétvégét tartunk, majd élőben közvetítünk koncerteket, végül egy fergeteges talpalávalót adunk a szilveszteri házibulik közönségének.

Szentestétől Karácsony második napjáig

Szenteste napján és Karácsony első, illetve második napján az ünnepi hangulathoz, készülődéshez illő dalok lesznek hallhatóak. A zenét műsorvezetői jókívánságok, ismert és kevésbé ismert emberek gondolatainak tolmácsolása, archív felvételek (pl. Wass Albert karácsonyi gondolatai), versek, novellák tarkítják majd több műsorvezetőnk részvételével, illetve egy, a Karácsonyhoz kapcsolódó magyar népszokásokkal, hagyományokkal foglalkozó műsor, az Erdőzúgás és a Vallásóra Különkiadása.

Ezeken felül Szentestén egy különleges Karácsonyi Kívánságműsorral lepjük meg hallgatóinkat, amiről bővebben ITT lehet olvasni. Karácsony első napján Szentmise és Istentisztelet is hallható lesz.

(Elmarad a szerdai napokon megszokott Budaházy, a csütörtöki Radics Béla Emlékóra és a Magyar Lelátó. 24-én, 25-én, 26-án nem lesz Korabeli revíziós dalok órája és NépZene füleinknek blokk, továbbá a megszokott ismétlések sem lesznek hallhatóak, 24-e kivételével Kívánságműsor sem lesz.)

Összefoglalva a műsorok időpontjai (24-26.)
08:30 – Erdőzúgás Különkiadás
10:00 – Vallásóra Különkiadás (csak 25-én és 26-án)
11:30 – Népszokások
13:00 – Szentmise (csak 25-én)
14:30 – Istentisztelet (csak 25-én)
16:00 – Erdőzúgás Különkiadás
17:30 – Vallásóra Különkiadás (csak 25-én és 26-án)
19:00 – Karácsonyi Kívánságműsor (csak 24-én)
20:30 - Népszokások

Wass Albert Hétvége

A Karácsonyt követő hétvégén a Wass Albert Emlékév zárásaként Wass Albert Hétvégét tartunk. Visszatérünk a Műsorújság rendjéhez, de szombaton 9:00-tól, 13:00-tól, 17:00-tól és 21:00-tól zenékkel fűszerezett, eredeti, Wass Albert szájából elhangzó felvételek lesznek hallhatóak, továbbá az Erdőzúgás az írófejedelemmel foglalkozó műsora. Vasárnap pedig ugyanez, a Műsorújságban majd jelölt időpontokban, de az Erdőzúgás helyett a Vallásóra Wass Albertnek szentelt különkiadásával.

A további napokban (29-e és 31-e estéjének kivételével) visszatérünk a jól bejáratott és megszokott Műsorújsághoz.

-
Élő koncertek az év végén

Hétfőn (29-én), ha a technika velünk lesz, akkor élőben közvetítjük a III. Szent Korona Konferencia szervezésében megtartandó H-599, Napvágás és Ismerős Arcok koncerteket.

Szilveszter a Szent Korona Rádióval

Este héttől egészen hajnalig a legjobb, legpörgősebb, a nemzeti rock javából szemezgető rádióadás lesz, hogy a házibulik közönségének igényeit kielégítsük. Természetesen pontban éjfélkor (szokásunkhoz híven) a Himnusszal búcsúztatjuk az Óévet és köszöntjük a reményeink szerint Szebb Újévet.

Áldott Karácsonyt, Szebb Jövő(éve)t kívánva:
a Szent Korona Rádió „legénysége és leánysága”

Karácsonyi Kívánságműsor

Egy különleges karácsonyi kívánságműsorral készülünk, nem kell mást tenned, csak kérned egy szép karácsonyi számot.
Szalmából készített BetlehemSzalmából készített Betlehem

Egy különleges ajándékkal szeretnénk meglepni hallgatóinkat és olvasóinkat. A Karácsonyi Kívánságműsor keretében elküldheted kedvenc számodat néhány szép szó kíséretében azoknak, akik nagyon fontosak Neked és szeretnéd meglepni őket Szenteste.

December 22-én 19 óráig várjuk a kéréseket az eszter@szentkoronaradio.com drótposta címre. A hagyományos módon való kéréseket nem áll módunkban teljesíteni. A tárgyban a Karácsony szó szerepeljen. A Kívánságműsorban kérhető zenekarok számaiból lehet kérni, lehetőleg Szenteste hangulatához illők közül.

Ha olyan számot szeretnél kérni, ami nem szerepel ebben a listában (a kívánságműsorosban), akkor elsőként válassz egy szép számot a listából és utána írd meg, melyik számot szeretnéd, amelyik nincs a listán. Így, ha a kérésed tudjuk teljesíteni, akkor a levélben írt dalt adjuk le, amennyiben nem, akkor a listából választott lesz. Ha csak olyan számot kérsz, ami nem szerepel a Kívánságműsorban kérhető dalok között, könnyen előfordulhat, hogy nem tudjuk lejátszani a kérésedet. A kérések teljesítését az üzenetek és a dalok milyensége, illetve a szűkös műsoridő dönti el.

A Karácsonyi Kívánságműsor 24-én 19:00-tól 20:00-ig lesz hallható. Akik kérését teljesítjük, e-mailben értesítést kapnak.

Ha kérni szeretnél, de nem tudod mit, segítségül összeállítottunk egy listát.
Önálló számok:
Ákos: Megváltó
Bonanza Banzai: Megváltó
Credo: Házi áldás
Edda: Ünnep, Akitől minden szép, Fohász
Ghymes: Kis karácsonyi ének, Új esztendő, Jézuska kiscsizmája
Ismerős Arcok: Építsünk hidat, Fenyők
Kárpátia: Karácsony
Kormorán: Adjon az Isten, A szeretet himnusza
Magozott Cseresznye: Magyar karácsony
Részletkérdés: Áldd őt
Zorall: Ajándék

Karácsonyi lemezek:
Credo: Karácsonyi fohász (ez az album nem szerepel a kívánságműsoros listában, aki erről szeretne kérni, elég ha a lemez címét írja, és ha gondolja bízza ránk a választást)
Ghymes: Mendika
Kormorán: Betlehemi királyok, Játék karácsonykor

Természetesen ezeken kívül a kívánságműsoros listából bármelyik karácsonyi számot kérheted vagy ha egyik listán sem szereplő számot szeretnél kérni, akkor mindenképpen jelölj meg egy listán szereplő számot is mellette.

Áldott, békés Karácsonyt kívánva:

A Szent Korona Rádió munkatársai

Szent Korona Rádió kérdőív 2008 (lezárva)

Most elmondhatod véleményed! Neked csak pár percbe kerül a kitöltés, de nekünk a további jövőnket határozzák meg a válaszok.

A Szent Korona Rádió már több programot hirdetett meg azért, hogy folyamatosan fejlődjünk, lépés tartsunk a kor, olvasóink, hallgatóink elvárásaival. Készítettünk egy részletes kérdőívet, mely (talán) pontos képet ad majd eddigi munkánkról.

Kérünk benneteket, az értékelést teljesen őszintén végezzétek. Lehetőséget biztosítunk hosszabb egyéni vélemény pontos kifejtésére is, főleg a kérdőív végén. Ezt is használjátok ki. Csak úgy tudunk igazán fejlődni, ha tudjuk merre tartsunk.

A kérdőív motorja a Google Documents, mely ingyenes, professzionális megoldás, de sajnos hátránnyal is jár: sok kérdést hajlamos összekeverni, hiába építettük fel szisztematikusan a sorrendet. Néhány dolog tehát rossz helyen szerepel, értsétek a helyén őket. Amennyiben ez nem megy, olvassatok tovább (lehet két összetartozó kérdés megcserélődött), és majd később visszatértek.

Például: Az egyik kérdés az, hogy: Olvasod-e a blogokat? Ezután jön pár kérdés más témakörben egyszer csak egy olyat találsz, hogy "Milyenre értékeled a blogokat?" Ez a fent jelzett hibajelenség... Sajnos nem tudunk mit tenni ellene. Ilyen kiértékelő szoftvereket elég drágán vásárolhatunk, örüljünk inkább annak, hogy ez ingyen van és próbáljunk ennyi hibát a helyén kezelni.

Amennyiben valami nem érthető, ne töltsétek ki a kérdőívet, hanem kérdezzetek a hozzászólásban. Ezért javasoljuk, mielőtt nekikezdetek, fussátok át.

FONTOS: Nem kell minden kérdésre válaszolni, így például, ha nem hallgattok egy műsort, nem ismertek valamit, akkor ne értékeljétek, köszönjük!

Köszönettel: a Szent Korona Rádió szerkesztősége

(Szent Korona Rádió)

Rádiónk az Éjjeli Menedékben (videó)

November 21-én, pénteken volt látható egy rövid beszélgetés Magival, a Rádiónk főszerkesztőjével.
Képek tisztán magyarulKépek tisztán magyarul

A Legnépszerűbb webrádió 2008 cím kapcsán kaptunk meghívást az Echo Tv-ben futó Éjjeli Menedék című műsorba, amit Siklósi Beatrix és Matúz Gábor neve fémjelez.

Aki lemaradt volna az adásról:


A műsor pénteken (nov. 21.) 22:30-tól volt látható, ismétlésben pedig vasárnap szintén 22:30-tól lesz adásban.

A teljes adás pedig ITT tekinthető meg. Tartalom:

Véres Szombat - Siklósi-Matúz legújabb filmje a magyargyűlöletről - tiltott zenék, tiltott gondolatok

Bemutató: december 5.

Részlet a készülő produkcióból /Makovecz Imre, Prof. Papp Lajos, ifj.Hegedűs Loránt, Morvai Krisztina, Sziva Balázs, Brády Zoltán, Boros Bánk Levente, Schuster Lóránt, Vona Gábor és sokan mások.../

Pozsonyi exkluzív - Hogyan masírozott, mit hirdet a Szlovák Testvériség betiltott radikális szervezet

Makovecz 73 - születésnapi köszöntő

A legjobb webrádió - a Szent Korona Rádió ifjú csapata nyerte a hallgatók elismerését

Kárpátia lemezbemutató koncert – több, mint 5000 rajongó az újpesti csarnokban

A Véres Szombat c. film vetítésének helyszíne - a téma érzékenysége miatt - még szervezés alatt van

(Szent Korona Rádió)

Helyreigazítás

Ezúton végzünk helyreigazítást Lippai Zsoltról megjelent olvasói levelünkkel kapcsolatban.
Kategóriák:

A 2007. július 8-án 10 óra 15 perckor hírportálunkon megjelent A korrupt alezredes és a beosztottak kálváriája című olvasói levélben nem végeztünk cenzúrázási, moderálási feladatot. Így az említett cikkben Lippai Zsoltról sértő állítások, híresztelések jelentek meg.

Ezúton végzünk helyreigazítást és kérünk bocsánatot az említett Lippai Zsolttól, bár ismét megerősítjük, hogy az olvasói levélben leírtakkal egyet nem értünk, azt nem mi írtuk, valóban hibát követtünk el mikor cenzúrázatlanul és ellenőrizetlenül tettük közzé a kérdéses olvasói levelet. Ezzel egyidejűleg a kérdéses cikket eltávolítottuk.

(Szent Korona Rádió)

Mi lettünk a legnépszerűbb webrádió!

A Zene.hu szavazásán a hazai netrádiók mérték össze magukat és a Szent Korona Rádió győzött.
Már nemcsak a magunkfajták kedvence, hanem "hivatalosan" is :)Már nemcsak a magunkfajták kedvence, hanem "hivatalosan" is :)

Szeptemberben indult útjára a hazai webrádiók versenye, amiben olvasóink, hallgatóink segítségével először bejutottunk a döntőbe, majd elhozhattuk a Zene.hu legnépszerűbb webrádió 2008 címet és a vele járó díjakat. Köszönjük!

Ahogy a Zene.hu írja mai eredményhirdetésében:

"Megvan a legnépszerűbb webrádió: olvasóink trónra emelték a Szent Korona Rádiót. (...) A versenyt toronymagasan nyerte a Szent Korona Rádió."

(frissítés nov. 12-én, azaz másnap: Közben az idézet már nem stimmel, ugyanis a hivatkozott linken megváltoztatták a végeredményt közlő cikket. Mindegy, eredetileg ez volt kiírva, így meghagyjuk. Amúgy mást is megváltoztattak, arról később lehet, hogy írunk, de lehet, hogy nem foglalkozunk vele. Továbbá közzétették a további helyezéseket: 2. Megadance 3. PrivateBeat 4. Laza 5. Starmusic 6. MagyaROCK 7. Háló 8. PowerFM 9. Tranceteam 10. All-Star Oldies. Gratulálunk nekik is, attól függetlenül, hogy mit ír néhány rádió szerkesztője, vezetője, hallgatója különböző fórumokon.)

Ezúton is köszönjük olvasóink, hallgatóink segítségét, továbbá a Zene.hu olvasóinak, szerkesztőinek a lehetőséget. Ez mindenképpen a nemzeti oldal újabb győzelme, hogy egy nem radikális hangvételéről ismert honlapon "trónra emeltettünk".

A kétkedőknek

Szerencsére rengeteg bíztatást kaptunk, ami meglátszik a végeredményben is, de voltak olvasóink, hallgatóink, akik írták emailben, hozzászólásban, személyes üzenetben, hogy mennyire nem tartják jó ötletnek, hogy elindultunk a versenyen. Megkaptuk, hogy hozzájárulunk a Zene.hu meggazdagodásához, úgyis el fogják csalni és lebőgünk, másrészt meg, mit kezdünk a díjjal.

Az SMS-es szavazásoknak utána lehet járni, de ugyanúgy működnek, mint a sima emelt díjas SMS-es támogatás (amit sokan tanácsolnak nekünk), vagyis a legnagyobb százalékát a szolgáltató viszi el, elenyésző az összeg, ami a megrendelőnek jut. Nem is beszélve arról, hogy a díja ebben az esetben nagyon alacsony (125 FT+áfa) volt. Nem elhanyagolható az sem, hogy itt minden bizonnyal (pontos adataink nincsenek) nem százezres mennyiségű SMS érkezett, hanem mondjuk pár száz. Megsaccolva, körülbelül tízezer forint juthatott belőle a Zene.hu szerkesztőinek. Nevetségesen alacsony, tehát messze nem segíti elő a meggazdagodásukat. Lehet mondani, hogy támogattuk a szolgáltatót is, borzasztó.

Mi jár cserébe?

Már magát a versenykiírást is rengeteg honlap átvette, elég csak beütni a "legnépszerűbb webrádió" szöveget a keresőbe és megláthatjuk, hogy a rádiónk neve olyan helyekre is eljutott, ahova addig soha és a verseny után sem jutna valószínűleg. Rengeteg olyan olvasóhoz jutott el a rádiónk neve, bemutatkozása, akik nem a szó szoros értelemben vett törzsközönségünk, de legalább már így is hallottak rólunk, az általunk képviselt gondolatokról, a nemzeti zenekarokról. Soha nem lehet tudni, hogy hányakat fog meg úgy a nevünk, bemutatkozásunk, hogy aztán itt is "ragad". A többi pedig legalább már hallotta, hogy ilyen is van.

A nemzeti oldal honlapjaival jóban vagyunk, így a saját területünkön a hirdetés nem kerül semennyibe, de innen kitörni nagyon nehéz. Ismeretes, amikor ránk hivatkozva csak annyit írnak, mondanak a másik oldal médiumai, hogy "egy szélsőjobboldali honlap", nem említve nevünk. Tehát az ilyen "reklámokra" nem számíthatunk. Igyekszünk erőnkhöz mérten gerillareklámhoz folyamodni hallgatóink segítségével, amit lehet látni sok formában, de nyilván ez is kevés. Egyébként pedig hirdetni különböző honlapokon borzasztó összegekbe kerülne, amit egy önműködő (non-profit), elenyésző pénzmozgással rendelkező rádió nem engedhet meg magának. Ezt a Zene.hu-s díjat (300.000 forintos reklámlehetőség a honlapjukon) gyakorlatilag ingyen kaptuk, cserébe néhány SMS-ért.

Nyertünk még CD-csomagot is, arra kíváncsiak leszünk. Smiling

Korrektség

Arról meg, hogy "biztosan elcsalják"... Reméljük, most már elfelejti mindenki a hatalmas összeesküvés-elméleteket, a "mindenki ellenünk, aki nem velünk" nézeteket. Nyilván találkozhattunk már olyan helyzettel, amikor direkt, gyűlöletből elgáncsoltak, de ezek szerint a Zene.hu-nál korrekt, rendes szerkesztők vannak, akiknek ezúton is köszönjük a verseny örömét!

A továbbiakról

Miután a nekünk bizalmat és szeretetet szavazó hallgatóinknak, olvasóinknak köszönhetjük a győzelmet, ezért az eredménnyel, a díj felhasználásával kapcsolatos minden hírt közölni fogunk a honlapon.

u.i.: Sajnos nem látjuk, hogy kik szavaztak ránk, de a Zene.hu elvileg értékes nyereményeket sorsol ki a szavazók között. Mi így csak egyszerűen: köszönjük!

(Szent Korona Rádió)

Budaházy György vendége volt Toroczkai László (letölthető)

A két szabadságharcos volt hallható október 22-én, a 17:30-kor kezdődő Budaházy c. műsorban.
- -

Budaházy György és Toroczkai László a Nemzeti Ellenállásról és nemzeti ünnepünkről, október 23-ról beszélgetett.

A műsor INNEN tölthető le.

A Budaházy c műsor korábbi adásai INNEN tölthetők le.

(Szent Korona Rádió)

Toroczkai László lesz szerdán Budaházy György vendége

A két szabadságharcos lesz hallható a szerdán 17:30-kor kezdődő Budaházy c. műsorban.
- -

Budaházy György és Toroczkai László a Nemzeti Ellenállásról és közelgő nemzeti ünnepünkről, október 23-ról fog beszélgetni.

A Budaházy c műsor korábbi adásai INNEN tölthetők le.

(Szent Korona Rádió)

Légy te is Szent Korona Rádiós – avagy építsük fel a gerillamédiánkat!

Vállalj részt te is a munkában, jelentkezz Rádiósnak és legyél a hatalom számára egy veszélyes ellenálló.
Korona fénye vezess mindenen át...Korona fénye vezess mindenen át...

A Szent Korona Rádió keresi azon hazafiakat, akik tudásukkal, szabadidejükben dolgozva képesek építeni „a tiszta magyar hangot,” a gerillamédia egyik fontos alappillérét. A jelenlegi színvonal fejlesztéséhez elengedhetetlen a szorgos kezű, áldozatot vállalni képes hazafiak jelentkezése sorainkba.

Magunkról:
A Szent Korona Rádió szerkesztősége, nem egy szokványos értelemben vett szerkesztőség. Egy baráti, bajtársi közösséggé alakultunk több mint két év alatt. Mi ugyanúgy segítjük egymást hétköznapjainkban, mint a munkában. Szabadidőnk legjavát a Rádió teszi ki, az azon való munkálkodás. Szórakozni pedig sokszor együtt szórakozunk. Ennek ellenére a Rádióban hierarchia és rend van. Van egy vezérkar, aki a nemzeti oldal dolgaiban jártas, és van a tagság, ami több részre oszlik. Megadott feladatok vannak, amiket teljesíteni kell, különben a Szent Korona Rádió nem működik. Az utóbbi időben pedig ezek a feladatok annyira elszaporodtak, hogy a fejlődésünk lelassult, a problémákat nem mindig tudjuk kezelni (pl.: kimaradt kívánságműsor), ezért úgy döntöttünk, hogy felvételt hirdetünk sorainkba.

(Akit bővebben érdekel a Rádió „hitvallása”, kiskátéja az kattintson IDE)

Feltételek:
-Legyél jobboldalihoz hűen rendpárti.
-Tudj áldozatot vállalni.
-Képes legyél csapatban dolgozni.
-A tapasztaltabbakra, a vezérkarra hallgass.
-Egyik pártnak se légy tagja, a demokráciát vesd el.
-Legyen heti 6-7 szabad órád.
-Legyen alapvető informatikai tudásod.

Posztok, melyekre jelentkezőket várunk, és azok rövid jellemzése:
-Rádiós: sugárzó, bemondó, műsorvezető egy már meglévő műsorhoz, vagy saját műsorhoz
-Hírszerkesztő: tudósítások, beszámolók írása. Hírek keresése, átírása. A hírek tartalmának leellenőrzése.
-Fordító: bármely nyelvterület híreinek fordítása.
-Filmes, fotós: helyszíni felvételek készítése, megvágása, feltöltése.
-Grafikus: grafikák elkészítése a Rádiónak.
-Aktivista: Rádiós szóróanyagok terjesztése, a gerillamarketingünk kivitelezése.

Jelentkezéshez kell:
Mindenkinek - Önéletrajz, mely tartalmazza:
-Ki vagy?
-Vallásod?
-Mihez értesz, hova jelentkezel?
-Politikai nézeted.

Továbbá, aszerint ahova jelentkeztél:
Rádiósnak:
-4-5 perces szöveg általad felolvasva mp3-ban, rendesen tagelve, 128kb/secben. Jó pont, ha szép aláfestő zene van alatta Smiling

Hírszerkesztőnek:
-Általad választott hír átírása, ahogy te közzétennéd.
-Egy általad választott gondolatmenet kifejtése (demokrácia, feminizmus, liberalizmus, cigánybűnözés stb).

Fordító:
-Egy hír eredetije (forrással) és annak lefordított verziója.

Filmes, fotós:
-Általad készített anyagok bemutatása.

Grafikus:
-Munkásságod bemutatása.

Aktivista:
-Na, ezt megbeszéljük személyesen.... Smiling

Amit mi nyújtunk cserébe:
Pénzbeli és egyéb anyagi fizetség nincs. A Rádiósok hazaszeretetből csinálják, amit csinálnak, Isten szolgálatában. Azért természetesen van pár dolog, amiért megéri Rádiósnak lenni. Nagyon jóleső érzés, mikor egy-egy tüntetésen odajönnek gratulálni nekünk. A közösségi szellem is páratlan, igazi bajtársai vagyunk egymásnak. Tüntetéseken is egy csapatba fogsz tartozni, feladatokkal (persze, mi mindig csak és kizárólag tudósítónk, távol álljon tőlünk mindenféle alantas dolgok elkövetése:)))

Nem utolsó sorban: Rádiónk remek eszköz az eredeti Magyarország gerillamédiájának felépítéséhez, melyben te is részt vehetsz.

Jelentkezni október 20-ig lehet, a hubatka@szentkoronaradio.com elektronikus címen.

(Szent Korona Rádió)

Letölthető a legújabb Budaházy!

Letölthető a legújabb Budaházy, melyben az október 23-án embereket verő In-Kalról beszélget a műsorvezető Posta Imrével.
BudaházyBudaházy

Letölthető a legújabb Budaházy, melyben az október 23-án embereket verő In-Kalról beszélget a műsorvezető Posta Imrével.

A terjedelmes hosszúságú műsorban a Posta Imrével készített interjú során több érdekesség elhangzik az október 23-án magyar hazafiakat verő In-Kal Securityről, de Posta Imre beszél az életéről is, a Köztársasági Őrezredről, a körülötte és könyvei körül kialakult botrányokról.

A műsor IDE kattintva letölthető!

(Szent Korona Rádió)

Tartalom átvétel

Támogassa Ön is a tiszta magyar hangot!

Magyar Sziget 2008 - Letöltések, blogok

Jelenleg a rádióban

Radics Béla emlékóra (ismétlés)

2:00–3:00
A Radics Béla emlékóra lehetőségéhez képest megpróbál átfogó képet adni a '60-as, '70-es, '80-as évek rockzenéjéről. Természetesen zenével illusztrálva ezeket a korszakokat. Nagyon sok együttes dalát csak koncertfelvételről lehet meghallgatni, mert az akkori hatalom nem adott nekik lehetőséget. "Majd akkor lesz lemezetek, ha vesztek a vasboltból " - hirdette a hatalom jeltelen képviselője. Tekintse meg a műsor adatlapját!
('60-as, '70-es, '80-as évek magyar rockzenéje)
Most hallható:
Radics Béla Emlékóra - MV: HeMK

Következik Mai műsorok | Heti műsorújság

Magyar Lelátó (ismétlés)

3:00–3:45

<<<Zene>>>

3:45–7:00

Hozzászólások

Belépés

Szavazás

Skype

My status

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!