Stábunk tegnap felkerekedett és Budaházy nyomába eredt, ugyanis olyan információkhoz jutottunk, hogy a házi őrizetben lévő hazafi elmegy otthonról. S valóban...
A Szent Korona Rádió stábja olyan információkhoz jutott, melyek szerint a házi őrizetben lévő Budaházy György el fog menni otthonról. Elmentünk Budaházyék házához, és vártunk. Nem hiába fagyoskodtunk, ugyanis érkezésünk után kis idővel valóban feltűnt Gyuri az ajtóban és megindult a kapu felé, majd beszállt egy autóba és elindult. Nem sejtettük, hova készül, ezért követtük.
Meglepő módon, nem láttunk rendőröket a ház előtt, Gyuri pedig elviharzott. Számunkra teljesen ismeretlen utakon haladtunk, elképzelésünk sem volt arról, hogy hova mehet, vagy hogy egyáltalán amit felveszünk, valaha közzétehetjük-e anélkül, hogy elárulnánk a bajtársunkat.
Aztán egyszer csak megállt, mi pedig most már nem hagyhattuk szó nélkül a dolgokat, és kamerával, fényképezőgéppel gyorsan elkaptuk. Hogy hogyan és miért indult útnak, azt videónkból megtudhatják:
Hová tűnt Budaházy ?
Miről adjunk hírt? Minek van értelme? Cigánybűnözés esetei, vagy a pártok harcai kerüljenek előtérbe? Mi nem butítani akarunk, hanem utat mutatni szeretnénk!
Mi értelme van egyáltalán egy hírportálnak? A balliberális oldalon, a deviancia erői által szerkesztett portálok (és úgy általában a médiumok) egyértelműen, hogy a minél szélesebb körben végrehajtott hülyítést tűzték ki célul. Ennek felismeréséhez nem kell túl sok ész, azonban azt is láthatjuk, hogy ez nem olyan manipuláció már, ami egyszerűen arról szól, hogy a zöldek, vagy a kékek támogatását kell megszerezni, hanem az ember legmélyebb értelmét célozzák meg. Az elvek és erkölcsök ellen hatnak, azokat rombolják le, majd töltik fel olyan "értékekkel", amik a Sátántól valóak. A szexuális szabadosság, a demokrácia elfogadása és imádása, a vallásosság kigúnyolása, csak a gazdasági szempontok erőltetése (materializáció) és persze a fontos hírek elhallgatása, a komolytalan hírek témává varázsolása az ő mibenlétük. A folyamatos tompítás, butítás, és az ember szellemi szintjének minél alacsonyabb szintre való süllyesztése és ezen a szinten való tartása.
Gondoljunk bele: nem elég csak először meggyőzni a tömegeket, hogy jó ez a rendszer, jó ez a demokrácia, jó a szavazgatás, és a pártok uralma, mert lehet, hogy egy-két ciklus után mindenki rájönne, hogy ez nem működik, ezért kell ez a lényegi, tudatalatti behatolás és átalakítás. A demokráciához demokraták kellenek, ezért ki kell nevelnie a rendszernek azokat a bábokat minden szinten, akik elhiszik, hogy hasznos mindenkinek ez az életvitel. Ez mára odáig gyűrűzött, hogy aki az igazi értékeket felemlegeti, azt nézik bolondnak. Az iskolák katedráiról, khmm, bocsánat, azaz a tanárok szájából (már katedra sincs, mióta kitalálták, hogy az a diákok elnyomását jelzi...) is ezen modern eszmék ömlenek kifele, megfedve a magyar diákokat akkor, ha mondjuk a cigány osztálytársukat kirekesztik, mikor az folyamatosan ellopja az uzsonnájukat, büdös és különben is alacsonyabb szinten van náluk. Ennél is sötétebb, hogy a nebulókat is folyton szavaztatják mindenféle kérdésekben már az általános iskola alsós osztályaiban, beleszólást biztosítva nekik az iskola életének menetébe, mondván, hogy fel kell őket készíteni az "állampolgári" öntudatosságra.
Ezen, talán nem hiába való kitérő után, szögezzük le, hogy a Szent Korona Rádió nem kívánja azt az utat járni, mint a balliberális médiumok, még csak módszereiben sem. Azaz, mi nem dolgozunk hírdömpinggel, mert egyszerűen mi, szerkesztők sem tudnánk átolvasni napi 100 hírt, még úgysem, hogy egésznap a monitort vagyunk kénytelenek nézni. Ezért nem is célunk, hogy tartsuk ezt az iramot.
Van-e értelme naponta 50, ugyanolyan tartalmú és célú cigánybűnözésről szóló hírt megjelentetni? Véleményem szerint szerencsére az olvasóink jelentős része tisztában van ezen a téren a helyzettel, és míg 2004-2005 táján megérte valóban, első helyen foglalkozni a témával, addig mára csak a nagyon kirívó esetekről tudósítunk mi is, már csak azért is, mert döbbenetes módon olyanannyira elszaporodtak ezek az esetek, hogy nem is lehet mindegyikről beszámolni, illetőleg a legfrissebb hírek rész másról sem szólna, pedig másról is szólnunk kell. Ráadásul a cigánykérdést nem tudjuk megoldani csak azzal, ha a cigányság jelentős részének mélyen emberalatti viselkedését bemutatjuk - egy idő után sajnos csak hányingert fogunk érezni velük kapcsolatban.
Szerencsére vannak más olyan nemzeti radikális hírportálok is rajtunk kívül, ahol megjelenik minden cigánybűnözéssel kapcsolatos hír, így ebben a témában pontosabb képet nyújtanak mint mi.
Ugyanez az álláspontunk a pártokrácia szintjén zajlódó küzdelmekről is. Nagyon fontos a Jobbik kíválóan megszerkesztett álláspontjairól, éleslátó közleményeiről hírt adni (mivel egy váltani képes erőt látunk a pártban kibontakozni, amennyiben önmagát is így definiálja), és fontos, hogy a jelenlegi kormány visszaéléseit is bemutassuk, de ez csak a felszín. Az aktuálpolitika szintjén is inkább koncentrálnánk a rendszer tarthatatlanságának bemutatására, az ellenforradalmi, királyságpárti érvek hirdetésére, mintsem arra, hogy éppen egy részkérdésben melyik párt melyik képviselői mire szavazott. A cirkuszi bűvészkedést, szemfényvesztést nem akarjuk bemutatni valóságnak. Nem akarjuk az olvasóval egy percig sem elhitetni, hogy amit ez a köztársaság mutat magából, annak van létjogosultsága, de pláne nem szeretnénk azt a tévképzetet sem erőltetni, hogy pusztán egy-egy báb kiütésével lényegi változás érhető el. Ennél jóval többre tartjuk a olvasóközönségünket.
Tehát nem akarjuk főellenségnek beállítani Orbán Viktort, Lázár Jánost, vagy éppen Mesterházy Attilát, vagy bármelyik felszínen lévő politikust, mert tudjuk, hogy ők a rendszer kiszolgálói, és nem ők maguk a rendszer alkotói elemei. Cserealkatrészek, amiket a háttérerők úgyis le fognak előbb-utóbb cserélni. Így velük sem foglalkoznánk, csak annyira, amennyire a hírszolgáltatás felvállalása kötelez minket. Egyébként sem érezzük méltónak a Szent Koronával fémjelzett oldalt ilyen kicsinyes témákkal megtölteni.
Viszont felelősnek érezzük magunkat minden egyes honfitársunkért, ezért kapnak kiemelt jelentőséget az elszakított területekről származó hírek, a külhoni magyarságról való beszámolók, mert a Kárpát-medence megmaradásának zálogát ők képezik, akik az ellenséges tengerben mint szikla állják ki a hullámcsapásokat.
Szívesen hírt adunk azokról az utcai harcokról is, amik vagy szimbolikus jelentőséggel bírnak (pl.: köztársaság kövének megrongálása), vagy olyan ellenforradalmi események katalizátoraként (Tv-ostrom) is működhetnének, amiket csak támogatni tudunk. Tesszük ezt azért, mert a modern, puhatestű, pipogya embertípussal szemben áll a nemzeti oldal harcosa, aki bátran, a túlerővel szemben is képes felvállalni a harcot a céljai elérése érdekében, még akkor is, ha ez egzisztenciálisan érintheti, sőt, szabadságvesztéssel is járhat. A hősies önfeláldozás, halvány, XXI. századi példáit meg kell becsülnünk az utókor számára.
A hírszolgáltatásunk, a műsoraink és a megjelenő anyagok összessége a hazai és a világ folyamatainak megértését kell, hogy szolgálják, és nem ezen folyamatokról való figyelemelterelést.
A minőségre törekszünk. Ami nem (csak) azt jelenti, hogy a megjelenő cikkeken többet és többen dolgozunk, videókkal és képekkel ellátva őket, kidomborítva a történések minden egyes szálát. Sokkal inkább az üzenet milyenségének megváltoztatására törekszünk. Mi mélyen tiszteljük az olvasóinkat, ezért nem egyszerű fogyasztónak nézzük őket abból az aljas megfontolásból, hogy a mi látogatottságunk minden áron növekedjen, és ezáltal minél nagyobb befolyásra tegyünk szert a nemzeti oldalon. Célunk az, hogy szellemi táplálékkal is ellássuk az idelátogatókat. Olyan cikkeket és műsorokat nem egyszer emeltünk már ki és fogunk még kiemelni, amik mély ideológiai mondanivalóval bírnak, illetőleg a hit kérdéseit boncolgatják, netán metafizikai síkra terelnék a befogadó felet, ha az valóban befogadóként és nem elutasítóként viselkedik. Persze, a nagyon komoly anyagokat -amik elsőre nem biztos, hogy olyan könnyen emészthetőek-, főként blogokban, illetve célzott műsorokban jelentetünk meg, hiszen nem akarjuk a most először velünk ismerkedőket elriasztani.
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy lazább, már-már szórakoztató témákkal ne foglalkoznánk, hiszen kell egy kis kikapcsolódás is azoknak, akik minden percüket a harccal töltik, de ennek a szórakozásnak is minőségében kell másnak lennie, mint az átlag liberális tömeg "bulizásának". Egy igényes filmművészeti alkotásra való figyelemfelhívást ugyanúgy közzéteszünk, mint egy intelligens humorral megáldott viccet.
Az is előfordulhat persze, hogy az itt leírtaktól néha, egy-két megjelenő hír erejéig eltérünk: kicsit vulgárisabb szóhasználat, alpáribb megfogalmazás, netán át nem dolgozott, nem megfelelő megvilágításban íródott hír kerül ki, esetenként helyesírási hibák felbukkanása. Ezekért előre is elnézésüket kérjük: vagy az aktuális szerkesztő felkészületlensége, fáradtsága, esetlegesen túlzott leterheltsége okán történik ilyesmi.
A jó médiáról alkotott képünk megegyezik az állam szerepéről alkotott véleményünkkel, tehát a jó médium, nem arra törekszik, hogy kiszolgálja az őt néző, hallgató, olvasó közönséget, és ha ez a közönség éppen mondjuk igénytelen liberális, akkor olyan műsort is nyújtson neki, hanem első sorban az igazságalapú tájékoztatás, a tények felfedése és a nevelés is. Ez ugyanúgy működik nálunk, mint ahogy egy jó államnak is működnie kellene nagyban: a társadalom felett őrködve, azt irányítva a helyes (nem pusztán földi) cél felé.
A Szent Korona Rádiónak van tehát egy felvállalt keresztény-ellenforradalmi-arisztokratikus missziója is - mégha ez nem is lehet az internet korlátai miatt teljes-, ami értelmet ad annak, hogy pénz nélkül, csak a hallgatók támogatásából (lásd kapcsolódó linkek) harcoljunk a sötétség erőivel szemben, még akkor is, ha nem vagyunk felhatalmazva arra, hogy akár még csak a nemzeti oldalt is irányítsuk - nem is irányítani szeretnénk, csak felvillantani az alapvető értékeket, célokat, és azokat a nemrég felébredt honfitársaink fejlődését szeretnénk segíteni, akik eddig az egész életüket szellemi sötétségben élték, és most döbbentek rá, hogy hazugság volt az életük.
Méltóak szeretnénk lenni a Szent Koronához, nem mint koronázási ékszerhez, mint egy vitrinben lévő ereklyéhez, hanem mint a történelmünket, múltunkat és élő hagyományunkat megtestesítő szentséghez. Vesszen a köztársaság, éljen a Magyar Apostoli Királyság!
(Iowa Főhadiszállás, Ostenburg - Szent Korona Rádió)
Nagy örömmel jelentjük, hogy hosszas mérlegelés és nehéz döntések meghozatala után kiderült, mely fényképek és rajzok a legszebbek, melyek áprilisi pályázatunkra érkeztek be! Ma a legjobb rajzok listáját tesszük közzé, holnap a legszebb fényképekét, majd az összes anyagot!
A rendkívül erős mezőnyben gyönyörűbbnél gyönyörűbb rajzok érkeztek szerkesztőségünkbe a Kárpát-medence több pontjáról. A rajzok rangsorolásakor a zsűri a rajz minőségén kívül a pályázó életkorát, és a témát is befolyásoló tényezőnek tekintette.
Rajzpályázatunk győztesei:
1. Varga Vivien (11 éves - Dunakiliti)
Díj: 2 db Magyar Sziget hetijegy
2. Váradi Bence (13 éves - Pilisvörösvár)
Díj: Rovás könyvcsomag
3. Blind Dorka (11 éves - Pilisvörösvár)
Díj: Rovásírásos könyv
Bár a rajzverseny általános iskolásoknak volt meghirdetve, több középiskolás diák is benyújtott pályázatot, melyek közül a legjobbat egy különdíjjal (könyvvel) díjazzuk! A döntés ebben az esetben még nehezebb volt, hisz a rajzok nagy része szenzációsan sikerült!
Különdíj:
Németh Noémi (16 éves - Tata)
Gratulálunk a győzteseknek és a résztvevőknek is, hiszen mindenféle udvariaskodás nélkül kijelenthetjük: A pályázat minden elképzelésünket túlszárnyalta!
A fényképpályázatunk eredményei a holnapi napon várhatóak.
A nem díjazott fényképek és rajzok is hamarosan kikerülnek a Rovatmagazin.hu oldalra!
A pályázat kiírói:
Rovatmagazin.hu
Szent Korona Rádió
Nemzetifoto.hu
HVIM
A Szent Korona Rádiót hallgatva a következő héten nem csak a nemzeti zenekarok legjobb dalait élvezheted, hanem nyerhetsz is két belépőt az Egri Nemzeti Rock Hétvégére, és a fertőendrédi Magyarock Fesztiválra! Részletek alább...
Nyereményjátékunk győztesei:
Lock: 2 belépő az Egri Nemzeti Rock Hétvégére Hudák Dénes: 2 belépő az Egri Nemzeti Rock Hétvégére Baráth Károly: 2 belépő a Magyarock Fesztiválra Czér Tamás: 2 belépő a Magyarock Fesztiválra
Gratulálunk nyerteseinknek, jó szórakozást kívánunk, s reméljük legközelebb is legalább ennyien vesznek rész nyereményjátékunkban, mint ezen a két héten! Köszönjük azoknak, akik velünk tartottak, s játszottak!
Korábban írtuk:
Szeretnél nyerni két belépőjegyet a május 15-16-i Egri Nemzeti Rock Hétvégére és a május 16-án, Fertőendréden megrendezésre kerülő III. Magyarock Fesztiválra?
Ha igen, nincs más dolgod, mint az elkövetkezendő két hétben is hallgatni a kedvenc rádiódat, de most május 4-től 8-ig, és május 11-től 14-ig, 18 és 21 óra között még jobban fülelj!
Ha meghallod a Napvágás, a Romantikus Erőszak, a Titkolt Ellenállás, a Fehér Virágok, a Palmetta, az Egészséges Fejbőr, az Oi-kor és a Magozott Cseresznye bármelyik dalát, és rögtön írsz egy üzenetet a [email protected] címre, megnyerheted a heti két belépőt az év egyik legnagyobb nemzeti bulijára, mely idén is Egerben lesz.
Ha pedig a Lord, az Ellenzék, az Invader vagy a Hungarica nótáival teszed ugyanezt, akkor a III. Magyarock Fesztiválra nyerhetsz ugyancsak két héten keresztül 2-2 belépőt.
Az e-mailben, melyet „Nyereményjáték” jeligével (tárggyal) küldesz el nekünk, legyen benne, hogy melyik együttestől hallottál felvételt éppen.
Minél több nótára figyelsz fel, annál több esélyed van megnyerni a heti két belépőt, hisz neved annyiszor kerül bele a Szent Korona Rádió „kalapjába”, ahány helyes üzenetet küldtél nekünk! Az első sorsolás május 8-án (péntek), a második pedig 14-én (csütörtök) lesz, s mindkét alkalommal egy-egy szerencsés hallgatónk két belépőt nyer a két napos egri bulira, vagy a nyugat-magyarországi fesztiválra, hol a játékban szereplő együttesek is élőben láthatók, hallhatók majd.
Ha valaki lemaradt az élő adásról, akkor is van lehetősége meghallgatni a legújabb Budaházy műsort az alábbi linkre kattintva. Szóba került a bevándorlás, parlamenti nap a cigányokról, a hazafiak lengyelországi vegzálása, illetve további aktuális témák.
A legújabb Budaházy műsort IDE kattintva töltheti le.
2008-ban mi voltunk a legnépszerűbbek... azóta sem írták ki a versenyt újra
Minket nem támogatnak pártok (igen, még Ők sem), nagy befektetők, működésünk non-profit. Csak Önökre számíthatunk harcunkban!
A Szent Korona Rádió több mint 5 éves múltra tekinthet vissza. Ezalatt bizonyítottuk eltökéltségünket, kitartásunkat és áldozatkészségünket, de legfőképpen azt, hogy a "semmiből" tudtuk felépíteni mindazt, amit a Szent Korona Rádió jelent. Pontosabban, nem a semmiből: kellettek hozzá Önök, kedves látogatók, hallgatók, akik támogattak minket, hol egy elismerő e-maillel, hol kisebb-nagyobb anyagi támogatással.
Sajnos továbbra is csak álom marad számunkra, hogy stábunk egy része fizetést is kapjon munkájáért, célunk csupán a fennmaradás és a fejlődés. Folyamatosan haladnunk kell a korral, ami elsődlegesen a honlapunk karbantartását és fejlesztését jelenti, illetve technikai eszközparkunk frissítését. Költségeink jelentős részét "természetesen" a mindenféle szerverbérlések, általános kiadások jelentik. Az is nehézségekbe ütközik jelenleg, hogy a minket segítő fotósoknak, kamerásoknak, tudósítóknak tudjunk útiköltséget és megfelelő technikai hátteret biztosítani.
Kétféle módon lehet minket támogatni: -Személyesen a XI. Magyar Sziget helyszínén, az információs sátorban, zárt borítékban leadva a támogatást, a borítékra ráírva, hogy "SZKR".
-Paypalon: [email protected] címen.
Támogatásokat előre is köszönjük! Továbbra is hűen szolgáljuk a Szent Koronát!
(Ostenburg-Morawek Gyula, Iowa, Szent Korona Rádió)
Ötödik születésnapunk alkalmából pályázatot írunk ki a Szent Korona Rádió állandó szignáljára, amire várjuk mindazok munkáit, akik úgy érzik, hogy munkájukkal hozzájárulnának a Tiszta magyar hang rádiójának fejlesztéséhez.
Idén áprilisban lesz ötödik éve, hogy megkezdte működését a nemzeti oldal egyetlen rádiója, amelynek egyik megújítási lehetőségét most hallgatóinkra, szimpatizánsainkra bízzuk. Azokra a zenekarokra, előadóművészekre, egyszemélyes produkciókra, amatőr és profi hangtechnikusokra, vágókra és stúdiómesterekre, akik az elmúlt években több részleges változáson átesett szignálunk felfrissítésével megajándékoznának minket jubileumi fennállásunk alkalmából.
Elsődlegesen kész rádiószignálokat várunk egyéni hangszereléssel, szövegesen és szöveg nélkül, egy hosszabb (max. 30 mp-es) és egy rövidebb (kb. 10 mp-es) változatban. A hosszabbik szövegében szerepeljen a honlapunk címe (www.szentkoronaradio.com), a rövidebbikében elég csak a Szent Korona Rádió név. A hosszabbat tetszőlegesen lehet bővíteni például a Tiszta magyar hang jelmondattal, de akár bármilyen más hozzánk illővel is. A felmondásra érdemes szépen hangzó, jól érthető, megnyerő hangú leányt vagy férfit felkérni. Fontos, hogy az elkészült hanganyagokra szükségünk lesz rámondott szöveg nélkül is, hogy esetlegesen tudjuk – közösen a készítővel – módosítani! A zenei aláfestés tekintetében elsősorban szeretnénk megőrizni az öt éve ismerősen csengő dallamot, de nincs kizárva, hogy meg tudnánk barátkozni egy teljesen újjal is. A legjobban mégis a már megszokott, és az évek alatt csak hangszerelésében és tempójában változtatott dallam megőrzésének, és annak új zenei motívumokkal való újragondolásának örülnénk. Nem ragaszkodunk egyetlen stílushoz sem, bár különösképpen a rockos és/vagy népies irányt javasoljuk, amibe beletartozhatnak gépi és élő hangszerek is.
Ezen felül különlegesen szép ajándék lenne az ötödik születésnapunkra egy a Szent Korona Rádióról szóló egyedi dal is. Külön jutalmaznánk azt, aki érez magában egy ilyen alkotás megvalósítására kedvet és tehetséget.
A beérkezett pályázatok közül a legtetszetősebbeket készítők között a hálás köszönetünk mellett összesen két szám felvételi lehetőségét osztjuk ki érdi fél profi stúdiónkban, hozzáértő szakember segítségével. Az erre nem annyira rászoruló zenekarok, előadók természetesen átruházhatják nyereményüket bárkire, akiről úgy gondolják, hogy megérdemelné.
Reméljük, hogy lesznek olyan kezdő vagy akár profi zenekarok, egyszemélyes produkciók, akik úgy érzik, hogy zenei tehetségüket felhasználva szívesen meglepnék jubileumi születésnapján azt a rádiót, amely széles közönség előtt egyedüliként támogatja munkásságukat immáron ötödik esztendeje.
A pályázati anyagokat (kérésre két héttel meghosszabbítottuk, így április 30. helyett) május 14-éig várjuk a radio(kukac)szentkoronaradio(pont)com címünkre mp3 vagy wav formátumban. Emlékeztetőül: rádiószignál esetén négy fájlt várunk (egy max. 30 mp-eset és egy kb. 10 mp-eset, szöveggel és szöveg nélkül, a fentebb írtak szerint).
Alkotói ihlettel megáldott jó munkát kívánunk minden kedves pályázónknak!
A mostani szignálunk letölthető ide kattintva, a lejátszóval pedig meghallgatható.
Dióhéjban a múltról
Öt évvel ezelőtt, április 16-án alapította meg tizenhárom fiatal a Szent Korona Rádiót, majd a hosszú évek során egy folyamatosan változó létszámú szerkesztőséggel épült önzetlen, sokszor nagy áldozatokkal járó munkával a nemzeti oldal egyetlen rádiója és élvonalbeli hírportálja. Ezzel áttételesen pedig mindannyian együtt segítettük - a szebb jövő reményében - egy őseink hagyatékához méltó büszke és virágzó nemzet megszületését, melynek tagjai megalkuvástól mentesek, tehát eredendően radikálisok, szívükben tiszták, hitükben erősek, elméjükben tiszták, erkölcsükben tántoríthatatlanok. Egy szívós, túlélő generáció formálódik mai is a kezünk nyomán, és ez hatalmas felelősség, kétségektől nem mentes küldetés, amely során mi magunk is folyamatosan változunk, és igyekszünk felnőni a feladathoz.
Könyvbe illő történet lenne ez az öt év, aminek összefoglalásával most nem is fárasztjuk olvasóinkat, és nem kedvezünk rosszakaróinknak, talán majd egy szebb jövőben nyíltabban, őszinte szerénységgel és vállalható büszkeséggel tekinthetünk a Szent korona Rádióval egyött a nemzeti oldal mindazon intézményére, ami önerőből, pénz nélkül és valóságos csodaként fejlődött ki a semmiből.
Nagy örömmel jelentjük, hogy hosszas mérlegelés és nehéz döntések meghozatala után kiderült, mely fényképek és rajzok a legszebbek, melyek áprilisi pályázatunkra érkeztek be! A legjobb rajzok listája után ma tesszük közzé a legszebb fényképeket!
A rajzokhoz hasonlóan itt is gyönyörűbbnél gyönyörűbb képek érkeztek szerkesztőségünkbe a Kárpát-medence több pontjáról. A fényképek rangsorolásakor a zsűri a rajz minőségén kívül a témát is befolyásoló tényezőnek tekintette, hiszen a pályázat címe "Őseink írása köztünk él" volt.
Rajzpályázatunk győztesei:
1. Bartis Barna (Csíkszereda)
Kép címe: Tábla a múltból
Díj: 2 db Magyar Sziget hetijegy
2. Fejér Bernadett (Csíkbánkfalva)
Kép címe: Jelek
Díj: Rovásírásos könyvcsomag
3. Ambrus Nikolett Alma (Siófok)
Kép címe: Órai levelezések
Díj: Jámbor Márk legújabb könyve
Gratulálunk a győzteseknek és a résztvevőknek is, hiszen mindenféle udvariaskodás nélkül kijelenthetjük: A pályázat minden elképzelésünket túlszárnyalta!
A fénykép- és rajzpályázatunkra beérkezett anyagokból a Magyar Szigeten láthatnak majd kiállítást, illetve honlapunkon is közzé tesszük őket!
A pályázat kiírói:
Rovatmagazin.hu
Szent Korona Rádió
Nemzetifoto.hu
HVIM
Hozzászólások
6 hours 51 min ago
6 hours 56 min ago
7 hours 8 min ago
7 hours 59 min ago
8 hours 15 min ago
9 hours 18 min ago
9 hours 37 min ago
14 hours 9 min ago
14 hours 26 min ago
14 hours 40 min ago