Nem hallgat el a keresztényírtásról elmélkedő Tilos Rádió

Újabb öt évre kapott műsorszolgáltatási jogosultságot.

A hír még nagyon friss, részleteket nem tudunk, de a Tilos Rádió műsorszolgáltatási jogosultságát újabb öt évvel meghosszabbították. Az ORTT 5-4 arányban döntött a Tilos javára.

A Tilos már egyszer megpróbálta meghosszabbítani jövőre lejáró koncessziós szerződését, de az ORTT június 11-én ülésén nem kapott elegendő számú támogató szavazatot. A Tilost akkor a jobboldali testületi tagok büntették, még a 2003. karácsonyán éterbe küldött keresztényírtásról elmélkedő kijelentések miatt. A holokamun mért nem viccelődnek?

A Tilos a nyári kudarc ellenére újból megpróbálkozott a beadvány elfogadtatásával, most egy vaskosabb beadvánnyal készültek, és okkal reménykedhettek, hiszen a sikertelen hosszabbítás után az ORTT azért másfélmillió forinttal támogatta az adó stúdiójának modernizálását.

(comment.blog nyomán Szent Korona Rádió)

A Szent Korona Rádió hallgatása mobilon

Inetrnet rádió hallgatása Nokián: tesztelve n95 8 gb típuson.
Hallgatónk visszajelzése alapján kiválóan működik E51 típuson is.

Az első lépés hogy ezt a megfelelő programot le kell töltenünk
ide kattintva.

Miután ez megvan, akkor telepítsük fel a telefonunkra.
A telepítés után indítás: elindítjuk a programot, válasszuk ki az OPTIONS, SETTING menü: Itt válasszuk ki, hogy mivel csatlakozunk az internetre.

Aztán újra az OPTIONS menüt, azon belül pedig a: ADD STATION MANUALLY

ADDRESSnél ez legyen beríva: http://radio.szentkoronaradio.com:8048/

NAME menűbe pedig ezt legyen írva: Szentkorona

Ha ezekkel megvagyunk akkor újra nyomjunk az OPTIONS menüre és válaszuk ki a : SAVE STATION

Miután elmentettük, akkor már csak a FAVORIT-ra kell nyomni, azon belül ott lesz hogy: SZENTKORONA. Rányomunk és már hallgathatjuk a rádiót:)

A rádióprogram telepítése után újra kell indítani a telefonunkat.

Ehhez hasonló megoldási lehetőségeket szívesen fogadunk.

(Szent Korona Rádió)

Hallgatóink segítségét kérjük!

A Rádiónk elnökét tudósítás közben előállították és megbüntették 30.000 FT-ra.
BírságBírság

Kérjük, ha módjában áll, akkor támogassa a Rádiósok munkáját azzal, hogy segít befizetni ezt, az amúgy nem túl nagy összeget, hogy legközelebb is ugyanilyen bátran menjünk ki tudósítani.

A Szent Korona Rádió elnökét, Turner Gábor 'hubatka'-t tudósítás közben állították elő, de amiért civil ruhásoknak, "álljál meg hé" felszólításra nem volt hajlandó megállni, így "jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség" címén 30.000 FT-ra bírságolták meg, amit rögtön nem is fogunk befizetni, húzzuk a végsőkig a befizetését már csak polgári engedetlenségből is.

Igaz, nem nagy összeg, de mivel a Rádiónknál mindenki ingyen dolgozik, és csak az Önök támogatására számíthatunk, mind anyagilag, mind lelkiekben, így kérjük, hogy aki hozzá tud járulni ennek az összegnek a befizetéséhez, azt kérjük, hogy a következő számlaszámra utalja át támogatását (ha esetlegesen több pénz gyűlne össze, akkor az a Rádió kasszájába kerül):
Turner Gábor
11773425-01244399

Köszönjük!

Ui.: Jó tudósítónál mindig van "csuklya"!

(Szent Korona Rádió)

"A rovásírás ázsiai, a Rádió pedig meg fog szűnni "

avagy mit tanítanak az egyetemen ?

Tegnap váratlan dolgokat mesélt egy közeli ismerősöm, aki a szokásos, egyetemi hete után haza jött . Mondandója központjában nem más állt, mint a rovásírás meg a Rádió, egy kicsit "másképp".

Kezdetben úgy indult az egész, hogy vidáman újságoltam, a Szent Korona Rádióban elbírált pályázatom eredményét. Ő erre csak azt tudta mondani: " Csak óvatosan...bár, lényegtelen. Úgy is meg fogják szüntetni " Erre azért föl kaptam a fejemet. Honnan hallhatott ilyet ? Válasza egyszerű, telljesen természetesnek tűnő hanglejtéssel így szólt: "Az egyetemen ".

Mondandója, ezek után persze nem maradt abba, és - mint aki jobban tudja, bárkinél - kezdte el : " Telljesen felesleges ez az agymosás , hogy magyar illetve székely eredetű a rovásírás, mikor Ázsiából származik. Nem tudom , mit kell itt magyarkodni ezzel. "

E kijelentése után kicsit kacagni lett volna kedvem, hiszen, amit állít , az lényegében annyira igaz, mint ahogy hogy a fű nem zöld, az ég meg nem kék.. ( hogy a hús húsból van-e, arról máskor vitatkoznék).
Lényeg a lényeg: a hibás én lettem, hogy nem olvastam jól utána, és hogy az előadások, amiket hallottam (pl. Friedrich Klára - Szakács Gábor), felesleges, és hülyeség. Hiszen ők nem tudják. Ők elfogultak. Ők nem értenek hozzá. Ámbár az egyetemi tanár. Ő Tudja !

Záró mondatként, azért megjegyezte :"Ne aggódj ! A Rádió hamarosan úgy is meg fog szűnni. Nem felel meg a jogszabályoknak." Igen. Ezt is az egyetemen tanulta.

(Szent Korona Rádió - K.A.)

A Rádió harcáról pár gondolat és információ

Az elmúlt hét kedd estéjén készült el az új weblapunk. Aki figyelemmel kíséri a lap fejlődését annak nincs mit írnom, a fejlődés látványos. Köszönjük ezúton is Sentinel áldozatos munkáját, igaz, a többi rádiós sem unatkozik. Az elmúlt héten 2-3 óra alvással be kellett érnünk, mert a tartalmakat mozgattuk át a régi honlapról, az újra, és egyéb nem éppen rádiós feladatokat végeztünk.

Hamarosan lesz társalgó, letöltések és minden finomság még. A magyarsziget.hu honlap is egyesülni fog a jelenlegi honlappal. A nemzetirock.hu-ra kicsit várni kell.
Hírezésünk is fejlődik, bár még gyerek cipőben jár. Nagyon sok ember jelentkezett segítségnek, akik eddig sem voltak ismeretlenek számunkra, így a beszervezésük könnyebb. Egyetlen negatívuma a hétnek, hogy a műsoraink kicsit megsinylették ezt a munkát, és volt pár műsor ami elmaradt, de próbáltuk a maximumot kihozni. Lesznek új műsoraink, egyre színesebb témákkal. Új műsorvezetőinkkel legyetek türelmesek, hamarosan belejönnek a dolgukba.
Nem titkolt szándékunk, hogy rádiónkat a kibontakozó nemzeti ellenállás, az eredeti Magyarország új médiabirodalmának az alappillérévé tegyük. A Szent Korona fényét fogjuk sugározni minden hallgatónak, egyelőre csak az interneten.

Üzenem azoknak, akik munkaköri kötelességből olvassák ezt a bejegyzést, hogy a Szent Korona Rádió legális, még az ő törvényeik alapján is. Olyan csapatot koordinál jelenleg a Rádió vezetősége, hogy pár hét, hónap és az interneten mi leszünk az egyik vezető médiafelület. A munkatársaknál csak a töredéke van kint, jóval több hazafi dolgozik nekünk és segíti munkánkat.
A vezetőket el lehet távolítani egy időre, de senki sem pótolhatatlan. Szerencsére a munkatársak közül nyugodt szívvel bíznám rá a rádiót majdnem mindenkire. Mondvacsinált törvénnyel lehet korlátozni az internetes rádiózást, akkor mp3-ban vesszük fel a műsorainkat, és úgy tesszük fel a weblapra. Ha ezt is sikerülne megakadályoznotok a Sátánnal szövetkezve, akkor csak cikkeket írunk, és írottan hozzuk le a mondanivalónkat.
Ha végleg tönkretennétek, akkor olyanok leszünk, mint a megpiszkált méhkas. Harcmodort váltunk, éjjelente nem műsort szerkesztünk, hanem plakát formájában terjesztjük az igazságot, az eredeti Magyarország üzenetét.Nappalunk nem műsorvezetésből, hírezésből és egyéb tevékenységekből áll majd, hanem földalatti szervezkedésből. Dolgozunk más módszerekkel, és nemcsak mi, hanem a több tízezer regisztrált hallgatónk, látogatónk.
Ha 19-25 évesen rádiót tudunk irányítani, és médiabirodalmat tudunk építeni, tudunk mást is szervezni.
Akárhogy is alakuljon, egy biztos: mi nyerünk!

Hubatka

Tartalom átvétel

Támogassa Ön is a tiszta magyar hangot!

Magyar Sziget 2008 - Letöltések, blogok

Jelenleg a rádióban

Radics Béla emlékóra (ismétlés)

2:00–3:00
A Radics Béla emlékóra lehetőségéhez képest megpróbál átfogó képet adni a '60-as, '70-es, '80-as évek rockzenéjéről. Természetesen zenével illusztrálva ezeket a korszakokat. Nagyon sok együttes dalát csak koncertfelvételről lehet meghallgatni, mert az akkori hatalom nem adott nekik lehetőséget. "Majd akkor lesz lemezetek, ha vesztek a vasboltból " - hirdette a hatalom jeltelen képviselője. Tekintse meg a műsor adatlapját!
('60-as, '70-es, '80-as évek magyar rockzenéje)
Most hallható:
Radics Béla Emlékóra - MV: HeMK

Következik Mai műsorok | Heti műsorújság

Magyar Lelátó (ismétlés)

3:00–3:45

<<<Zene>>>

3:45–7:00

Hozzászólások

Belépés

Szavazás

Skype

My status

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!