A Budapesti Katonai Ügyészség nem gyanúsítja B. Dániel (33) volt katonai tűzszerészt az MSZP újpesti irodájánál talált gránát és pokolgép ügyében! Ezt csütörtöki sajtótájékoztatón jelentette ki Ács Tibor katonai ügyészségi szóvivő. Szerinte vallomást sem tett a százados ezekben az ügyekben.
Mint megírtuk, hogy a rendőrség szerint B. Dániel október 19-én egy kézigránátot, majd november 6-án maga készítette pokolgépet rakott az újpesti pártirodához. Mindezt magnóra is mondta a BRFK nyomozóinak, hozzátéve: így akarta felhívni a politikusok figyelmét arra, hogy milyen állapotok uralkodnak a tűzszerészeknél.
A századosnál a házkutatás során talált robbanóanyagok között egy gyutacsköteg is volt, amelyből egy gyutacs hiányzott. A többi ugyanolyan minőségű, mint a pokolgépnél használt, ráadásul azonos gyártósorozatba is tartoznak. Megtalálták azt a szigetelőszalagot is, amelyből letépett darabbal rögzítette az időzítőszerkezetet a bombához. A tépéscsíkok összeillenek. Ráadásul szemtanút is találtak, és ő felismerte a századost, aki
november 6-ára virradóra az irodánál járt. A rendőrségtől megtudtuk, hogy a hanganyagot, valamint a többi bizonyítékot kedden átadták a katonai ügyészeknek.
Ács Tibor szerint B. Dániel ellen három hónapja nyomoznak robbanóanyaggal való visszaélés gyanúja miatt. Ám szerinte „ez nincs összefüggésben a pártiroda elleni támadással”. Ám azt nem árulta el, hogy ők miért is nyomoznak a százados ellen.
Rendőrségi forrásaink szerint előttük ismeretlen okból a katonai ügyészek taktikáznak. „Az átadott bizonyítékok elegendőek az alapos gyanúhoz” – fogalmaztak egybehangzóan.
A Blikk közben megtudta: B. Dániel 2001-ben a polgári titkosszolgálatoktól került a honvédséghez.
(blikk)





Hozzászólások
18 perc 41 mp.
32 perc 23 mp.
40 perc 50 mp.
48 perc 9 mp.
49 perc 12 mp.
50 perc 24 mp.
55 perc 20 mp.
58 perc 57 mp.
1 óra 12 perc
1 óra 14 perc