Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is sok száz hívőt, köztük távolabbról érkezett zarándokokat várnak a szentmisére, amelyen a szent királylány közbenjárását kérik nemzetünkért.

(Magyar Kurír)

Olyan jó volt a karácsony, amely már az ádventtel megkezdődött és egészen újévig, kiskarácsonyig tartott, hogy ilyenkor vízkeresztkor még szükségünk van egy kicsi ünnepre. Van ugyan egy elfeledett vasárnapunk, az 53. vasárnap, amikor is az aprószentekről, a betlehemi gyermekgyilkosságról kellene beszélnünk. Ezt a szörnyű eseményt még a hivatásos történetírók is, akik Jézusról csak egy sort írtak, megörökítették. Szóval beszélnünk és emlékeznünk kellene mindazokról, akik Jézusért áldozták fel az életüket, akiket a fény, az igazság, az Isten szeretetének megvallása miatt elpusztítottak. De hát ilyenkor nem búslakodni akarunk, hanem felöltözni az erőt, aminek a segítségével élni tudunk.

Vízkereszt az életről szól. Mintegy átugorjuk a nehéz napokat egy halálugrással, hiszen a karácsony utáni és újév előtti napok mindig is kérdéses napok voltak mindenütt a világon, minden kultúrában. Talán ezért van az, hogy ilyenkor tombolnak az emberek, s durrogtatnak, s minden olyan, mint háború idején. Nagaszaki és Hirosima és minden nagy bombázás túlélői mind arról számolnak be, hogy az atombomba fénye soha nem látott szépségű volt, vagy Bagdad éjszakai bombázása nagyszerű látvány volt, a felfoghatatlan pusztulás ellenére is. Ugyancsak színes látvány a szilveszteri hidegben, ködben, fagyban a sok petárda és a tűzijáték. Olyan ez a néhány nap, mintha valami lezárt, elbástyázott helyről kirobbanna egy csomó indulat és tobzódás.

S persze jó hideg van mindenütt, s ez a hideg pusztít is. Ugyanis most pusztulnak el a hidegben sok bajt okozó vírusok, a gyümölcsfák kártevői, most „fogy a féreg", ahogy egyszer egy korondi férfi elégedetten mondta a farkasordító hidegre. És most zárkózik be teljesen a természet is, hogy egyszer majd a csalogató fényre ismét megnyíljon. Ezt a néhány napot - amelyben ott van a betlehemi gyermekgyilkosság, és mai megfelelőjeként a milliónyi abortusz borzalma is - nekünk ünnepi méltósággal kell megélni. Vízkereszt az életről szól és nekünk minden időben minden erőnkkel - a vészjósló jelek és a halál jelenléte ellenére - az életet kell keresnünk.

Vízkeresztkor a háromkirályok ünnepe is erről szól. Úgy tudjuk, hogy a királyok, bölcsek vagy tudósok már legalább 3-4 hónappal korábban neki kellett vágjanak a nagy útnak Betlehembe, követve a csillagot, amelynek a pályáját a ránk maradt, és a londoni British Múzeumban ma is megtekinthető agyagtáblák szerint már Jézus születése előtt 100 évvel kiszámolták! Tehát a birtokukban volt egy hatalmas tudás, ami nélkül el sem indulhattak volna a sok megpróbáltatással teli útnak; és birtokukban volt az az erős hit, hogy a Messiásról szóló próféciák igazak, és a megszülető Gyermekkel a fény meg fog érkezni. E bizonyosságuk a korabeli hagyományon is– hiszen az Ószövetség jó néhány évtizeddel ezen események után lett olyanná, mint amit mi is ismerünk – , és a korabeli tudományon is alapult, amely elsősorban a csillagok tudományát jelentette. A háromnak gondolt szent király vagy tudós hitében találkozott a hagyomány, amely a lélek dolgait őrzi, és a tudomány, amely a tényeket rögzíti.

Ahhoz, hogy valaki ne csak a saját szakterületét művelje, nagy elhatározás kellett, ahogy napjainkban is. Csak kalandvágyból van kedve az embernek pl. olyan területre menni, ahol állandó a viszály és a háború, mint egykor és sajnos most is, ahol minden igazságnak két olvasata van, ahol gyermekeket gyilkolnak, és tökéletesen kimerítik minden érvényes és elavult büntetőtörvénykönyv eseteit. Hatalmas cselekedet volt a háromkirályok, vagy a három képzett tudós részéről, akik nem csak tudták a dolgokat, hanem hitték is, akik ismerték is a világot és lélek szerint élték is, hogy a belső indíttatásra hallgatva heteken-hónapokon át tevegeltek, gyalogoltak, erős bizonyossággal vállalták a teljes bizonytalanságot, csakhogy eljussanak a Heródes miatt rosszhírű vidékre, és ott rátalálva az újszülött Királyra, átadhassák ajándékukat. Tudásuk és hitük mellett ezzel tanúságot tettek mérhetetlen alázatukról is, ahogy azt annyi szép, a királyok hódolatát ábrázoló képen láthatjuk is. Az elmúlásban, a fegyverropogás zűrzavarában, a szüntelen gazdasági és politikai tűzijátékban nem a halált, hanem az életet keresték, és rátaláltak az Élet Urára.

Volt még egy másik csapat is: a pásztorok, akik ugyancsak igyekeztek Jézushoz, mint a bölcsek. Kezdeti félelmük elmúltával bennük is erős volt a meggyőződés, hogy tényleg megszületett a messiás, hiszen angyalok vitték meg nekik az örömteli hírt. Azaz nekik is az ég üzent, és számukra is elfogadható volt a híradás, hiszen minden éjjelt kinn töltöttek a szabadban és ők is ismerték jól a csillagok járását. Mind a városból érkező, nagy műveltségű bölcsek, mind az életüket a legelőkön töltő pásztorok, a csillagos égről olvasták le, hogy meg kell születnie a Megváltónak.

Vízkereszt ünnepén arra emlékezünk, hogy Jézus földi, testi valóságában elérhetővé válik mindenki számára, hiszen eljutnak hozzá a bölcsek is, a pásztorok is. Ők együtt hitelesítik az emberiség és az egész világ számára, hogy megérkezett Krisztus és így kinyílnak azok a kapuk, amelyek eddig zárva voltak a menny felé. Isten jelenléte ezzel valósággá válik, és ezt a jelenlétet kell nekünk mostantól az életünkkel tanúsítani, annak ellenére, hogy a holnap újrakezdődő iskolai, munkahelyi forgatag olyan lesz majd, mintha nem is történt volna semmi különös.

Pedig nagyon nagy dolog történt. Megérkezett újra valóságosan és élhetően hozzánk Isten tisztító fénye, szeretete, s erről ráadásul a pásztorok, de még erősebben a bölcsek is híradást adtak, amikor a betlehemi istálló áhítatából hazaindultak és elvitték az evangéliumi jó hírt az egész világra. Nekünk tudnunk kell most, hogy egyetlen lehetőségünk van arra, hogy boldog és kegyelemmel teljes legyen ez az év, amit néhány napja megkezdtünk, hogy megkeressük a fényt, az életet. Ünnepi gondolatainkat most fel kell váltsa egy nagy elhatározás, hogy nem engedjük, hogy az ünnepi megszentelődésünk megerőtlenedjék bennünk, hogy körbezárjon bennünket bármilyen kicsinyhitűség, érdektelenség, szeretetlenség, pláne kétségbeesés - ehelyett újra és újra meg kell keresnünk, hogyan is élhetünk szeretetben ebben a lehetetlen világban.

Mi is ezzel az egész lényünket átjáró állhatatos örömmel vágjunk bele a következő évbe, hogy lelkiismeretünk, gondolataink, imádságaink és cselekedeteink által, egész személyiségünkön keresztül az evangélium hirdettessen.

(a prédikáció elhangzott: 2009. január. 4-én, a Budapest Külső – Űllői Úti Református Egyházközségben - Bereczky Zoltán, református lelkipásztor - zoltan@jokay.hu)

Az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok története mindig is szorosan kapcsolódott az ország sorsához. Pázmány bíboros a következőt jövendölte: Édes hazám a pálosokkal lettél naggyá, és a pálosokkal fogsz elpusztulni.

Árva Vince atyát, a rend utolsó képviselőjét hallgatva csak erősödik az az érzésünk, hogy az évezredek homályába visszanyúló ősi magyar rend újjászületéséért senki se rajong igazán.

- A magyarság kivételes helyzetben van, hiszen ritka, hogy saját szerzetesrendje legyen egy nemzetnek, amelyet a nyugati egyház jogrendszere szerint 1250-ben alapított Boldog Özséb a pilisszántói Hármas-barlangban. Mindig is foglalkoztatott a pálosok eredete. Eddigi kutatásaim alapján azt mondhatom, hogy ez a rend az ősi suméroktól eredeztethető. Érdekes módon védőszentjüknek azt az egyiptomi Remete Szent Pált választották, aki időben és térben egyaránt távol esett a középkori Magyarországtól. Remete Szent Pál Egyiptomban, Thébában remetéskedett a IV. században, kezdetben a keresztényüldözés miatt kellett rejtőzködnie.
A közelben van az a terület, amit - a mai szóhasználatban - a sumírok által lakottnak nevezünk. Szintén a közelben van a mai Örményország, ahol a világon először lett államvallás a kereszténység. Olyan véleményt is olvastam, hogy a magyar Szent Koronát is az örmények főpapja tervezhette. Nincs messze Ephesus, ahol a zsinaton dogmaként kihirdették, hogy a boldogságos Szűz Mária Istennek anyja. Mindig is feltűnőnek találtam, hogy a középkori Magyarországon egy közel ezer évvel előbb és több ezer kilométerrel távolabb élt remetét miért választanak védőszentté, hacsak nincs valami szorosabb, talán kevésbé ismert kapcsolat közöttük.
Elképzelhető, hogy a rend valójában sokkal régebbi, Boldog Özséb „csak" Róma számára tette elfogadhatóvá.

- Ismeretes, hogy miután Nagy Lajos királyunk a velenceiekkel háborúba keveredik, majd megnyeri a háborút, Remete Szent Pál holttestét kéri hadisarcként.
- Valóban. Ez a kérdés mindig is izgatott. Ha csak a rend védőszentje és semmi más kapcsolat nincs közte és a magyarok között, akkor Nagy Lajos miért ragaszkodott hozzá annyira, hogy hadisarcként kérje? A legmegbízhatóbb főpapokat, embereit küldi érte, hihetetlen nagy ünnepélyességgel hozza a budaszentlőrinci pálos kolostorba. Érdekes az is, hogy ez az idős egyiptomi remete a magyar kisgyermekeknek lesz a védőszentje, a koporsójához viszik gyógyulni őket.
Remete Szent Pál tisztelete mellett, pártfogását is élvezte az ország. A királyok a sírjához mentek imádkozni, hogy segítse az országot, oltalmába ajánlották hazánkat, ami megint csak furcsa, hogy miért egy ilyen távoli szentet helyeztek a középpontba. Pontosabban ez is azt bizonyítja, hogy a rend, illetve a magyarok eredete, az egykori sumírok földjére vezethető vissza.

- Lehet, hogy pontosan ez a sumír eredet az, ami miatt bizonyos körök máig nem „örülnek" igazán ennek a rendnek?
- A Habsburgok kezdetben látszólag még nem voltak ellenségesek. A francia forradalom után kezdték el üldözni őket. Akkor azt mondták, hogy aki nem dolgozik, az ne is egyék. A szerzeteseket élősdinek tartották, noha egyáltalán nem voltak azok. A korabeli leírásokból egyértelműen kiderül, hogy földet műveltek, új technológiákat honosítottak meg, vetőmagokat hoztak. Európa több egyetemén is tanultak, nagyon képzettek voltak, hasznossá váltak a környezetüknek.
II. József 1786-ban kiadta ellenük a megszüntetési rendeletet, ez egyházjogilag érvénytelen. Azonban hiába érvénytelen, mégse tudott működni tovább a rend.

- A hazánkban ma működő pálos rend mikor szerveződött újjá?
- A mai magyar pálosoknak gyakorlatilag semmi közük az ősi magyar rendhez. II. József rendelete előtt négy évvel korábban a lengyelek leszakadtak a magyar pálos rendről, és 1782-ben létrehozták a lengyel pálos rendet. Őket Katalin cárnő tizedelte meg, de Czestohowát és Krakkót meghagyta. Ez elég volt arra, hogy a pálos rend ott helyreálljon 1834-ben. Később ez a lengyel rend terjedt el Magyarországon, de szellemiségében ez nem az ősi rend.
Évszázadokon át a nemzet tudatában éltek a magyar pálosok. Századunkban is mindent megtettek azért, hogy újjászerveződjön. Az országgyűlés is többször próbálta visszaállítani, minden rendnek sikerült, csak a pálosoknak nem, ami jelzésértékű is lehet. A régi magyar rend újjászervezéséről hallani sem akar a Vatikán, de itthon sem merik felvállalni püspökeink a rend újjáalakítását.

- Ön akkor a lengyel rendnek tett fogadalmat?
- Amikor én az ötvenes években letettem a fogadalmamat társaimmal együtt, nem tudtunk arról, hogy az egy másik rend. Mi azt hittük, hogy ez az ősi alapítású pálos rend. Így létrejött az úgynevezett „error invincibilis", ami egyházjogilag azt jelenti, hogy nem érvényes a fogadalom, hiszen „legyőzhetetlen tévedés hatása alatt" tettük. Az egyházi jog szerint az így tett fogadalom nem érvényes az ősi Boldog Özséb alapította rendben.
Azóta folyamatosan az ősi rend visszaállításán próbálkozom, aminek egyáltalán nem örülnek a mai pálosok. A tartományfőnök például legazemberezett. A lengyelek kilöktek, az akkori generális szó szerint. Akkor Acerbi volt a pápai nuncius, elmondtam neki tervemet, de Róma azt válaszolta, hogy nem alkalmas az idő. A magyar kormányzati szervek sem támogatnak ebben a törekvésemben. A legnagyobb meglepetésemre Orbán Viktor sem támogatott. Vajon miért ellenzi mindenki, hogy az ősi magyar szellemiség életre keljen?
Korábban egy alkalommal engedélyt kértem arra, hogy a rend adminisztrációs kérdéseit rendezzem. Azt a választ kaptam, hogy nem szállhatnak szembe a sokmilliós Lengyelországgal. Úgy tűnik, mióta az ősi rend újjáélesztésén fáradozom, „persona non grata" lettem, hiszen például miután elkészült a gellérthegyi sziklatemplom, engem kiebrudaltak onnan.

- Most a pilisszántói parókián beszélgetünk. Hogyan került ide?
- Meglehetősen szomorú helyzetben vagyok. Egy alkalommal itt voltak a lengyel rend képviselői, hosszas tárgyalás után megegyeztünk több kérdésben is. Másnap elém tettek egy papírt, amin az állt, hogy lemondok a fogadalmamról. Nyilvánvalóan ezt terjesztették Rómában. A Vatikántól hamarosan megkaptam, hogy felmentettek a pálosság alól, és a székesfehérvári egyházmegye kötelékébe helyeztek át. Most folyik a második fellebbezésem. Nem vagyok hajlandó lemondani a régi fogadalmamról. Nyolc éve jöttem Pilisszántóra mint kisegítő. Most pedig a Vatikán helyezett Szántóra mint káplánt. Az esztergomi egyházmegyében esperes és érseki tanácsos voltam.
Érdekes módon bármit is próbálok tenni az egykori rend érdekében, mindenhol akadályokba ütközöm. Négy éve kezdtem el Boldog Özséb sírjának feltárására az engedélyeket beszerezni. Ismeretes, hogy itt a Pilisben temették el. Négymillió forintot fizettem azért, hogy egy védőkerítést tegyenek a sír köré. Letiltották. Négy éve egy régésznő elkezdte a feltárást. Heti tízezer forintot fizettem neki, de két éve nem készített el egyetlen sort sem a jelentésből. Az engedélyt a mai napig nem kaptam meg. Vajon miért félnek ennyire Boldog Özsébtől? Vajon miért vagyunk ennyire hálátlanok a magyar a múlttal kapcsolatban?

- Ha mi hálátlanok is vagyunk, a külföldiek mit tudnak erről a rendről?
- Nálunk többet tudnak, hiszen a rend egész Európát behálózta. Sőt Dél-Amerikába is eljutott. Nem beszélünk arról, hogy amikor Kolombusz elindult a lisszaboni kikötőből az Újvilág felfedezésére, háromszáz magyarországi pálost vitt magával. Azért történt ez így, mert akkor a portugál királyné, portugáliai Szent Erzsébet, Árpád-házi hercegnő volt, aki kikötötte, hogy csak magyar pálosok mehetnek az útra. A lisszaboni kikötőben Gyöngyösi Gergely pálos generális búcsúztatta őket. De arról sem beszélünk, amit Fátimában tudtam meg mexikói egyházi vezetőktől. Amikor megkérdeztem tőlük, hogy a San Paulo nevű város a sok Szent Pál közül melyiket választotta védőszentjének, rám néztek, tudták, hogy magyar vagyok, és nagyon meglepődtek, hogy nem tudom, hogy a mi Remete Szent Pálunkról van elnevezve! A pálosoknak Közép-Dél-Amerikában több nyoma is van, például több helyen találtak pálos rovásírást, de ezekről sem esik sok szó. Próbáltam felkutatni ottjártamkor ezeket, de egyedül lehetetlenség, csak nagyon felkészült expedícióval lehetne megközelíteni.
Egyébként fennmaradt egy quatamalai levél egy püspöktől, amiben a spanyol Károly királynak írja, hogy a Habsburg császár sem a legkeresztényebb módon uralkodik, mert Fráter Györgyöt megölette, aki pálos és bíboros volt. Ennyire féltek és félnek valamilyen rejtélyes ok miatt az ősi pálos szellemiségtől! Talán azért, mert magyar!
Az újraindításhoz legalább egy püspök engedélye szükséges, akinek az egyházmegyei területén újjá lehetne szervezni az ősi pálos rendet. Sajnos, Magyarországon ilyen püspök nincsen!

(Kárpatia Műhely)

A további díjazottak: Herencsár Viktória cimbalomművész, Koch Sándor virológus professzor, Cs. Szabó László író, esszéíró, A 90 éves Hadtörténeti Intézet és Múzeum, A több évtizedes „Beszélni nehéz” anyanyelvi mozgalom, valamint Esztergályos Jenő és az általa alapított Apáczai Kiadó.

A Magyar Örökség-díjjal korunk, valamint a XX. század első felének legjelentősebb magyar teljesítményeit jutalmazzák. Évente négy alkalommal hét-hét díjazott részesül az elismerésben. Az elmúlt években a Magyar Örökség-díjat megkapta többek között a a Ghymes zenekar, a Piarista Rend, a Kolozsvári Református Kollégium, Tőkés László, Böjte Csaba illetve posztumuszként Szeleczky Zita művésznő is.

A Magyar Örökség és Európa Egyesület által felkért bírálóbizottság elnöke Hámori József neurobiológus, agykutató, akadémikus, az Akadémia alelnöke. A bírálóbizottság alelnöke Fekete György belsőépítész.

(Magyar Kurír nyomán Szent Korona Rádió)

Palesztin-magyar szolidaritási istentisztelet

Helyszín: Budapest Szabadság tér
Hazatérés Temploma
(1054 Budapest, Szabadság tér 2.)

Ideje: 2009. január 4. (Újév első vasárnapján)
10:00-tól

Igét hirdet:
Ifj. Hegedűs Loránt

Közreműködik:
Erdei József

(barikad.hu)

"Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel. Föllépett egy ember, az Isten küldte, s János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról.(Az Ige) volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít. A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében, akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be. János tanúbizonyságot tett róla, amikor azt mondta: "Ez az, akiről hirdettem: Aki nyomomba lép, nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én." Mindannyian az ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva. Mert a törvényt Mózes közvetítette, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által lett osztályrészünk. Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Fiú nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van." - János evangéliuma 1,1-18

A béke világnapjának idei központi gondolata, hogy küzdeni kell a szegénység ellen. Ugyanakkor karácsonykor azt a Jézust ünnepeljük, aki a szegénységet választotta. A „követendő szegénység" és a „leküzdendő szegénység" közötti látszólagos ellentmondást kívánta feloldani újévi homíliájában XVI. Benedek. Rámutatott: különbözik a szeretetből vállalt szegénység – amelynek célja, hogy másokon segítsünk – a nyomortól, ami ellehetetleníti az emberhez méltó életet és veszélyezteti a békét.

A gazdasági válság, mint a már jó ideje nyilvánvaló ökológiai, kulturális és erkölcsi válság velejárója, a Szentatya szerint alkalmat ad arra, hogy átfogó módon felülvizsgáljuk az uralkodó fejlődési modellt: immár nem elég foltozgatni azt, hanem át kell állni a globális szolidaritás rendszerére. Olyan igazságos és józan döntések szükségesek most, amelyek a pazarlás és a nélkülözés végleteit megszüntetve az egyenlőség felé mutatnak. Az Úrangyala-imádság során ennek az emberhez méltó világrendnek a megvalósításához a pápa felajánlotta a nemzetközi közösség számára az egyház együttműködését.

Jézus betlehemi születésének körülményei rávilágítanak, hogy Isten saját maga számára a szegénységet választotta. Szegényként akart születni, de – tette hozzá a pápa – élni és meghalni is szegényként akart. Irántunk való szeretete vezette arra Jézust, hogy ne csak emberré legyen, de szegénnyé is. Ennek a szeretetből vállalt szegénységnek példás tanúja Assisi Szent Ferenc. A ferences szellemiség evangéliumi szegénysége nagyon sokat tett az egyházért és az emberiségért a keresztény civilizáció története során. Ennek a szegénységnek a célja, amint azt Szent Pál megfogalmazta, nem az, hogy miközben másokat segítünk megszabadulni a szükségtől, mi magunk bajba jussunk, hanem az egyenlőség megvalósítása (vö. 2Kor 8,13).

Szent Pál megállapítása, hogy Krisztus a maga szegénységével gazdagított minket, nemcsak teológiai, de szociológiai értelemben is fontos iránymutatás: a szegénység nem önmagában érték, hanem azért, mert lehetőséget teremt a szolidaritás megvalósítására.

A másik szegénység, ami ellen küzdeni kell, s amit Isten nem kíván tőlünk: a nélkülözés, a nyomor. A szegénységnek ez a fajtája az emberi méltóságnak megfelelő élet akadályát képezi, sérti az igazságosságot és az egyenlőséget, s ezáltal a békét fenyegeti. Ehhez a negatív szegénységhez tartoznak a nem anyagi szegénység különböző formái, amelyek a gazdag társadalmakban is jelen vannak: az emberi kapcsolatok nyomorúsága, a kirekesztettség, az erkölcsi és lelki nyomor.

A szegénység kiváltó okai között szereplő járványokról, a gyermekszegénységről és az élelmiszerválságról szólva a Szentatya, hangját is felemelve, kijelentette: „Sajnos újra rá kellett mutatnom az elfogadhatatlan fegyverkezési versenyre. Egyfelől megünneplik az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, másfelől pedig növelik a katonai kiadásokat, megsértve ezzel magát az ENSZ Alapokmányt is, ami pedig azok csökkentésére kötelez (vö. 26. cikk)".

A jelenlegi gazdasági világválság kapcsán elválik, vajon meglátjuk-e benne a jövő kihívását, vagy csupán rövidtávú választ igénylő szükséghelyzetnek tekintjük: „Készek vagyunk-e az uralkodó fejlődési modell átfogó közös felülvizsgálatára, hogy koncentrált és előrelátó módon igazítsuk ki? – tette fel a kérdést XVI. Benedek. – Valójában nem is annyira a közvetlen pénzügyi nehézségek miatt van rá szükség, hanem bolygónk ökológiai állapota, és főként a kulturális és erkölcsi válság miatt, aminek tünetei már jó ideje nyilvánvalóak a világ minden táján."

Az oly sokakat nyomasztó és mindannyiunk békéjét veszélyeztető méltánytalan szegénység elleni küzdelem érdekében „újra fel kell fedezni a józanság és a szolidaritás evangéliumi, s ugyanakkor egyetemes értékeit". A szegénység elleni hatékony fellépéshez Szent Pál tanácsát kell követni: megvalósítani az egyenlőséget, csökkentve a feleslegüket pazarlók és a szükségeset is nélkülözők szintje közti különbséget. Igazságos és józan döntésekre van szükség, de ezt követeli meg a föld erőforrásainak végessége is, amelyekkel tehát bölcsen kell bánni.

A mai nap üzenete tehát a pápa szerint: Krisztus betlehemi születésének szegénysége nem pusztán a keresztény áhítat tárgya, hanem az élet iskolája minden ember számára. Arra tanít, hogy az anyagi és lelki nyomor ellen a szolidaritással lehet küzdeni – s ez a szolidaritás az, ami Jézust arra vezette, hogy magára öltse emberi természetünket.

Az Úrangyala-imádság előtti beszédében XVI. Benedek ennek megfelelően konkrét javaslattal állt a világ vezetői elé: „Ismételten párbeszédet kívánok folytatni a nemzetek és a nemzetközi szervezetek felelőseivel, felkínálva számukra a katolikus egyház hozzájárulását egy emberhez méltó világrend megvalósításához." Ez a hozzájárulás elsősorban az evangelizáció és az emberi személy fejlődésének előmozdítása, hiszen „Krisztus nem szegénység elleni kampányt szervezett, hanem az evangéliumot hirdette".

Ennek jegyében a Szentatya az új év kezdetén felszólított „mindenkit, vezetőket és egyszerű állampolgárokat egyaránt, hogy ne törjenek le a nehézségek és a csőd láttán", hanem elkötelezetten tegyenek ellene. A 2008-as év második felében kialakult széleskörű gazdasági válságot súlyos tünetnek kell tartani, és kiváltó okait kell kezelni: „Nem elég, ahogyan Jézus mondaná, új foltokat varrni a régi ruhára (vö. Mk 2,21). Ahhoz, hogy a szegényeket tegyük az első helyre, határozottan át kell állnunk arra a globális szolidaritásra, amelynek szükségességét már II. János Pál is hangoztatta. Összehangolva a piac és a civil társadalom képességeit, a törvényesség folyamatos tiszteletben tartása mellett, mindig a közjóra törekedve."

(Érszegi Márk Aurél/Magyar Kurír)

- Hogyan látja az elmúlt év Magyarországát?
- Az életünk igen összetett. Tele van pozitív és negatív élményekkel egyaránt. Nyilvánvalóan rengeteg örömteli esemény történt 2008-ban is családjainkban, ismeretségi körünkben, azonban sajnos társadalmi szinten megannyi szomorúságot látok. Ennek része a gazdasági válság egyre inkább megmutatkozó hatása, az elbocsátások komoly mérete, amely megannyi ember életét keseríti meg.
Személy szerint nagy boldogságot jelentett nekem a Biblia éve kapcsán az a sok rendezvény, amelyet egyházmegyei szinten, szűkebb környezetemben rendezhettünk, s az egyházmegyei ünnepek is jóleső érzéssel töltöttek el, különösen, amikor azt láttam, hogy Isten hívó hangja sokakban visszhangra talál és ezekben az emberekben mélyül a lelki igényesség, elkötelezettség. Ugyanakkor nagy fájdalmam, hogy a fiatalok lelki gondozása és a családok pasztorációja nem kap annyi figyelmet, mint amennyi szükség volna.

- Idén közelebb került-e Magyarország a lelki békéhez? Jó úton haladunk-e afelé?
- Sajnos azt kell mondanom, hogy nagyon beteg a magyar társadalom – és ennek egyáltalán nem csak a gazdasági válság az oka. Hazánkban olyan hatalmas méreteket öltő morális válság van, amelyből mindenképpen jó lenne kilábalni. Ez a probléma az ország vezetőinek magatartására vezethető vissza. A korrupció, a következetlenség és nem utolsó sorban a sok hazugság megtette a hatását: sokan felmentve érzik magukat bűnös cselekedeteik elkövetésekor, mondván, ha vezetőink ezt teszik, akkor nekünk miért ne szabadna...?! Ennek feloldása lehetne, ha politikusaink (is) erkölcsi magasságot képviselnének, s ez lassan kifejtené hatását minden állampolgárra. Úgy gondolom, a gazdasági válságon könnyebben túltesszük majd magunkat, mint az erkölcsi sekélyességen.

- Hogyan változtak az elmúlt évben a magyar családok, gyermekek helyzete, kilátásai?
- E tekintetben is rosszabb a helyzet, mint korábban volt. Az elszegényedés, a házasság és a család intézménye elleni támadások, identitásának kikezdése komolyan meggyengítette a pozíciókat. A részben ezekből fakadó alacsonyabb gyermekvállalási kedv is a nemzet fennmaradásának kérdését veti fel. Sajnos – egyszerűen szólva – az élet is drágább lett, amely megannyi családot – különösen nagycsaládot – igen súlyos helyzetbe hozott.

- Van-e, lesz-e hatása a gazdasági világválságnak a magyar emberek lelkére?
- Azt kell mondanom, hogy a magyarok egyszerűen nincsenek tisztában a gazdasági problémák hatásaival. Több külföldön élő ismerősömtől tudom, hogy ott a kormányzat komoly energiákat fordít arra, hogy a lakosságot figyelmeztesse és megfontoltabb pénzköltésre ösztönözze. Ez nálunk nem történt meg, ezért látjuk azt a karácsonyi bevásárlásokkor, hogy az semmivel sem visszafogottabb, mint a korábbi években volt, szemben a nyugat-európai példákkal, ahol komoly fogyasztás-visszaesést produkált a felvilágosító kampány, amely takarékosságra intett mindenkit.
Érdekes módon a gazdasági válságnak két lelki vonatkozását figyeltem meg, mint lelkipásztor. Egyrészt sokan az Isten elleni lázadásban fejezik ki dühüket a nehéz helyzettel kapcsolatban, holott tudnunk kellene, hogy Jézus nem büntet minket így, ezt csupán az emberi gonoszság és gyarlóság következménye. Másfelől azonban olyan reakciókat is tapasztalok, hogy éppen a kilátástalannak tűnő helyzet miatt fordulnak Isten felé a politikából-, gazdaságból kiábrándult emberek.

- Nehéz évre számít 2009-ben? Mire kell figyelnünk?
- Mindenképpen nehéz gazdasági év elé nézünk, amely sokaknak gondokkal teli lelki időszakot is hoz magával. Arra kell törekednünk, hogy még inkább odafigyeljünk egymásra, s ne hagyjuk, hogy a kétségbeesés úrrá legyen rajtunk! Nem szabad elveszítenünk a reményt és engednünk a kísértésnek! Lelkünkben megtisztulva kell fáradoznunk egy testvériesebb világ megteremtésén, ahol már nincs korrupció és ügyeskedés sem.

(Budai Hírlap)

Míg a szentek az Úr Krisztus teljességéből merítik az állapotukhoz szükséges kegyelmeket, addig a Boldogságos Szűz ugyanebből a forrásból megkapott minden kegyelmet, amit teremtmény egyáltalán kaphat: ő a ,,kegyelemmel teljes''. Szűz anyasága öröktől fogva ott volt Isten megváltó tervében, s amikor elérkezett az idők teljessége, anya lett a szűz, és fia született: Jézus, a mi Megváltónk.

A Római Katolikus Egyház tanításában négy dogma szól Isten anyjáról:

- 1. Mária Isten Anyja, (Mária Theotokosz, Mater Dei). A dogmát az efezusi zsinat fogalmazta meg 431-ben. Minden, amit Máriáról hiszünk és hirdetünk, e misztériumban gyökerezik. Ünnepe január 1.

- 2. Mária szűzen foganta és szülte Szent Fiát, szüzessége örökre megmaradt. Már az apostoli hitvallás mondja: ,,Születék szűz Máriától''.

- 3. Mária szeplőtelenül fogantatott, azaz az eredeti bűn nem érintette őt. E dogmát 1854-ben hirdette ki IX. Pius pápa. Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepe december 8.

- 4. Halála után Mária fölvitetett a mennybe, anélkül, hogy teste romlást látott volna. 1950-ben hirdette ki ennek dogmáját XII. Pius pápa. Ünnepe Nagyboldogasszony napja, augusztus 15-e.

Szentséges Szűz Mária, szép liliomszál.
Ki mindenkor szépen, úgy virágoztál,
Hogy szűz lévén meggyümölcsöztél.
Imádd Jézust értünk, akit te szültél.

Szép liliomszál, szüzek virágja.
Könyörögj érettünk, istennek anyja.
Ó mely ékes vagy, Mária, bűnösöknek szószólója.

(katolikus népének, Lészped, Moldva)

(Magyar Kurír)