Solymászbemutató Kutyabemutató, solymászat, íjászat és sok más érdekesség várta a látogatókat október 19-én a gödöllői Grassalkovich kastélyban, hol az I. Gödöllői Vadásznap került megrendezésre.
A nagy vadászmúlttal rendelkező Gödöllőn egy újabb vadászhagyomány indult útjára vasárnap. A szervezők reményei szerint nem ”első” és utolsó alkalommal lepték el a kastélyparkot a vadászok és a vadűzés után érdeklődők.
Ambrózi Árpád, a rendezvény fővédnöke, a Magyar Vadászíjász Egyesület elnöke a Szent Korona Rádiónak elmondta, a vadásznapot első sorban az hívta életre, hogy az embereket megismertessék a vadászat mélységével, s azzal, hogy nem csak az állatok legyilkolásáról van szó.
A rengeteg élvezetes és érdekes program között volt olyan, amely a gyerekeknek szólt, mint például a Rémusz bácsi meséi előadás, vagy a Piroska és a farkas, de nagy sikert aratott a solymászbemutató is, hol szinte a nézőközönség fejét súrolta a bemutatott sólyom.
Vadászkamara KürtegyüttesUgyancsak nagy érdeklődés kísérte az agárfuttatást, de a vadászkutya-bemutatón is sok felnőttet, gyereket lehetett látni. Lehetett itt látni drótszőrű magyar vizslát, tacskót, Labradort, de sok egyéb kutyafajtát is megtekinthetett a vadásznapra érkező.
Ezeken kívül a Vadászkamara Kürtegyüttes szórakoztatta a közönséget, és folyamatosan lehetett hintózni a parkban, vagy akár vadászgörényt simogatni.
A rendkívül jól sikerült vadásznapról bővebben az Erdőzúgás vadászmagazinban hallhatnak, hol a rendezvény fővédnöke, Ambrózi Árpád nyilatkozott rádiónknak.
Videó:
(Szent Korona Rádió - Gribek Dániel)







Hozzászólások
Nagyszerű, hogy manapság még ilyen szép dolgokról is lehet hallani. Illetve köszönet és bátorítás a szervezőknek!