Itt az első csapat!

Idén is megérkeztek Tatára az eurázsiai tundra vidékéről útnak induló vadludak!
MegérkeztekMegérkeztek

A tatai Öreg-tó hétvégi lehalászását követően a tavat máris birtokba vették a vadludak. Körülbelül 200 vadlúd, többségében nagy lilik és vetési lúd hangoskodik a város ölelésében fekvő tavon.

A tatai Öreg-tó hétvégi lehalászását követően a tavat máris birtokba vették a vadludak. A körülbelül 200 vadlúd, többségében nagy lilik és vetési lúd valóban az első csapatnak tekinthető. Számuk napról-napra folyamatosan növekszik majd, és a tó leeresztésével fokozatosan kialakuló zátonyok megjelenésével, illetve az első igazi téli fagyok beálltával ugrásszerűen nő a számuk.

Hogy megdől-e a tavalyi rekord, amikor is a Vadlúd Sokadalom idején mintegy 25 ezer liba éjszakázott a tatai Öreg-tavon, még nem lehet tudni, de az MME Komárom-Esztergom megyei Csoportjának szakemberei szerint idén is nagyjából 25- 30 ezres csapatokra lehet számítani.

A vadludak tiszteletére november 28 és 29. között idén már nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a Tatai Vadlúd Sokadalom, melyre a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szeretettel vár minden természetszeretőt.

Programajánló hamarosan!

Addig egy kis kedvcsináló:
2007.11.30. Erdőzúgás - A vadludak a vízre szállnak (VII. Vadlúd Sokadalom)

Tavalyi írásaink a témában:
Vadlúdhúzás a tatai Öreg-tónál (VII. Vadlúd Sokadalom) - Videóval frissítve

Sikeresen zárult a tatai VII. Vadlúd Sokadalom

Főpróbát tartanak a ludak - megérkeztek a tatai Öreg-tóhoz (+ Programajánló!)


A mai napon veszi kezdetét a VII. Vadlúd Sokadalom Tatán (+RÉSZLETES PROGRAM)


(MME nyomán Szent Korona Rádió)

Belépés

Szavazás

Skype

My status

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Vadászmánia