- Szombaton két zsákban 34 fokozottan védett, illetve védett madár tetemének maradványait találták meg a Harta melletti Duna-parton. A madarak eszmei értéke 1,7 millió forint.
Két zsákban 34 fokozottan védett, illetve védett madár tetemének maradványait találták meg a Harta melletti Duna-parton - közölte a rendőrség.
A szombaton történtekről a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta: a madarakat az elkövető megnyúzta, a bőrüket és a fejeket hátrahagyta. Nyíkos Tamás törzszászlós hozzátette: a szakértők szerint a madarak eszmei értéke 1,7 millió forint. A sajtóreferens közölte, természetkárosítás bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított a rendőrség nyomozást.
(Gondola)







Hozzászólások
2 óra 23 perc
4 óra 8 perc
4 óra 18 perc
5 óra 8 perc
5 óra 28 perc
5 óra 39 perc
5 óra 42 perc
5 óra 42 perc
5 óra 45 perc
5 óra 50 perc