A nemzeti parkok határán Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár az őszi önkormányzati választások előtt a nemzeti parkokat fegyveresekkel erősítette volna meg. A Jobbik céljai között szereplő program meghirdetése után ma már megszüntetéssel egyenrangú elvonással sújtaná a zöldeket, így nem lesz, aki elkapja a fatolvajt.
A korábbi, 3 milliárd forintos költségvetési juttatás 1,7 milliárdra való csökkentése esetén 2011-től gyakorlatilag megszűnne a természet állami szintű védelme. A kormány tavaly még a természetvédelmi őrszolgálat megerősítését ígérte, idén már lehet, hogy senki sem tud gátat szabni a természetvédelmi károkozásnak, az illegális hulladéklerakásoknak vagy fakivágásoknak.
"Zöld" lesz a pálya a fatolvajoknak?
A Levegő Munkacsoport, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME)), a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) és a WWF Magyarország döbbenettel értesült arról, hogy a kormány a nemzeti parkok költségvetésének több mint 40 százalékát zárolni tervezi és ezek mellett a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségeknél is az átlagosnál jelentősebb zárolásokat helyezett kilátásba. A fenti civil szervezetek azzal a kéréssel fordulnak a vidékfejlesztési miniszterhez, hogy álljon el ettől a szándéktól és a környezet- és természetvédelem területét ne sújtsák újabb elvonásokkal, mert ez működésképtelenséghez vezet, ami beláthatatlan és visszafordíthatatlan következményekkel jár.
Az önálló környezetvédelmi tárca beolvasztása a Vidékfejlesztési Minisztériumba, a természetvédelmi helyettes államtitkárság összevonása a környezetvédelmivel és nemzeti parkok költségvetési támogatási arányának folyamatos csökkenése az elmúlt években már eddig is jelentős működési nehézségeket okozott a természetvédelemben. Ez a mostani lépés azonban pótolhatatlan veszteségeket okoz mind a jelenlegi mind a jövő nemzedékek számára. A nemzeti parkok által végzett munka értékét nem lehet forintosítani. Ha működésképtelenné válnak, a károkozások száma a többszörösére nő, annak helyreállítási költségei pedig nagyságrendekkel meghaladják a megelőzés forrásigényét. Ezekre a problémákra, illetve az intézményrendszer megerősítésének és támogatás növelésének szükségességére a civil szervezetek a kormány megalakulásakor már felhívták a figyelmet.
Folytatják a megszorítópolitikát
A környezetvédő társadalmi szervezetek már számos konkrét javaslatot tettek a kormánynak, amelyek megvalósításával úgy lehet csökkenteni az államháztartási hiányt, hogy az egyaránt javítja a környezet állapotát és a nemzetgazdaság versenyképességét, továbbá növelik a foglalkoztatottságot. Tehát az államháztartási hiánycél betartása nem lehet indok arra, hogy további forrásokat vonjanak el a környezet- és természetvédelemtől, rontva a lakosság életkörülményeit, veszélyeztetve biztonságát, jövőjét.
A nemzeti parkok Magyarország egyik legértékesebb örökségét kezelik, és meghatározó szerepet játszanak abban, mit hagyunk az utánunk jövő nemzedékeknek. A kormányt azonban ez láthatóan egyáltalán nem érdekli. Egy alapvetően igazságtalan és finanszírozhatatlan adórendszer fenntartása érdekében már az alapvető állami feladatok ellátásából is kivonulna - még ha ezzel számos értéket, köztük a természeti örökségünket is veszni hagyna.
Életterünk védelmében
A nemzeti parkok sok helyen a helyi gazdákat igyekeznek helyzetbe hozni, nekik kiadni művelésre az állami földeket, de az ősi magyar állatfajták védelmében is van szerepük. Nem csupán ezek a tevékenységek függesztődhetnek fel, hanem a jelenleg meglévő hatósági tevékenységük is: szünetelhet a nemzeti parkokban elkövetett falopások elkövetőinek üldözése, a szemétlerakók elleni küzdelem, vagy a nemzeti parkokban terepmotorozók elleni fellépés is, a gazdák pedig azért aggódhatnak, hogy a bérleti díjuk megtízszereződik.
Tavaly, az önkormányzati választások előtt a nemzeti parkokba fegyvereseket ígértek. Akkor még kampány volt. Mára már szavaztál.
(Népszabadság, Világgazdaság nyomán Szent Korona Rádió)










Comments
Üdv Bajtársak!
Igen a folyamatosan irtják a gyökereinket...még ez sem maradjon a Magyarnak....de ezt nem hagyjuk, mi harcosok vagyunk és küzdenünk kell.
Szebb Jövőt!
Szárnyaljon a Turul Madár!
Bajtársi Üdvözlettel:
Éji Vadász
Mennyire tetten érhető a káosz generálása. Édes mindegy, hogy hazánk, vagy más európai államról van szó. Franciáknál barbár fekák, nálunk barbár cigányok, svédeknél barbár muzulmán arabok és fekák, és még sorolhatnánk.
Tetten érhető a káosz szándékos terjesztése. És ha nem vagyunk naívak, azt is tudjuk, hogy ez idővel eszkalálódni fog. Nos, erre vagy az lesz a válasz, hogy az adott nemzet tekintetében a saját cionista és szabadkőműves függésben lévő kormánya és politikusai tesznek ellene, vagy éppenséggel hagyják tovább fejlődni az ellentéteket.
Ha tesznek ellene, az mindenképpen a fasizálódó amerikai mintára lesz építve, kamerarendszerek, különleges bevetési egységek, terrorizmus elleni kemény fellépés (vagy hasonló áldott névvel ellátva), netán dörzsöltebb helyeken és országokban kijárási tilalom. No nem ám az adott nemzet érdekében, ellenkezőleg. A bünözési statisztika majd javul, de ezzel egyenes arányosságban "javul" a teljes kontroll alatt tartott nemzetek aránya is. Függőségi helyzetüket kiélezik, s lesz idő, amikor az emberek maguk kívánják majd a szigorúbb ellenőrzéseket, a diktatórikus fellépést, mert nem akarnak majd félni. Fantasztikus.
Természetesen amennyiben hagyják a dolgokat eszkalálódni, úgy megtörténhetnek olyan eseményláncok is, amelyeket itt csonkahonban találunk és tapasztalunk egyre inkább.
Mindent megreguláznak, ami védőerőt képvisel és mindent támogatnak, ami a káoszt segít tovább növelni.
Hát ezért is nem hiába nevezem én a cionistákat, a szabadkőműveseket és csatlósaikat káoszügynököknek.
Mert a jövő totalitárius rendszerét készítik elő, s pont azt látjuk, ahogyan a terveikben is benne van. Előbb káoszt kell teremtsenek, hogy rendet kovácsoljanak belőle. a Saját elgondolásuknak megfelelő rendet. Az Új Világrendet.
És látjuk és látjuk az apró puzzle-darabok felbukkanását, és még mindig nem rakjuk össze őket.
Nehéz háború elé nézünk a közeljövőben.