Új dallal készül a Hungarica

Polak, Węgier, dwa bratanki, vagyis "Lengyel, magyar két jó barát..." címmel készül az új Hungarica sláger. A dal különlegessége, hogy felét egy legendás lengyel énekes fogja énekelni, így mindkét rajongói tábor anyanyelvén hallhatja azt.

December 3-án jelenik meg az új Hungarica-album, a Test és vér, és annak egyik kiemelt fontosságú dala a lengyel-magyar barátságról, valamint a két hazaszerető nemzet történelmi kapcsolatáról szól majd - közölte a gitáros Mentes Norbert. - Vannak személyes élményeink is, kötődéseink lengyel barátainkhoz, mint például a két éve Katowicében adott koncertünk, ahol magyarul énekelték a dalainkat, vagy a hazánkban forgatott lengyel dokumentumfilm. Mindezek hatására írtuk meg ezt a dalt, majd felkértünk egy legendás lengyel énekest a közreműködésre. Ennek részleteivel nemsokára jelentkezünk - ígérte Mentes.

A fenti kép az új lemezt felvezető klip forgatásán készült. A különleges szereplőket és egy meglepetést is tartalmazó kisfilm október végétől lesz látható, a rendezője pedig Császár Tamás, aki a nagy sikerű Ide születtem című klipet is készítette.

A Hungarica hivatalos honlapját IDE kattintva érheti el.

Facabook oldalukat pedig IDE kattintva.

(Szent Korona Rádió)

Vekeri Fesztivál 2012!

On Air

<<<Zene>>>

15:00–17:30
Zene a tiszta magyar hangon.
(Zene)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

Hegylakók

17:30–18:30

<<<Zene>>>

18:30–21:00

Hozzászólások

User login

Poll

Ön szerint komoly szervezet a Terrorelhárítási Központ?
Igen, vérprofik
10%
Nem, dilettánsok
73%
Nem tudom
17%
Total votes: 166

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!